Nicușor Dan államfő megbeszélést folytatott szombaton Salzburgban Christian Stocker osztrák kancellárral.
Nicușor Dan államelnök pénteken Salzburgban kijelentette, hogy itt az ideje „új fejezetet nyitni” az Ausztriával való kétoldalú kapcsolatokban.
Két román állampolgár is megsérült a grazi iskolai lövöldözésben – tájékoztatott szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Háromnapos gyászt hirdetett Christian Stocker osztrák kancellár a kedden történt grazi középiskolai lövöldözés nyomán, amelyben kilenc áldozat vesztette életét, az elkövető pedig öngyilkosságot követett el.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.
Egy 14 éves fiú meghalt, öten pedig megsérültek egy késeléses támadásban az ausztriai Villach városában. A hatóságok szerint a 23 éves elkövetőt iszlamista nézetek motiválták.
A románok, szlovákok és szerbek is kedvezőbben ítélik meg Magyarországot, mint a magyarok a szomszédos országokat – derült ki a Nézőpont Intézet frissen közzétett kutatásából.
A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) megállapodott csütörtökön, hogy hivatalosan is megkezdi a koalíciós tárgyalásokat – áll a két párt közleményeiben.
Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője kormányalakítási tárgyalásokra hívta kedden az Osztrák Néppártot (ÖVP).
Kormányalakítási megbízást kapott hétfőn Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, miután a legutóbbi választásokon győztes párt megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak.
Alexander Van der Bellen osztrák államfő bejelentette, hogy hétfőn fogadja Herbert Kicklt, a jobboldali FPÖ elnökét, miután a választásokon legtöbb szavazatot szerző párt megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zátonyra futottak.
Bejelentette lemondását a kancellári tisztségről és az ÖVP elnökségéről is Karl Nehammer, miután az Osztrák Szociáldemokrata Párttal is kudarcba fulladtak a kormányalakítási tárgyalások.
Románia Ausztria-Magyarország részévé válik, a román kormányt pedig az RMDSZ-es minisztereken keresztül Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartja kézben – vélekedik a szélsőjobboldali botránypolitikus, Diana Șoșoacă.
Noha egyszerű ételnek számít a klasszikus osztrák specialitás, a Tafelspitz – tányérhús –, meglepően kevés helyen készül valóban jól. Ez azért sem meglepő, mert jó marhahúslevessel is csak kevés helyen találkozhatunk.
Csütörtökön szavaz a Bel- és Igazságügyi Tanács a Románia és Bulgária schengeni övezeten belüli szárazföldi határain folytatott ellenőrzések megszüntetéséről 2025. január 1-től – erősítette meg kedden az Agerpres hírügynökségnek egy uniós tisztviselő.
Szombat reggeltől megszűnt az orosz földgázszállítás Ausztriába – erősítette meg a német dpa hírügynökségnek az osztrák OMV energetikai és vegyipari csoport szóvivője, Sylvia Shin.
Schengen-taggá válhat Románia néhány hónapon belül, de még nincs semmi kőbe vésve – figyelmeztetett Cătălin Predoiu román belügyminiszter.
Várhatóan 2025 tavaszán oldja fel Ausztria a Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával szembeni vétót – értesült az osztrák sajtó.