Biztató jelek az első beteg vérplazma-terápiája után Magyarországon

Biztató jelek az első beteg vérplazma-terápiája után Magyarországon

Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

MTI

2020. április 27., 11:182020. április 27., 11:18

2020. április 27., 11:582020. április 27., 11:58

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy az első terápiát a Dél-pesti Centrumkórháznak a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együtt sikerült elvégezni. Tudatta: a Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportja jelenleg a lehetséges donorvérek gyűjtésének és tesztelésének fázisában tart.

Mint mondta, a donorvéreknek a normál véradásnál megszokott egészségügyi és laboratóriumi paraméterek mellett, megfelelő mennyiségű antitestet kell tartalmazniuk.

Ez nem egyszerű, mivel az első kísérletek szerint az látni, hogy azoknak a szervezetében, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmenetesen vészelték át a betegséget, kevesebb antitest termelődött azokhoz képest, akik súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáltak – magyarázta.

A kutatócsoport jelenleg háromszáznál is több hatóanyaggal kapcsolatban végez kísérleteket – mondta, megjegyezve, hogy két hatóanyag rövidesen a klinikai kipróbálás fázisába léphet Jakab Ferenc.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 28., vasárnap

Nem tetszett a lengyel külügynek Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, Szijjártó szerint fáj nekik az igazság

Élesen reagált a lengyel külügyi államtitkár a szombati tusnádfürdői beszédre. A reakció bebizonyítja annak a magyar mondásnak az igazságát, amely úgy szól: fáj az igazság.

Nem tetszett a lengyel külügynek Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, Szijjártó szerint fáj nekik az igazság
2024. július 28., vasárnap

Libanoni légicsapásokkal válaszolt Izrael a tizenkét ember halálát okozó szombati rakétatámadásra

Az izraeli légierő Libanonban több helyszínen, kiterjedt légicsapásokkal felelt a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet szombati, tizenkét halálos áldozatot követelő rakétatámadására – jelentette a katonai rádió vasárnap reggel.

Libanoni légicsapásokkal válaszolt Izrael a tizenkét ember halálát okozó szombati rakétatámadásra
2024. július 27., szombat

Bevallotta a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja, hogy ukrán megbízásból követte el tettét

A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.

Bevallotta a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja, hogy ukrán megbízásból követte el tettét
2024. július 26., péntek

Az EU átutal 1,5 milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből

Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.

Az EU átutal 1,5 milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből
2024. július 26., péntek

Korrupció a magyar–román határon: meghaladja a harmincat a vesztegetéssel gyanúsított személyek száma

További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

Korrupció a magyar–román határon: meghaladja a harmincat a vesztegetéssel gyanúsított személyek száma
2024. július 26., péntek

Szabotázs Franciaországban az olimpia nyitónapján: gyújtogatás miatt lebénult a gyorsvasút

Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.

Szabotázs Franciaországban az olimpia nyitónapján: gyújtogatás miatt lebénult a gyorsvasút
2024. július 26., péntek

Ukrán rakéta- és dróneső hullott a Krímre

Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.

Ukrán rakéta- és dróneső hullott a Krímre
2024. július 26., péntek

Felgyorsítaná Washington a gázai tűzszüneti tárgyalásokat, de továbbra is kiáll Izrael mellett

A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.

Felgyorsítaná Washington a gázai tűzszüneti tárgyalásokat, de továbbra is kiáll Izrael mellett
2024. július 25., csütörtök

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok

Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok
2024. július 25., csütörtök

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak

Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak