Borrell szerint Oroszország el fogja veszteni a háborút

Borrell szerint Oroszország el fogja veszteni a háborút

Josep Borrell

Fotó: Ec.europa.eu

Oroszország egyre inkább elszigetelődik, erkölcsileg, politikailag és katonailag el fogja veszteni az ukrajnai háborút – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozása előtt hétfőn.

MTI

2022. október 17., 12:162022. október 17., 12:16

2022. október 17., 13:582022. október 17., 13:58

 Josep Borrell a Külügyi Tanács ülésére érkezve újságíróknak fejtette ki véleményét, miszerint a végső győzelem érdekében továbbra is támogatást kell biztosítani Ukrajnának. A főképviselő fontosnak nevezte az Európai Unió katonai segítségnyújtásának fenntartását Ukrajna számára, valamint azt, hogy megkezdjék a kiképzőmisszió munkáját az ország határain kívül. Az unió elkötelezett amellett, hogy az ukrajnai háborúban elkövetett háborús bűnök felelőseit elszámoltassák – hangsúlyozta.

Arról is tájékoztatott, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter videokapcsolaton keresztül részt vesz a miniszteri tanácskozáson. Újságírói kérdésre válaszolva az uniós diplomácia vezetője közölte:

az Európai Unió konkrét bizonyítékokat keres arra vonatkozóan, hogy Irán bármilyen módon részt vesz-e Oroszország Ukrajna elleni háborújában.

Hozzátette: jelenleg nem számít előrelépésre az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris megállapodás újraélesztéséről szóló tárgyalásokon. Közölte továbbá: a külügyminiszterek tanácskozásán szankciók elfogadását tervezik azokkal szemben, akik felelősek a fiatal iráni nő, Mahsza Amini letartóztatás utáni halálát követően kezdődött megmozdulások résztvevőivel szembeni erőszakos fellépésért. Szavai szerint a miniszterek „minden bizonnyal” támogatni fogják a megszorító intézkedések azonnali bevezetését.

Annalena Baerbock német külügyminiszter érkezésekor azt hangsúlyozta, hogy az Iránnal szemben bevezetni tervezett újabb szankciós csomag elsősorban az úgynevezett erkölcsrendőrség illetékeseit venné fel a megszorító intézkedések listájára. Mindazok esetében határozott fellépésre van szükség, akik a helyzet megoldásának kulcsát az emberi jogok figyelembevétele nélkül csak az erőszakos fellépésben látják ártatlan civilek, köztük nőkkel szemben – tette hozzá.

Wopke Hoekstra holland külügyminiszter az iráni atomalkuval kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Teherán ellenállása ellenére mindenkinek érdeke a biztonságos álláspontot kialakítása. Az Amini halálát követően kezdődött megmozdulásokkal kapcsolatban pedig azt mondta: országa elítéli az erőszakot, független vizsgálatot szorgalmaz az ügyben, és támogatja az Irán ellen bevezetni tervezett szankciókat. Hozzátette: az EU-nak határozottan, nyilatkozatban kell elítélnie az iráni vezetés cselekedeteit. Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy országa támogatja az ukrán katonák kiképzését végző uniós misszió létrehozását, Ausztria ugyanakkor egyelőre nem tervezi részvételét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 23., kedd

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait

A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait
2024. július 23., kedd

Több tucatnyian meghaltak egy izraeli támadásban Gázában

Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.

Több tucatnyian meghaltak egy izraeli támadásban Gázában
2024. július 23., kedd

„Románia úgyis befogadja” – egy olasz bíróság elfogadta ezt az érvet egy kilövésre ítélt, emberre támadó medve ügyében

Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.

„Románia úgyis befogadja” – egy olasz bíróság elfogadta ezt az érvet egy kilövésre ítélt, emberre támadó medve ügyében
2024. július 23., kedd

Brüsszelben tartják az EU külügy- és védelmi minisztereinek találkozóját, így „büntetnék” Magyarországot

Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Brüsszelben tartják az EU külügy- és védelmi minisztereinek találkozóját, így „büntetnék” Magyarországot
2024. július 23., kedd

Trump-merénylet: lemondásra szólították a titkosszolgálat vezetőjét, aki elismerte, hogy hibáztak, de maradna

Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.

Trump-merénylet: lemondásra szólították a titkosszolgálat vezetőjét, aki elismerte, hogy hibáztak, de maradna
2024. július 23., kedd

Ukrán hadsereg: Oroszország újabb rohamegységeket vezényelt Harkiv közelébe egy újabb támadáshoz

Oroszország további rohamegységeket telepített a Harkivi területen található Hliboke falu közelébe, hogy felkészüljön a támadó műveletekre – közölte Nazar Voloscsin, a Horticja hadműveleti-stratégiai csoport szóvivője hétfőn.

Ukrán hadsereg: Oroszország újabb rohamegységeket vezényelt Harkiv közelébe egy újabb támadáshoz
2024. július 23., kedd

Trumpnak címzett bírálatokkal jelentkezett be az elnökjelöltségre Kamala Harris

Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.

Trumpnak címzett bírálatokkal jelentkezett be az elnökjelöltségre Kamala Harris
2024. július 22., hétfő

Trumpék már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készülnek

Donald Trump csapata már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készül – derült ki a kampánystáb tagjai által megosztott információkból.

Trumpék már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készülnek
2024. július 22., hétfő

Milliószámra szedi áldozatait naponta a kiberbűnözés az EU-ban, fellépést sürget az Europol

Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban – közölte az Europol hétfőn. A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás.

Milliószámra szedi áldozatait naponta a kiberbűnözés az EU-ban, fellépést sürget az Europol
2024. július 22., hétfő

Két újabb, a Hamász terroristái által elhurcolt izraeli túsz halálát jelentették be

Az izraeli hatóságok bejelentették további két, tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túsz halálát hétfőn.

Két újabb, a Hamász terroristái által elhurcolt izraeli túsz halálát jelentették be