Fotó: Képernyőmentés
Civil lakosok hagyták el több csoportban a mariupoli Azovsztal acélmű épületét – közölték péntek este orosz hírügynökségek.
2022. május 06., 23:072022. május 06., 23:07
2022. május 06., 23:272022. május 06., 23:27
A TASZSZ hírügynökség szerint 51 személyt sikerült kimenekíteni. Az evakuáltak között, akik több autóbusszal hagyták el az üzem területét, több gyerek is volt.
Csütörtök óta ez volt az első alkalom, hogy emberek jöttek elő az Azovsztalból.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter először április 21-én tett bejelentést az azovi-tengeri kikötőváros „felszabadításáról”, hozzátéve, hogy az acélmű bevételéhez még három-négy napra lesz szükség. Putyin elnök „emberiességi megfontolásból” elrendelte akkor, hogy ostrom helyett tartsák blokád alatt az acélművet.
Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője korábban azt mondta, hogy mintegy négyszáz külföldi zsoldos van a föld alatt.
Natalja Nyikonorova, a Moszkva által függetlennek elismert donyecki „népköztársaság” külügyminisztere a TASZSZ hírügynökség szerint kijelentette, hogy a Mariupolból kimenekített emberek háromnegyede az entitásban akar maradni, vagy Oroszországba menne tovább, és csak az egynegyedük kéri az Ukrajnába szállítást.
Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a péntek esti hadijelentésben azt mondta, hogy az orosz légvédelmi erők a nap folyamán lelőttek egy ukrán Szu-27-es repülőgépet, két Szmercs-rakétát és hét drónt. A tábornok szerint rakéta- és tüzérségi egységek 230 katonai célpontot találtak el.
Precíziós levegő-föld rakéták mértek csapást 31 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, Popasna közelében pedig egy lőszerraktárra. Az ukrán fél a beszámoló szerint akár 310 ember és 27 egységnyi haditechnikát veszített. A harcászati légierő gépei 27 ukrán katonai létesítményt semmisítettek meg.
Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta összesen 152 repülőgépet, 112 helikoptert, 749 drónt, 291 légvédelmi rakétarendszert, 2867 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 331 rakéta-sorozatvetőt, 1345 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2698 különleges katonai járművet veszítettek.
Megsemmisítették az orosz légierő nagypontosságú levegő-föld rakétái az ukrán hadsereg nagy lőszerraktárát a kramatorszki Energomasszpecsztal üzem területén – jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!