Fotó: Híradó.hu/MTI/EPA/Franck Robichon
Távozott a Krizantémtrónról a 85 éves Akihito japán császár kedden, a világ legrégibb uralkodóházának 125. tagja, és ezzel lezárul a nevéhez kötődő heiszei (békét teremtő) uralkodói korszak.
2019. április 30., 12:482019. április 30., 12:48
2019. április 30., 12:562019. április 30., 12:56
A mindössze tízperces, egyszerű szertartáson mintegy háromszázan vettek részt, köztük Micsiko császárné, a leendő uralkodó, Naruhito és felesége, Maszako hercegnő, illetve Abe Sindzó japán kormányfő. Akihito lemondására japánok és turisták gyűltek össze a szigorúan őrzött császári palota előtt zuhogó esőben.
A ceremóniát a császári palota polírozott faburkolatáról híres Fenyő-termében tartották, amelyet a palota legelegánsabb helyiségének tekintenek. A császári pár bevonulását, valamint a koronaékszerek elhelyezését követően a miniszterelnök bejelentette Akihito távozását, és a japán nép nevében köszönetet mondott a császárnak. Ezt követően az uralkodó rövid beszédében megköszönte, hogy az emberek elfogadták és támogatták.
– ezek voltak Akihito utolsó szavai Japán császáraként.
Akihito örökébe május elsején idősebb fia, az 59 éves Naruhito lép, és kezdődik a reiva (gyönyörű harmónia) korszaka. Naruhito hivatalos trónra lépését októberben tartják ünnepélyes szertartás keretében, amelyre külföldi méltóságokat is meghívnak.
Mun Dzse In dél-koreai elnök köszönőlevélben fejezte ki háláját azért, hogy Akihito mindent megtett Szöul és Tokió kapcsolatának javításáért. Donald Trump amerikai elnök eközben azt hangsúlyozta, hogy a távozó császár jelentősen hozzájárult országaik viszonyának szorosabbra fűzéséhez. Trump 2017-ben felkereste Akihitót, és ő lesz az első külföldi vezető, aki találkozik az új japán uralkodóval, Naruhitóval májusban.
Akihito 1952. november 10-én lett hivatalosan trónörökös, 1953-ban már ő képviselte apját II. Erzsébet brit királynő koronázásán. Hirohito betegsége miatt 1988-tól már ideiglenesen ellátta az államfői teendőket. Apja 1989. január 7-i halála után lépett trónra, hivatalos trónra lépési szertartását 1990. november 12-én tartották. A Krizantémtrón 125. császára már nem istenként, csupán emberként vette át a hatalmat, uralkodásával elkezdődött a heiszei, a „békét teremtő” uralkodói éra. Akihito azon fáradozott, hogy begyógyítsa az apja nevében Ázsiában folytatott japán hódító háborúk okozta sebeket, és emberarcú monarchiát teremtsen.
Pénteken megindultak a Gázai övezetbe a tengeren szállított segélyek az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével.
Október 20-án népszavazást tartanak Moldovában az Európai Unióhoz csatlakozásról – erről döntött csütörtökön az egykori szovjet köztársaság törvényhozása.
Nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval, erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy az orosz-ukrán háború folytatódjon – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök pénteken.
Nem tenné orosz célponttá Romániát, ha Kijev kérésének engedve átadna egy Patriot légvédelmi rakétaüteget Ukrajnának vélekedik Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
Néhány NATO-tagállam tárgyalja annak lehetőségét, hogy katonai kiképzőket vagy magán biztonsági csoportokat küldjenek Ukrajnába az ukrán csapatok kiképzésére és a felszerelések javításában való segítségnyújtásra – jelentette a New York Times csütörtökön.
Oroszország és Kína atomhatalmi biztonsági övezetek kialakítását szorgalmazza a különböző katonai szövetségek között abban a nyilatkozatban, amelyet a két elnök csütörtökön tett közzé közösen.
Továbbra is súlyos állapotban van Robert Fico szlovák miniszterelnök, akire szerdán délután, Nyitrabányán lőtt rá egy merénylő.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.
Brüsszel eljárást indított a Meta ellen – vizsgálják, hogy a közösségi platformokat üzemeltető vállalat a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit.
Az orvosoknak sikerült elállítaniuk a vérzést Robert Fico szlovák miniszterelnök hasüregében, azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer – közölte a pozsonyi Pravda hírportál.
szóljon hozzá!