Vasile Dîncu védelmi miniszter szerint akár Romániáig is elérhetnek az oroszok

Vasile Dîncu védelmi miniszter •  Fotó: Román védelmi minisztérium

Vasile Dîncu védelmi miniszter

Fotó: Román védelmi minisztérium

Bár bízik az ukrán haderő ellenállásában, nem tartja kizárhatónak Vasile Dîncu védelmi miniszter, hogy az orosz hadsereg elérjen a román határhoz. Ugyanakkor jelezte, a NATO keleti szárnyának megerősítése éppen az erre való felkészülést szolgálja.

Balogh Levente

2022. augusztus 25., 18:542022. augusztus 25., 18:54

2022. augusztus 28., 11:152022. augusztus 28., 11:15

Nem jelenthető ki, hogy egyáltalán nem áll fenn a veszélye annak, hogy az ukrajnai háború során az orosz erők eljussanak Románia határáig – jelentette ki Vasile Dîncu védelmi miniszter. A tárcavezető az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozott az ukrajnai helyzetről annak kapcsán, hogy éppen hat hónappal azelőtt rohanták le az oroszok Ukrajnát.

Arra a kérdésre, vajon hozhat-e olyan fordulatot a háború, amely nyomán az orosz haderő eljut a román határig és a Duna torkolatáig, a miniszter úgy nyilatkozott: „Jelen pillanatban nem jelenthető ki, hogy ez a veszély egyáltalán nem áll fenn”.

Idézet
„Az (orosz - szerk. megj.) előrenyomulás meglehetősen lassú. Nem számítunk arra, hogy ez megtörténhet, ha a dolgok a jelenlegi ütemben folytatódnak, az idei évben, de a veszélye mindig fennáll.

(…) Mi reménykedünk, az ukrán erők pedig – amint azt barátaink a védelmi minisztériumban mondják – képesek kitartani ezen a fronton, és nem számítanak arra, hogy (az oroszok – szerk. megj.) eljutnak a Duna torkolatáig, és elfoglalják Odesszát. Azonban ezt a forgatókönyvet sem hagyhatjuk ki a számításból. Abban reménykedünk, hogy az ukrán erők kitartanak, de gondolnunk kell a legrosszabb forgatókönyvre is, arra, hogy Oroszország nagyon közeli szomszédunk lesz” – fogalmazott Dîncu.

Annak kapcsán, hogyan tud Románia védekezni, a tárcavezető emlékeztetett: Bukarestnek sikerült elérnie, hogy a NATO megerősítse a keleti szárnyat, és a közös védekezés jegyében már 5500 szövetséges katona tartózkodik az országban a szükséges haditechnikával együtt.

A miniszter arról is beszélt, hogy Ukrajnában jelenleg felőrlő háború zajlik, és folytatódni is fog. Miközben a nyugati országok szolidárisak Ukrajnával, szeptemberben is kemény katonai akciók várhatók, az ukrán hadsereg ellentámadásra készül, és nem számíthatunk a békekötésre.

Dîncu kitért az esetleges menesztéséről szóló értesülésekre is, amelyeket álhírnek nevezett.

A leváltásáról szóló híreket egyenesen a hibrid háború eszközének nevezte, és azt mondta, eddig senki sem emelt kifogást a munkája ellen, sem az államfő, sem Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Leszögezte, mindeddig senki sem beszélt arról, hogy menesztenék, azonban ha az államfő vagy a miniszterelnök felkérné, hogy adja át a helyét másnak, akkor megtenné.

Mint arról beszámoltunk, Dîncu menesztése annak kapcsán merült fel, hogy az értesülések szerint Klaus Iohannis államfő, valamint a kormányfő és Ciolacu is megorrolt rá, mivel a gyanú szerint ő szivárogtatta ki a nemzetbiztonsági törvények módosító javaslatait, amelyek egy demokráciában példátlan jogköröket biztosítottak volna a titkosszolgálatoknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint