Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje aratta le az első győzelmet az amerikai elnöki posztért kedden megkezdett, európai idő szerint szerda hajnalban záruló választáson.
2016. november 08., 17:322016. november 08., 17:32
2016. november 08., 17:472016. november 08., 17:47
Az északkeleti New Hampshire állam három településén pontban nulla órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, és elsőként Dixville Notch-ban eredmény is született. Nyolc választópolgár adta le a voksát, közülük négyen Hillary Clintonra szavaztak. Két szavazatot kapott Donald Trump republikánus jelölt, egy-egy voksot pedig Gary Johnson, a Libertárius Párt elnökjelöltje és Mitt Romney, aki négy évvel ezelőtt volt a republikánusok elnökjelöltje. Az ő neve nem szerepel ugyan a szavazócédulán, de valaki ráírta.
A kicsiny Dixville Notch félúton fekszik Maine állam és a kanadai határ között, és összesen tizenkét lakója van. Minden elnökválasztáskor ez az első település, ahol voksolnak. Ez hagyomány, mégpedig 1960 óta, amikor a település mind a kilenc voksát Richard Nixonra adta le. A másik településen, Millsfieldben Donald Trump aratott elsöprő győzelmet: a huszonegy szavazatból tizenhatot szerzett, míg Clintonra négyen voksoltak, és valaki felírta a szavazócédulára Bernie Sanders vermonti szenátor nevét, aki a demokraták elnökjelöltségéért küzdött, de mivel nem ő lett az elnökjelölt, nem szerepelt a szavazócédulán. New Hampshire harmadik kicsiny településén, Hart\'s Locationben harmincegy szavazó él. Tizenheten Clinton mellett döntöttek, tizennégyen Trumpot választották. Mivel New Hampshire államban kormányzót is választanak, e három településen is voksoltak kormányzóra, a győzelem a republikánus Chris Sununué lett.
Hillary Clinton egyébként már korán reggel leadta szavazatát a keddi amerikai elnökválasztáson. Hillary Clinton és férje, Bill Clinton volt elnök helyi idő szerint nyolc órakor jelent meg a New York melletti Chappaqua egyik iskolájában, ahol a választási helyiséget berendezték. A hétfő este nyilvánosságra hozott, a keddi választás előtti utolsó felmérés szerint kilencven százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke. A felmérést a Reuteres brit hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató közösen készítette, és hétfőn, a késő esti órákban hozta nyilvánosságra, pár órával a szavazás kezdete előtt. A közvélemény-kutatás eredményei szerint Hillary Clinton 45:42 arányban vezetett a közvetlen voksokat (tehát a polgárok közvetlen szavazatait) illetően.
Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.
A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air.
Bár a térképre nézve Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette: nem tűzszünetet akar az Izrael és Irán közötti konfliktusban, hanem annál többet.
Elutasította az olasz legfelsőbb bíróság a szökésben levő Ionel Arsene volt Neamţ megyei tanácselnök kiadatását a román hatóságoknak. Az ítélet jogerős.
Jelentős, több mint 610 millió forintos összeggel segíti a székelyföldi árvízkárosultakat Magyarország – jelentette be kedden a magyar kormányfő.
Öten könnyebben megsebesültek a kedd reggeli iráni rakétatámadásban Izraelben – jelentette a helyi mentőszolgálat.
Az orosz erők több frontvonalon is fokozták az offenzív műveleteket – közölte Viktor Tregubov, az ukrajnai Horticja hadseregcsoport szóvivője hétfőn.
szóljon hozzá!