A HVIM terrorizmusért bebörtönzött székely aktivistáiért imádkoztak Budapesten

A  HVIM terrorizmusért bebörtönzött székely aktivistáiért imádkoztak Budapesten

Fotó: Gecse Noémi

Ökumenikus imádságot tartottak Budapesten a terrorizmus vádjával Romániában elítélt Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi szervezetének vezetője szabadulásáért.

MTI

2018. december 22., 20:522018. december 22., 20:52

2018. december 22., 20:552018. december 22., 20:55

Az imaalkalmat szervező Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Bajkai István (Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke arra kéri az embereket, imádkozzanak a két fiatalért, a jogi lehetőségek ugyanis egyelőre elfogytak a megmentésükre.

Lomnici Zoltán felidézte: Beke István és Szőcs Zoltán november 23-án nyújtotta be a felülvizsgálati kérelmet a román köztársasági elnöknek. „Klaus Johannisnak a román törvények értelmében harminc napja volt dönteni, a határidő tegnap lejárt, és mivel semmilyen válasz nem érkezett, már biztos, hogy a fiatalok nem kaptak kegyelmet” – mondta a budapesti legfelsőbb bíróság volt elnöke. Hozzátette: Beke István és Szőcs Zoltán a hazaszeretetük miatt kerültek ilyen helyzetbe.

Lomnici szerint elítélésükkel a román állam az erdélyi magyarokat próbálja megfélemlíteni, és „erre az üzenetre” nekünk összefogással és közös imával kell válaszolnunk.

Bajkai István azt mondta: az egész magyarságot ültették a vádlottak padjára, az egész népet támadták meg a két férfi elítélésével. Szerinte a román hatóságok nyilvánvaló célja, hogy félelmet keltsenek azokban, akik felemelik a hangjukat a magyarságért. Kitért arra: minden jogrendszerben vannak hibák, de itt nem tévedésről van szó. Azt nem lehet tévedésnek nevezni, ha valakiket kétszáz, szilveszterre vásárolt petárda, egy magyar zászló, egy Wass Albert-kötet és egy szórakozóhelyen felvett, a román államot kritizáló hangfelvétel miatt ítélnek el a román államrend erőszakos megdöntésére tett kísérlet miatt.

„Ez az ítélet a legsúlyosabb diktatúrák időszakát idézi. Ahol előfordulhat, hogy a politika irányíthatja az igazságügyi szervezeteket, ott nincs jogállam” – tette hozzá Bajkai István. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára kiemelte: Isten mindig az igazság oldalán áll, és az egyház feladata is az igazság oldalára állni. A rend is hozzátartozik Isten igazságához, és ok nélkül fogva tartani valakiket rendetlenséghez vezet. „Jézus igazságot, szeretetet és békét hoz, és várjuk ezt nemzetközi viszonylatban is érvényesülni, különösen most, karácsonyhoz közeledve” – fogalmazott a MEÖT főtitkára. Illési Mátyás katolikus pap azt mondta, ez a „koncepciós eljárás” arra az időszakra emlékezteti, amikor a román–magyar határon minden, a magyarságra utaló tárgyat, jelvényt elkoboztak tőle a román hatóságok.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt júliusban ítélte öt-öt év börtönbüntetésre terrorizmusért a bukaresti legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 26., péntek

Ukrán rakéta- és dróneső hullott a Krímre

Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.

Ukrán rakéta- és dróneső hullott a Krímre
2024. július 26., péntek

Felgyorsítaná Washington a gázai tűzszüneti tárgyalásokat, de továbbra is kiáll Izrael mellett

A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.

Felgyorsítaná Washington a gázai tűzszüneti tárgyalásokat, de továbbra is kiáll Izrael mellett
2024. július 25., csütörtök

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok

Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok
2024. július 25., csütörtök

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak

Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak
2024. július 25., csütörtök

Netanjahu Washingtonban: akik Izrael ellen tüntetnek, a Hamász és a gonosz oldalára álltak

Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.

Netanjahu Washingtonban: akik Izrael ellen tüntetnek, a Hamász és a gonosz oldalára álltak
2024. július 25., csütörtök

Továbbra is megállítaná Putyint a visszalépését a generációváltás szükségességével indokló Biden

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.

Továbbra is megállítaná Putyint a visszalépését a generációváltás szükségességével indokló Biden
2024. július 24., szerda

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy visszaküldjék a behívó elől Moldovába menekült ukránokat

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy visszaküldjék a behívó elől Moldovába menekült ukránokat
2024. július 24., szerda

Felszállás közben lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Katmanduban, többen meghaltak

Felszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt a Saurya Airlines nepáli légitársaság egy kisebb repülőgépe szerdán Katmanduban. Az első hatósági beszámolók szerint a légi katasztrófának legkevesebb 18 halálos áldozata volt.

Felszállás közben lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Katmanduban, többen meghaltak
2024. július 24., szerda

Bombával repítettek a levegőbe egy autót Moszkvában, egy hírszerző tiszt is érintett lehet

Pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban szerda reggel Moszkva északi részén, egy parkolóban, a járműben ülő házaspárt kórházba szállították.

Bombával repítettek a levegőbe egy autót Moszkvában, egy hírszerző tiszt is érintett lehet
2024. július 24., szerda

Az olimpiai béke szellemében fegyverletételre szólított fel mindenkit az ENSZ főtitkára

A július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére „mindenki tegye le a fegyvert” – szólított békességre kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.

Az olimpiai béke szellemében fegyverletételre szólított fel mindenkit az ENSZ főtitkára