Potápi Árpád János
Fotó: Makovics Kornél
A tanévkezdés alkalmából levelet intézett a Kárpát-medence magyar oktatási intézményeinek diákjaihoz és tanáraihoz Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
2020. augusztus 28., 17:542020. augusztus 28., 17:54
2020. augusztus 28., 17:572020. augusztus 28., 17:57
A budapesti nemzetpolitikai államtitkárság szerkesztőségünkhöz pénteken eljuttatott közleménye szerint a levélben az államtitkár úgy fogalmazott: az idei év a kialakult járványhelyzet miatt eltért az eddigi tanévektől, hiszen hosszú, megpróbáltatásokkal teli időszak után a pedagógusok, a diákok és a szülők most szeptemberben találkozhatnak újra az iskola falain belül.
„Közös érdemünk, hogy ezt a családot a járványhelyzetben sem hagytuk széthullani” – írta. Kitért arra is: nincs olyan települése, közössége nemzetünknek, amelyhez az elmúlt tíz évben valamilyen módon az anyaország ne jutott volna el. Felidézi: 2020. augusztus 20-án avatták fel a budapesti Kossuth téren az Összetartozás Emlékhelyét, „amely falán valamennnyiünk településneve őrzi, hogy mi magyarok vagyunk, összetartozunk, a minket összekötő szálak elszakíthatatlanok.”
Levele zárásaként az államtitkár arra kérte a külhoni magyar pedagógusokat, szülőket és diákokat, hogy legyenek segítői és támaszai egymásnak a jelenlegi nehéz időszakban, majd jó egészséget és kitartó munkát kívánt mindnyájuk számára a 2020-2021-es tanévre.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!