„Valamilyen formában visszatérek” – búcsúzott a Fehér Házat elhagyó Donald Trump

•  Fotó: Facebook/The White House

Fotó: Facebook/The White House

Donald Trump leköszönő amerikai elnök az Andrews támaszponton szerdán elmondott búcsúbeszédében megköszönte az elmúlt négy „rendkívüli évet”, és sok sikert kívánt a következő kormánynak.

MTI

2021. január 20., 17:222021. január 20., 17:22

2021. január 20., 18:122021. január 20., 18:12

Megjegyezte: az alapokat lerakták, így minden lehetőség adott, hogy az új adminisztráció látványos dolgokat hajtson végre. „Úgy gondolom, nagy sikerük lesz” – tette hozzá, aláhúzva, hogy az ország jövője még sohasem nézett ki ennyire biztatóan.

„Hihetetlen dolgokat vittünk véghez” – mondta a leköszönő vezető.

Kiemelte: újjáépítették az amerikai hadsereget, csökkentették az adókat, munkaerőpiaci reformokat hajtottak végre, és évek helyett mindössze kilenc hónap alatt sikerült kifejleszteni a koronavírus elleni vakcinát. Aláhúzta: erőfeszítéseik a következő hónapokban be fognak érni, és ez a gazdaságon is látszani fog.

Keményen dolgoztunk, és mindent beleadtunk, annak ellenére, hogy sok nehézséggel kellett megküzdenünk – hangoztatta. Trump egyúttal megemlékezett a koronavírus-járvány áldozatairól és családtagjaikról, és együttérzéséről biztosította őket.

A távozó elnök megígérte: nem tűnik el, követni fogja az eseményeket, mindig harcolni fog az amerikai népért, és „valamilyen formában visszatér”.

Trump több mint egy hét után először jelent meg a nyilvánosság előtt – emlékeztetett a CNN amerikai hírtelevízió.

Donald Trump helyi idő szerint szerda reggel hagyta el a Fehér Házat a Marine One elnöki helikopter fedélzetén feleségével, Melania Trumppal floridai birtoka, Mar-a-Lago felé. Ő az első elnök 1869 óta, aki nem vesz részt utódja beiktatásán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Fekete füst szállt fel a konklávé első napján, egyelőre még nincs új pápa

22 óra után nem sokkal fekete füst szállt fel a Vatikánban található Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy az első szavazási forduló során nem választottak új pápát.

Fekete füst szállt fel a konklávé első napján, egyelőre még nincs új pápa
2025. május 07., szerda

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
2025. május 07., szerda

Homília a konklávé előtt: „olyan pápát válasszanak, akire ma Krisztus egyházának és az emberiségnek szüksége van“

Százharminchárom választó bíboros és több idősebb kardinális jelenlétében kezdődött szerdán délelőtt a Szent Péter bazilikában a római pápa megválasztásáért tartott szentmise.

Homília a konklávé előtt: „olyan pápát válasszanak, akire ma Krisztus egyházának és az emberiségnek szüksége van“
2025. május 07., szerda

Célegyenesben a román–magyar területi társulás bejegyzése

Amint a romániai települések képviselő-testületei is megszavazzák a román–magyar kistérség alapító okmányait, csak a két ország külügyminisztériumainak jóváhagyása szükséges, hogy a határ menti régió közös fejlesztési szervezete megkezdhesse működését.

Célegyenesben a román–magyar területi társulás bejegyzése
2025. május 07., szerda

Ursula von der Leyen: fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az EU-hoz

Fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, mert a csatlakozás a legerősebb biztonsági garancia – jelentette ki Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban. Az Európai Bizottság elnöke Ukrajna további támogatását is hangsúlyozta.

Ursula von der Leyen: fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az EU-hoz
2025. május 07., szerda

Bukarest Putyinnak: nem Románia fenyegeti a térség biztonságát, hanem Oroszország

Kiverte a biztosítékot BukarestbenVlagyimir Putyin orosz elnök egyik korábbi nyilatkozatának moszkvai felmelegítése, amelyben arról beszélt, hogy a NATO-rakétatámaszpont miatt Románia hozzájárult a térséget érő biztonsági fenyegetések növeléséhez.

Bukarest Putyinnak: nem Románia fenyegeti a térség biztonságát, hanem Oroszország
2025. május 07., szerda

Meloni nyilvánosan nem, csak magánüzenetben gratulált Simionnak

Bár egy pártcsaládba tartoznak, Giorgia Meloni olasz kormányfő nem gratulált nyilvánosan a George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a szélsőjobboldal álalmfőjelöltjének első fordulós győzelme után

Meloni nyilvánosan nem, csak magánüzenetben gratulált Simionnak
2025. május 07., szerda

Beszólt Washingtonnak az új kancellár: maradjon távol Németország belpolitikájától

Friedrich Merz, Németország új kancellárja egy kedd esti interjúban arra intette az amerikai kormányzatot, hogy „maradjon távol” országa belpolitikájától.

Beszólt Washingtonnak az új kancellár: maradjon távol Németország belpolitikájától
2025. május 07., szerda

Gáza: elutasítja a tárgyalásokat a Hamász, iskolát talált el az izraeli hadsereg

A Hamász egyik magas rangú tisztségviselője kijelentette, hogy a terrorszervezet nem érdekelt a további tárgyalásokban egy új gázai tűzszüneti és túszszabadítási megállapodásról, miközben Izrael folytatja „kiéheztető háborúját”.

Gáza: elutasítja a tárgyalásokat a Hamász, iskolát talált el az izraeli hadsereg
2025. május 07., szerda

Trump: ha nem rúgják ki Oroszországot a G8-csoportból, ma nem lenne háború Ukrajnában

Donald Trump amerikai elnök Oroszország ukrajnai invázióját annak tulajdonította, hogy Oroszországot kizárták a Nyolcak csoportjából (G8), amely ma már a Hetek csoportjaként (G7) ismert.

Trump: ha nem rúgják ki Oroszországot a G8-csoportból, ma nem lenne háború Ukrajnában