Az EP-elnökhöz fordultak az ukrajnai magyarokat ért folyamatos megfélemlítések miatt a Fidesz képviselői

•  Fotó: Facebook/Európai Parlament

Fotó: Facebook/Európai Parlament

Levélben fordult David Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez az ukrajnai magyarokat érő folyamatos megfélemlítésekkel kapcsolatban Gál Kinga, az Európai Parlamentben tevékenykedő magyar néppárti (Fidesz-KDNP) képviselőcsoport elnöke és Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője.

MTI

2021. február 03., 15:372021. február 03., 15:37

A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az elnökhöz intézett első két levelükben már beszámoltak az Ukrán Biztonsági Szolgálat tavaly november végi, a kárpátaljai magyar közösség számos intézményét ért indokolatlan és erőszakos akciójáról, illetve arról, hogy egy szélsőséges ukrajnai hírportál Bocskor Andreát, a Fidesz Kárpátaljáról származó európai parlamenti képviselőjét „halállistára” tette.

A képviselők hangsúlyozták: az ukrajnai hatóságok egyik esetben sem vizsgálták ki a történteket.

Gál Kinga és Deutsch Tamás tájékoztatták Sassolit arról is, hogy a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január végi ukrajnai hivatalos látogatása előtti napon Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola és az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ fenyegető levelet kapott, amelyben „ukrajnai hazafiak” kilátásba helyezték, hogy amennyiben a miniszter Ukrajnába utazik, „készüljenek nagy vérontásra, magyar vér fog folyni”. A kijevi nagykövetség az ügyben feljelentést tett a rendőrségnél. A Fidesz politikusai közleményükben jelezték, hogy

a fejlemények fényében „helyénvalónak” tartanák, ha az EP elnöke a plenáris ülésen nyilatkozatban ítélné el Bocskor Andrea halálos megfenyegetését.

„Úgy véljük, hogy képviselőtársunk példa nélküli megfélemlítése nem maradhat az Európai Parlament elnökének válasza nélkül. Az Európai Parlament bevett gyakorlatának fényében a halálos fenyegetés messze meghaladja azt a határt, amelyen az elnöknek plenáris ülésen nyilatkoznia kell” – húzták alá a képviselők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 09., szerda

A Patrióták Európáért frakció keményen bírálta az Orbán Viktort ért strasbourgi támadásokat

A magyar miniszterelnök részvételével lezajlott szerdai uniós parlamenti vita a képmutatás csúcsa volt az EP baloldali és liberális többsége részéről – hívta fel a figyelmet Gál Kinga szerdán Strasbourgban a Patrióták Európáért frakció nevében Gál Kinga.

A Patrióták Európáért frakció keményen bírálta az Orbán Viktort ért strasbourgi támadásokat
2024. október 09., szerda

Az amerikai elnökválasztás napjára tervezett terrortámadást egy afgán férfi

Az amerikai elnökválasztás napjára tervezett terrortámadás előkészítése miatt helyeztek vád alá egy afgán férfit a szövetségi ügyészek – közölte szerdán az amerikai igazságügyi minisztérium.

Az amerikai elnökválasztás napjára tervezett terrortámadást egy afgán férfi
2024. október 09., szerda

Román főkonzulátust zárnak be Dél-Oroszországban

Befejezi tevékenységét Rosztov-na-Donu dél-orosz városban a román főkonzulátus – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

Román főkonzulátust zárnak be Dél-Oroszországban
2024. október 09., szerda

Rakétákkal és röplapokkal folytatja Izrael a kétfrontos háborút

Az izraeli hadsereg (IDF) folytatja a kétfrontos háborút Libanonban az Iránból támogatott síita Hezbollah milícia és a Gázai övezetben az iszlamista Hamász terrorszervezet ellen.

Rakétákkal és röplapokkal folytatja Izrael a kétfrontos háborút
2024. október 09., szerda

Orbán Viktor: még idén történjen meg Bulgária és Románia teljes körű schengeni csatlakozása

A schengeni térség állam- és kormányfőinek részvételével tartott rendszeres Schengen-csúcstalálkozókra, valamint Bulgária és Románia még idei, teljes körű schengeni csatlakozására tett javaslatot Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor: még idén történjen meg Bulgária és Románia teljes körű schengeni csatlakozása
2024. október 08., kedd

Helyeselte a terrorizmust, kiutasították az al-Kaida egykori vezérének fiát az egyik európai országból

Bruno Retailleau francia belügyminiszter kedden bejelentette, hogy Franciaországba való beutazási tilalmat rendeltek el Omar bin Laden ellen.

Helyeselte a terrorizmust, kiutasították az al-Kaida egykori vezérének fiát az egyik európai országból
2024. október 08., kedd

Izrael Libanon délnyugati részére is kiterjesztette a szárazföldi hadműveleteket

Kiterjesztették a Libanon délnyugati részén fekvő falvakra a „korlátozott szárazföldi hadműveletet” a negyedik hadosztály térségbe vezénylésével – közölte az izraeli hadsereg (IDF) kedden.

Izrael Libanon délnyugati részére is kiterjesztette a szárazföldi hadműveleteket
2024. október 08., kedd

Izrael likvidálta a Hezbollah fegyverszállításokért felelős vezetőjét

Hétfő este megölték Bejrútban az Iránból támogatott síita milícia, a Hezbollah logisztikai főnökét, Szuhail Husszein Husszeinit – tudatta az izraeli hadsereg (IDF) kedd reggel.

Izrael likvidálta a Hezbollah fegyverszállításokért felelős vezetőjét
2024. október 08., kedd

Orosz források szerint a kurszki atomerőmű elfoglalására tett kísérletet az ukrán hadsereg

A kurszki atomerőmű elfoglalását és aláaknázását tervezte az ukrán hadsereg – jelentette ki Szergej Nariskin.

Orosz források szerint a kurszki atomerőmű elfoglalására tett kísérletet az ukrán hadsereg
2024. október 08., kedd

Az évfordulón is folytatódtak az izraeli harcok, Borrell a kétállami megoldást véli kiútnak

A Hamász tavalyi terrortámadásának áldozataira emlékeztek hétfőn Izrael-szerte. Az október 7-i terrortámadás első évfordulóján is folytatódtak az izraeli légicsapások Libanonban.

Az évfordulón is folytatódtak az izraeli harcok, Borrell a kétállami megoldást véli kiútnak