Bosszú a Schengen-vétó miatt: osztrák katonák NATO-programokban való részvételét blokkolja Románia

•  Fotó: osztrák védelmi minisztérium

Fotó: osztrák védelmi minisztérium

Miközben egyes román illetékesek az EU bíróságához fordulással fenyegetik Ausztriát, ha ismét megvétózza az ország schengeni csatlakozását, Marcel Ciolacu kormányfő pedig a bécsi kormánynál való közbenjárást kérte az OMV illetékeseitől, a színfalak mögött is zajlik a huzavona a két ország között.

Krónika

2023. szeptember 23., 15:542023. szeptember 23., 15:54

A legfrissebb értesülések szerint Románia állítólag megakadályozta, hogy két osztrák tiszt részt vegyen a NATO-műveletekben.

Bár Ausztria nem tagja a NATO-nak, semleges államként az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása révén részt vesz a Partnerség a Békéért programban és a szövetség által vezetett műveletekben.

Románia azonban NATO-tagként tiltakozott az ellen, hogy az osztrák hadsereg feladatot vállaljon ezekben a műveletekben, és több időt kért az osztrák delegáltak értékelésére.

Az osztrák sajtó szerint a két osztrák katona augusztus eleje óta várakozik a brüsszeli NATO-parancsnokságon történő akkreditációra. Addig ugyanis nem vehetnek részt NATO-műveletekben, amíg nem kapják meg a szövetség valamennyi tagjának beleegyezését.

Az osztrák védelmi minisztérium közölte, hogy a két katona már megkapta a megbízatását, az egyikük egy értékelő programban, a másikuk pedig egy NATO-parancsnokság általános együttműködési programjaiban fog részt venni.

Mivel azonban a katonák nem jutottak be az irodájukba, otthonról kell dolgozniuk.

A belépési engedélyeket általában akkor adják meg, ha valamelyik NATO-tagország nem emel kifogást, és ebben az esetben Románia kérte a katonák értékelési időszakának meghosszabbítását.

korábban írtuk

Földgázért Schengen-csatlakozás? Az OMV bevonásával folyik alkudozás Románia és Ausztria között
Földgázért Schengen-csatlakozás? Az OMV bevonásával folyik alkudozás Románia és Ausztria között

Kedvezőbb kereskedelmi feltételekért lobbiztak az OMV osztrák kőolajipari társaság vezetői a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel folytatott hétfő délutáni megbeszélésen.

„Más szóval, a NATO-tag Románia időt kért, hogy mérlegelhesse, engedélyezi-e az osztrák hadsereg hozzáférését. Ennek nincs hivatalos oka.

Idézet
Az azonban biztos, hogy ez a schengeni csatlakozással kapcsolatos vétó megtorlása.

Az osztrák védelmi minisztérium a brüsszeli katonai képviseleten keresztül felvette a kapcsolatot az illetékes NATO-irodákkal, de Románia beleegyezését is várják” – mondta Michael Bauer, az osztrák szövetségi hadsereg szóvivője a nachrichten.at szerint.

korábban írtuk

Schengeni csatlakozás: ha Ausztria tovább akadékoskodik, Románia kész az Európai Unió Bíróságához fordulni
Schengeni csatlakozás: ha Ausztria tovább akadékoskodik, Románia kész az Európai Unió Bíróságához fordulni

Amennyiben Ausztria az igazságügyi és belügyminiszterek decemberi ülésén Románia schengeni csatlakozása ellen szavaz, Románia az Európai Unió Bíróságán támadja meg a döntést, és a kezdeményezésbe bevonja az európai partnerintézményeket is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben