Abbász: a palesztinok megszakítják kapcsolataikat Izraellel

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A palesztinok minden szinten megszakítják a kapcsolatokat Izraellel a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél bevezetett új biztonsági előírások miatt – közölte Mahmúd Abbász palesztin elnök péntek este.

MTI

2017. július 22., 08:152017. július 22., 08:15

A ciszjordániai Rámalláhban tartott sajtótájékoztatóján a Palesztin Hatóság elnöke elmondta, nem veszik fel a kapcsolatokat mindaddig, amíg Izrael vissza nem vonja az új szabályokat.

Jeruzsálemben és a megszállt területen három palesztin vesztette életét pénteken a biztonsági kapuk miatt kialakult feszült helyzetben. A Mecsetek terén a rendvédelmi erők és a palesztinok közötti összecsapásokban mintegy kétszázan sebesültek meg.

„Bejelentem, minden szinten felfüggesztek minden kapcsolatot a megszálló állammal az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett cselekményekért, különösen azért, amit Jeruzsálemben az al-Akszánál mecsetnél tettek, ahová fémdetektoros kapukat telepítettek abból a célból, hogy a mecset feletti uralmukat gyakorolják, és megosszák térben és időben” – mondta Mahmúd Abbász a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint.

Abbász a belső ellentétek felszámolására és egységre szólította fel a radikális iszlamista Hamász szervezetet és az összes palesztin frakciót.

„Felszólítok mindenkit, hogy hagyjon fel a nyilvános vitákkal és védje meg szent helyeinket és nemzeti terveinket. Felszólítom a Hamászt, hogy oszlassa fel irányító bizottságát a Gázai övezetben, és vegyen részt az általános választásokon" – mondta a palesztin elnök.

„Ma csak azért tartóztatták le az elfogottakat, mert az al-Akszában akartak imádkozni és nem akartak áthaladni a detektoros kapun. Kapcsolatban vagyok a jordán királlyal, az egyiptomi elnökkel, a marokkói királlyal, az Arab Liga és az Iszlám Együttműködési Szervezet elnökével" – zárta szavait a palesztin elnök. Pénteken három halálos áldozatot és több száz sebesülést követeltek az al-Aksza mecsethez vezető utaknál lévő új fémdetektoros kapuk miatti zavargások, amelyeket Izrael a múlt pénteki, két izraeli rendőr életét kioltó merénylet után telepített Jeruzsálem óvárosába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát