A felbujtással gyanúsított D. Alexet egy bisztróban fogták el a magyar kommandósok
Fotó: Képernyőmentés
Elfogták az 1999-es Döcher-gyilkosság ügyében felbujtással vádolt férfit és az egyik feltételezett elkövetőt is – mondta el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megbízott igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2021. október 11., 17:072021. október 11., 17:07
2021. október 11., 17:092021. október 11., 17:09
Opauszki András közölte: október 8-án Magyarországon fogták el D. Alexet, akit felbujtással gyanúsítanak, Németországban pedig aznap rendőrkézre került a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetője, B. Károly is. Az 51 éves D. Alex letartóztatását hétfőn elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság. D. Alexet előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt mint felbujtót gyanúsították meg.
Döcher György vállalkozót és bolgár testőrét 1999. február 2-án Budapesten, egy XV. kerületi presszóban agyonlőtték. Döcher György ötéves börtönbüntetését töltötte, de engedéllyel tartózkodott a közvetve a tulajdonában álló presszóban.
Döcher György 1992 és 1996 között zsarolás és más bűncselekmények miatt hosszabb ideig volt előzetes letartóztatásban, majd a jogerős ítélet után 1998 szeptemberében vonult börtönbe. Betegségére való hivatkozással 1998 novemberében egyéni kedvezményeket kapott:
Opauszki András felidézte: 1999. február 2-án 11 óra körül egy ismeretlen besétált a presszóba, és megölte a hátsó bokszban ülő két embert, majd társával együtt távozott. Már a nyomozás kezdeti szakaszában elképzelhetőnek látszott, hogy a sértettek alvilági leszámolás áldozatai lehettek.
Ezzel párhuzamosan felmerült egy szlovák szál is, de akkor ezt nem tudták megerősíteni – mondta az NNI vezetője. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 1999. október elsején szüntette meg az akkori eljárást, mert az ügyben nem sikerült „egyéb információkat” beszerezni – tette hozzá.
D. Alex a gyilkosság előtt egy dunaszerdahelyi bűnözői csoport vezetőjéhez fordult, hogy segítséget kérjen korábbi barátja és üzlettársa, D. György megöléséhez. A csoport vezetője, S. Lajos ígéretet tett a gyilkosság végrehajtására, és erre felkérte Sz. Árpádot és B. Károly szlovák állampolgárokat – mondta.
Opauszki András kitért arra is, hogy S. Lajos, aki szintén szlovák állampolgár, cserébe azt kérte D. Alextől, működjön közre ellenlábasa, P. Tibor szlovák bűnöző megölésében. D. Alex és D. György 1990-ben ismerkedtek meg,
D. Alex Szlovákiában is követett el bűncselekményeket – folytatta –: 1999 és 2004 között emberrablás és zsarolás miatt volt előzetes letartóztatásban, 2011-ben pedig kábítószerrel való visszaélés miatt indult ellene büntetőeljárás. Ezeket az eljárásokat azonban megszüntették.
D. Alex ellen jelenleg egy büntetőeljárás folyik Szlovákiában, mégpedig a 1999. március 25-én a dunaszerdahelyi Fontána bárban Pápai Tibor és kilenc társa ellen elkövetett emberölés ügyében.
Opauszki András elmondta, az említett dunaszerdahelyi bűnözői csoport vezetője, S. Lajos 2010-ben eltűnt, a szlovák hatóságok szerint meggyilkolták, de a holttestét még nem sikerült megtalálni.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!