Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének helyszíne Strasbourgban
Fotó: Facebook/Európa Tanács
Tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kalmár Ferenc A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában című jelentését. A brassói származású magyarországi politikus számára a székelyföldi autonómiaküzdelem adta az ihletet a kezdeményezéséhez. Kalmár Ferenccel a jelentés létrejöttének történetét, utóéletét, az önrendelkezés kivívásának esélyeit jártuk körül.
2024. április 12., 19:212024. április 12., 19:21
2024. április 13., 07:292024. április 13., 07:29
– Amikor 2010-ben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) színeiben magyarországi képviselőként az Európa Tanácsba került, Andreas Gross svájci képviselő 2003-ban elfogadott jelentése biztosította a kollektív jogok európai küzdelmének az alapját. Hogyan lehetett erre építkezni?
– Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által 2003 júniusában elfogadott Gross-jelentés akkoriban egyedüli volt, amely részletesen foglalkozott az autonómiával. A címe (Az autonóm régiók pozitív tapasztalatai, mint az európai konfliktusok megoldását ösztönző forrás) azt jelezte, hogy igen érzékeny kérdésről van szó. Korábban a téma tabukérdésnek számított az Európa Tanácsban.
Jómagam 2010-ben úgy mentem Strasbourgba az Európa Tanácsba, hogy a nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozom. Akkor ismertem meg Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, aki többször járt Strasbourgban. Megtapasztaltuk, hogy Európában kevesen tudnak a székelyekről, és még kevesebben a székelyföldi autonómiatörekvésekről.
– 2011-ben megszületett az első magyar siker, amikor ismét napirendre került az autonómia ügye.
– Gaudi-Nagy Tamás képviselő társammal felfigyeltünk Marina Schuster német képviselő asszony készülő jelentésére, aki az önrendelkezéshez való jogot járta körül, illetve azt, hogy miként illeszkedik az államok integritásához. Ez magyar szempontból fontos témának bizonyult, ezért mi is elkezdtünk foglalkozni az üggyel. A határozat eredeti változatában azt szerepelt, hogy az államoknak a nemzeti kisebbségek vonatkozásában be kell tartaniuk az Európai Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. Tamással úgy ítéltük meg, hogy ez gyenge lábakon áll, mert a keretegyezmény elsősorban egyéni jogokról rendelkezik, és nem foglalkozik a kollektív jogokkal. A képviselő asszonnyal egyeztetve
Ügyködésünket siker koronázta, és a Gross-jelentés után immár másodikként a Schuster-jelentés is közvetett módon beemelte a kollektív jogokat.
– Az Európa Tanácsnak számos olyan ország is tagja, amelyek nem nevezhetőek a nemzeti kisebbségek barátainak. Nem akadályozták meg a ,,magyar lobbi” sikerét?
– Nyilván volt ilyen szándék, de a lobbitevékenységünk mégis sikeres lett. Tudtuk, hogy ha a témának megnyerjük a köztiszteletben álló Andreas Grosst, a jelentés át fog menni az Európa Tanács plénumán. Ehhez az kellett, hogy mindent megfelelő módon készítsünk elő. Emlékszem, az Európa Tanácsban a hétfői ülésnapot frakcióvacsorák zártak. Egy ilyen vacsorán a jogi bizottság elnökének az asztalához ültem, akit azt est folyamán meggyőztem arról, hogy miért fontos a jelentés elfogadása. A ciprusi görög úriember megértette az érvelésemet, és a jogi bizottságban egyhangú támogató szavazat született, ami zöld utat mutatott a közgyűlés előtt. 2011 őszén a Schuster-jelentést abban a formában szavazta meg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, ahogyan közösen elképzeltük.
– Milyen út vezetett az ön nevével fémjelzett, és 2014-ben megszavazott Kalmár-jelentéshez?
– A Schuster-jelentés megszavazását követően több felszólalásomban is arról beszéltem, hogy Európában nem csak délszláv, katalán, vagy más kisebbségi kérdés létezik, hanem a Kárpát-medencében van egy megoldásra váró magyar kérdés is. A jelzéseim elmentek a fülek mellett, érdemben senkit nem foglalkoztatott. Székelyföld kapcsán született meg az ötlet, hogy új jelentés kellene, amely a kollektív jogok szerepét hangsúlyozza az autonómiatörekvések érdekében.
és együtt jártuk el az előterjesztéshez szükséges aláírások összegyűjtését a frakciókban. A kezdeményezést beadtuk az Európa Tanács bürójának, amelynek döntési joga van arról, hogy a határozatjavaslatnak legyen-e folytatása. Beterjesztésünkre rábólintottak, és megküldték az esélyegyenlőségi és a diszkriminációellenes bizottságnak – amelynek mindketten tagjai voltunk. A szakbizottság kellett a jelentéshez raportőrt kinevezzen.
Kalmár Ferenc volt a kezdeményezője a tíz évvel ezelőtt elfogadott ET-jelentésnek a nemzetiségi kisebbségek kollektív jogairól
Fotó: MTI
– Végül miként terjesztette mégis ön a plénum elé a jelentést?
– Kovács Elvira gyereket várt, ő tovább nem tudta vállalni a munkát, így léptem a helyébe. De ez sem ment simán, mert egy görög képviselő asszony is jelentkezett raportőrnek. Tudtam, ha őt választják meg – Görögországban a nemzeti kisebbség fogalmát sem ismerik el, csupán vallási kisebbség létezik –, akkor a jelentés bukott ügy lesz. A szakbizottságban megversenyeztettek, és a görögök kivételével végül mindenki rám szavazott. Innentől fogva elkezdődött egy kétéves kemény munka, aminek sikeréhez hozzájárult az is, hogy szakbizottságunk svéd elnöke – aki kisebbségiként Finnországban született, és később települt át szüleivel az anyaországba – mindenben támogatott.
Az elsőt én javasoltam Dél-Tirolba, másodikként Finnországot vették fel, a harmadik helyszínért viszont meg kellett küzdenem. Szerbiába akartam menni – ahol akkoriban még komoly gondok voltak a kisebbségi jogokkal –, de helyette Szlovéniát ajánlották. Végül az én érvem győzött, így egy lépéssel előbbre jutottunk. A munkámat hat-hét magyarországi jogász segítette.
– Mit jelentettek a tényfeltáró találkozók?
– Gyakorlatilag ezzel dokumentáltuk a jelentés tartalmát. Helsinkiben például a parlament épületében kaptunk termet, ahol reggeltől estig fogadtuk a meghívott kisebbségi szervezeteket, illetve azokat, akik találkozni akartak velünk. Nagyon megható volt, hogy egy számi politikus 1300 kilométert utazott, hogy velem találkozhasson, annyira szívügyének tartotta a kollektív jogokról szóló jelentés előkészületeit. Mindhárom országban nagyon fontos tapasztalatokat szereztünk.
– Magyarországon mennyire bíztak abban, hogy az ön jelentését megszavazzák Strasbourgban?
– Igazából nem bíztak benne, hiszen sokan tudták, mit fogok beleírni és ezek mennyire érzékeny kérdések. Nyilván nem beszéltek le róla, sőt támogattak, de később többen is elmondták: nem hitték, hogy a Kalmár-jelentést elfogadja az Európa Tanács. Aminek azért volt némi előjele. Az ET illetékes bizottságának titkársága úgy képzelte, hogy én begyűjtöm a szükséges anyagot, és ők majd elkészítik a jelentést. Ebbe viszont nem mentem bele, mert tudtam, hogy végül nem az lesz, amit kezdeményezőként elképzeltünk. Szerencsére én nyertem, és rábólintottak, hogy folytassam a munkát. Amikor a jelentés első formája elkészült, és erről egy lengyelországi ülésen számoltam be, a teremben nagy csend fogadott. Végül egy észt képviselő szólalt fel, aki azt kifogásolta, hogy a szöveg tartalma túl ,,magyaros”. Elindult egy vita, én pedig vettem a kritikákat. Sorra érkeztek a különböző javaslatok, és ezek függvényében alakítgattunk a szövegen.
A munka két éve alatt több bizottsági ülésen tárgyaltuk, vitattuk meg a jelentés tartalmát. A végső szavazáskor, a plenáris ülésen a legtöbb módosító javaslatot a román delegáció nyújtotta be, de meglepetésemre a finn delegációtól is sok érkezett. A lényeg mégis az, hogy üzenetében és mondanivalójában megmaradt az eredeti elképzelés.
– Kétéves munkáját siker koronázta, és 2014 áprilisában az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta a Kalmár-jelentést. Hogyan emlékszik a tíz évvel ezelőtti eseményre?
– Száznál többen szavaztak és 72 igen szavazattal a többség elfogadta. A szlovák és a román delegáció ellene szavazott, a román képviselők közül Alina Gheorghiu (mai igazságügy-miniszter) támogatta. A jelentés ellen a török delegáció tiltakozott: azt kifogásolták, hogy a nemzeti kisebbség fogalma nem is létezik, így értelmetlen az egész jelentés. Nyilván az elmérgesedő kurd kérdés miatt nem akarták támogatni: a török álláspontot különvéleményként csatolták a jelentés mellé, ami viszont az elfogadott szöveg tartalmából semmit nem von le.
Kalmár Ferenc és Szili Katalin közös küzdelmet folytat a Kárpát-medencei autonómiatörekvések mellett
Fotó: Beliczay László
– Hogyan élte meg a magyar sikert Strasbourgban?
– A jelentéssel átmentem egy hosszú fejlődési szakaszon. Amikor erdélyi magyarként Brassóban nevelkedtem, egyféleképpen láttam a kisebbségi létet. Egyetemistaként Bukarestbe kerülve, a többségi társadalomban a kisebbségi lét egy másik arcát tapasztaltam meg. Amikor házasság révén áttelepültem Magyarországra, itt a többségi társadalom tagjaként formálódott a véleményem. Az Európa Tanácsban végül európai kitekintésben értettem meg a kérdéskört.
Ma is az a meggyőződésem, hogy az autonómiák ügyére előbb-utóbb lesz európai megoldás.
– Ön 2015-től a budapesti Külügyminisztériumban a kisebbségi vegyes bizottságok magyar társelnökeként tartja a kapcsolatot a Kárpát-medencei utódállamok képviselőivel, akiket a Gross- és a Schuster-jelentés épp úgy nem hatott meg, mint a Kalmár-jelentés. A kollektív jogok tekintetében hogyan lehet túllépni a szlovák és a román ellenálláson?
– Az Európa tanácsi határozatokkal egy nagy baj van: az úgynevezett puha törvények kategóriájába tartoznak, amelyek kötelezőek, de nem kikényszeríthetők. Az Európai Parlament nemrég elfogadta Vincze Loránt EP-képviselő jelentését, amely azt szorgalmazza, hogy sokkal erősebb legyen az együttműködés az Európai Unió társintézményei és az Európa Tanács között. Az Európa Tanács gyakorlatilag az európai demokrácia műhelye, ahol számos témáról készülnek jelentések. Ezekre az Európai Uniónak támaszkodnia kellene, de egyelőre értelmetlen versengés folyik az uniós intézmények között. Mégis vannak biztató előrelépések. A kilencvenes években, nem kis mértékben a dél-szláv háborúk hatására az ET elfogadta a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját, a kisebbségvédelmi keretegyezményt. Akárcsak az 1201-es ajánlás, ezek előírásai részben már bekerültek nemzetközi szerződésekbe, így kötelezővé váltak. Igazi áttörés még nincs, de ami késik, nem múlik.
– Mi a tíz évvel ezelőtt elfogadott Kalmár-jelentés erőssége?
– A jelentés a kollektív jogok fogalmát rögzíti, az autonómiákkal együtt a kollektív jogok egyik megtestesítője. Igazi erőssége, hogy egy multilaterális európai szervezettel sikerült elfogadtatni a kollektív jogok jelentőségét, amit Románia és Szlovákia nem fogad el, hogy Ukrajnáról ne is beszéljünk. Vannak európai országok, ahol ezeket a kollektív jogokat megadják a nemzeti kisebbségeknek, máshol viszont szóba sem jöhet. A másik jelentősége, hogy az ember nem csak a jelennek dolgozik. Úgy gondolom, hogy valamikor vissza fognak térni a Kalmár-jelentésre is, mert Európában a nemzeti kisebbségek kérdését előbb-utóbb rendezni kell. Nem lehet a végtelenségig asztal alá söpörni.
Az antiszemitizmus elleni szigorú fellépést rendelt el és a közelmúlt zsidóellenes megnyilvánulásainak vizsgálatát kezdeményezte Donald Trump amerikai elnök szerdán.
Nagyon valószínű, hogy nincs túlélője a washingtoni légi szerencsétlenségnek John Donnelly, Washnigton D. C. tűzoltóparancsnoka szerint.
A gázai terrorszervezetek csütörtökön átadták az újabb izraeli túszokat a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) jó úton halad afelé, hogy teljesítse ígéretét, miszerint az év végéig mintegy 41,6 milliárd dollár (40 milliárd euró) értékű biztonsági támogatást küld Ukrajnának.
Biztonságban elhagyták a konfliktusövezetet a katonai konfliktus miatt Kongóban, Észak-Kivu tartományban rekedt román állampolgárok – jelentette be a román külügyminisztérium.
Szlovákia kül- és európai ügyekkel foglalkozó minisztériuma szerdán bekérette Ukrajna pozsonyi nagykövetét, Myroslav Kastrant – jelentette a tárca közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Összeütközött Washingtonban az American Airlines légitársaság egyik utasszállító repülője egy Black Hawk típusú katonai helikopterrel. A repülőgép az ütközést követően a Potomac folyóba zuhant.
Az ott harcoló román zsoldosok gyors fegyverletétele is hozzájárult ahhoz, hogy a Ruanda által támogatott lázadók elfoglalták Kongó Észak-Kivu tartományának legnagyobb városát, Gomát.
A holland rendőrség letartóztatott három személyt, akiket az Assenben kiállított dák műkincsek ellopásával gyanúsítanak. Az előzetes sajtóértesüléseket a rendőrség is megerősítette.
John O’Sullivan, a konzervatív gondolkodás egyik legbefolyásosabb alakja a nemzetközi politika rejtett mozgatórugóiról, a NATO jövőjéről beszélt a Krónikának adott interjúban, és elemezte Trump győzelmének hátterét.
szóljon hozzá!