Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Január elsejétől Belgiumban eltilthatják hivatásuk gyakorlásától azokat az egészségügyi alkalmazottakat, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétvégi kiadásában.
2021. november 07., 16:092021. november 07., 16:09
2021. november 07., 16:102021. november 07., 16:10
Pedro Facon, a belga kormány koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős biztosa a védekezés fokozását célzó belga intézkedések előkészítéséről a napilapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a koronavírus elleni beoltottság mindenkinek, de az egészségügyi szakemberek számára azért különösen fontos, mert sok emberrel állnak állandó kapcsolatban, köztük a gyakran legyengült immunrendszerű betegekkel. A tervezet szerint januártól az oltást továbbra is elutasító egészségügy dolgozó először figyelmeztetést kap, ha azonban ezt követően is megtagadja, hogy beoltsák, az engedélyének visszavonásával járhat.
Az illetékes közölte, a belga szövetségi kormány december elején szavazhat a koronavírus elleni oltást az egészségügyi dolgozók számára januártól kötelezővé tevő rendeletről.
Az illetékes belga közegészségügyi intézet legfrissebb tájékoztatása szerint az elmúlt hét folyamán naponta átlagosan 7248 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal Belgiumban. Ez 11 százalékos növekedést jelent az előző hét adataihoz képest. Kórházba naponta átlagosan 171 embert szállítottak a koronavírus tünetei miatt, 25 százalékkal többet az előző hétnapos időszakhoz képest.
A belga kórházakban 27 százalékos növekedés mellett 1929 ágyat foglalnak el koronavírusos betegek. Közülük 384 embert ápolnak intenzív osztályon, számuk 40 százalékkal emelkedett egy hét alatt. Lélegeztetőgéppel 184 beteg légzését segítik. A koronavírus szövődményeiben a hét folyamán naponta átlagosan 20 ember halt, ami 14 százalékkal haladja meg az előző hétnapos időszak adatai.
A járvány kezdete óta 26 131 ember életét követelte, és 1 millió 414 ezer 463-an fertőződtek meg a koronavírussal Belgiumban.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
szóljon hozzá!