Ankarai kormánypárt: Törökország már nem tudja feltartóztatni az Európa felé menekülőket

Ankarai kormánypárt: Törökország már nem tudja feltartóztatni az Európa felé menekülőket

Képünk illusztráció

Fotó: Török védelmi minisztérium

Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket – jelentette ki Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízió élő adásában arra az értesülésre reagálva, hogy az ország megnyitotta határait az Európába vágyó menekültek előtt.

MTI

2020. február 28., 14:042020. február 28., 14:04

2020. március 01., 15:532020. március 01., 15:53

Kifejtette: a Szíriában zajló támadások következtében „mozgolódás van” mind Törökországban az Európába, mind Szíriában a Törökországba tartók körében. A szóvivő emlékeztetett: Törökország már korábban közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot, és ezért a kialakuló nyomás már nem tartható a saját oldalán.

Ankara menekültpolitikája nem változott, de már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket

– mondta Celik. A szóvivő hozzátette: konkrét támogatást akarnak látni az Európai Uniótól.

Csütörtökön 33 török katona meghalt, mintegy 30 pedig megsebesült egy légicsapásban a Törökországgal határos északnyugat-szíriai Idlíb tartományban. A források szerint a támadást a szíriai kormányhadsereg vagy a vele szövetséges Oroszország légiereje hajthatta végre. A légicsapás hírére Recep Tayyip Erdogan török elnök összehívta stábját rendkívüli ülésre csütörtök este, Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter pedig telefonon egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral az Idlíbben történtekről. A Reuters hírügynökségnek a török biztonsági erők két tisztje pénteken azt mondta, hogy a török hadsereg tüzérsége válaszul lőni kezdte a szíriai kormányerők idlíbi állásait.

Ezzel párhuzamosan csütörtök késő este a Reutersnek egy név nélkül nyilatkozó magas rangú török tisztségviselő azt is mondta, hogy Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő „szíriai” menekülteket. Az illető elmondása szerint a török rendőrség, parti őrség és határőrség parancsot kapott arra, hogy ne állja útját a „szíriai menekülteknek. Az egyelőre nem világos, hogy a Reuters-jelentések miért kifejezetten csak a szíriai menekülteket említik.

Hami Aksoy török külügyi szóvivő pénteki közleményében azt írta, hogy a szíriai események, amelyek miatt emberek százezrei váltak földönfutóvá Idlíb tartományban, tovább növelték a már amúgy is Törökországra nehezedő migrációs nyomást. Aksoy aláhúzta: „több Törökországban tartózkodó menekült és migráns, akit e fejlemények aggodalommal töltöttek el, megindult a nyugati határok felé”. „Amennyiben romlik a helyzet, ennek kockázata fokozódni fog” – hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor: számítani kell rendszeres támadásokra a magyar határkerítésnél

Számítani kell migránshullámokra, számítani kell rendszeres, tömeges támadásokra a magyar határkerítésnél – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, arra reagálva, hogy a Reuters brit hírügynökség értesülése szerint Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriai menekülteket. A kormányfő hangsúlyozta: meg kell védeni Magyarország határait és a magyarokat. Akármilyen migránshullám indul is el, a magyar határrendészeti szervezetek képesek a biztonságos határzár működtetésére – mondta, kijelentve: „nem kell aggódnunk Magyarország biztonsága miatt addig, amíg egységesek vagyunk”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése

Tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kalmár Ferenc jelentését a nemzeti kisebbségek kollektív jogairól. Kalmár Ferenccel a jelentés létrejöttének történetét, utóéletét jártuk körül.

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése
2024. április 12., péntek

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban

Iszlamista indíttatású terrormerénylet előkészítésének gyanújával tartóztattak le három fiatalkorút a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban – közölte pénteken a düsseldorfi főállamügyészség.

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban
2024. április 12., péntek

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni

A dél-ukrajnai Dnyipropetrovszk és Herszon megyében az energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok az éjszaka – közölték pénteken az ukrán hatóságok.

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni
2024. április 12., péntek

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban – tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt
2024. április 12., péntek

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök Klaus Iohannis román államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett csütörtökön a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón – tájékoztatott a Sándor-palota.

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás
2024. április 12., péntek

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást

Elkerülhető lett volna, hogy Teherán „megbüntesse” Izraelt a múlt heti, a damaszkuszi iráni konzulátus elleni halálos csapásért, ha a támadást elítélik az ENSZ-ben – közölte csütörtökön Irán ENSZ-képviselete.

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást
2024. április 12., péntek

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával

„Helyénvaló” lenne az Európai Uniónak idén júniusban megkezdenie a tárgyalásokat Ukrajna csatlakozásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával
2024. április 11., csütörtök

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson

Oroszország nem vesz részt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervéről Svájcban megrendezendő tanácskozáson – közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön a Telegram-csatornáján.

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson
2024. április 11., csütörtök

Iohannis Zelenszkijnek: Románia határozottan támogatja Ukrajnát

Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy Vilniusban érdemi megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, amelynek során megismételte, Románia határozottan támogatja Ukrajnát.

Iohannis Zelenszkijnek: Románia határozottan támogatja Ukrajnát
2024. április 11., csütörtök

Újabb izraeli irtóhadjárat indult a Hamász ellen, de még nem a Gázai övezet déli részén

Az izraeli hadsereg (IDF) hadműveletet indított a Gázai övezet középső részén az Hamász iszlamista terrorszervezet ellen – jelentette be a katonai szóvivő csütörtökön

Újabb izraeli irtóhadjárat indult a Hamász ellen, de még nem a Gázai övezet déli részén