A vita időpontjáról vitáztak

Április 5-én „csap össze” Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor Hosszas hétvégi vita és nyilatkozatháború után eldőlt, hogy április 5-én tartják meg a két legnagyobb magyarországi párt, a Fidesz és az MSZP kormányfőjelöltjeinek nyilvános vitáját.

Gazda Árpád

2006. február 27., 00:002006. február 27., 00:00

A Magyar Televízió már jelezte is, készen áll arra, hogy április 5-én szakszerűen és a nemzetközi követelményeknek megfelelően megrendezze és közvetítse a miniszterelnök-jelöltek vitáját, és a közvetítést más médiumoknak is átengedje. A dátumról azonban hosszas vita folyt, miután a Fidesz bejelentette, hogy nyolc héten át tartó nyilvános televíziós vitasorozatot kezdeményez kormánytagokkal hét, az embereket leginkább érdeklő témában. A Fidesz azt javasolta, hogy az összegző vita Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök között közvetlenül a második választási forduló előtt legyen. Batiz András kormányszóvivő válaszként viszont azt közölte, hogy Gyurcsány Ferenc szerint a vitára napokkal a kampánycsend előtt, április 5-ét megelőzően kell sort keríteni. A Fidesz erre úgy reagált, hogy Orbán Viktor a választások április 9-i első fordulója előtt, április 7-én kész vitázni a kormányfővel. A kormányszóvivő később újabb nyilatkozatban erősítette meg: a miniszterelnök szerint a vitát legkésőbb április 5-én érdemes megtartani, hogy „a közvéleménynek, a szakértőknek és az elemzőknek módjuk legyen értékelni az ott elhangzottakat, és a választók felelős döntést tudjanak hozni”. A vita akkor zárult le, amikor a Fidesz végül bejelentette, hogy április 5-ét javasolja a miniszterelnök-jelölti vita időpontjául. A kormányszóvivő és az MSZP elnöke válaszul reményét fejezte ki, hogy a vita időpontjára tett legutóbbi fideszes javaslat már nem változik. 1994-ben a választás első fordulója előtt három nappal, 1998-ban a két választási forduló között, 2002-ben – Orbán Viktor és Medgyessy Péter között – két nappal az első forduló előtt volt a vita. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását

Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását
2025. június 19., csütörtök

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá

Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá
2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni
2025. június 18., szerda

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt
2025. június 18., szerda

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt

Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt
2025. június 18., szerda

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből

Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből
2025. június 18., szerda

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról
2025. június 18., szerda

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár

A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár
2025. június 17., kedd

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air.

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air
2025. június 17., kedd

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált

Bár a térképre nézve Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált