A lengyel államfő aláírja az uniós eljárást kiváltó bírósági törvényeket

Andrzej Duda

Andrzej Duda

Andrzej Duda lengyel államfő közölte szerdán, hogy aláírja azt a két, a lengyelországi igazságügyi reformot előkészítő törvényt, amely miatt az Európai Bizottság a nap folyamán az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást kezdeményezett Varsóval szemben.

Hírösszefoglaló

2017. december 20., 23:092017. december 20., 23:09

A Duda által előterjesztett, az országos igazságügyi tanácsról (KRS) és a legfelsőbb bíróságról szóló törvények, amelyeket a felsőház múlt pénteken szavazott meg, az elnök szerint nem sértik, hanem szolgálják a lengyel állam demokratizálását – számolt be az MTI.

Az államfő egyúttal tisztességtelennek minősítette az Európai Bizottság (EB) első alelnöke, Frans Timmermans által megfogalmazott értékelést,

miszerint az új lengyel bírósági törvények lényegében nem térnek el a Duda által júliusban megvétózott jogszabályoktól. Duda felsorolta a korábbi és a jelenlegi változatok közötti fő különbségeket, amelyek szerinte lényegesen javítottak a két törvény minőségén.

Rámutatott többek között arra, hogy az eredeti változat szerint nyugalmazták volna a legfelsőbb bíróság összes tagját, és a szolgálati időt csak az igazságügyi miniszter hozzájárulásával hosszabbítanák meg. A most aláírandó jogszabályban „abszolút nincs ilyen előírás” – szögezte le Duda, utalva arra, hogy javaslatára csupán 70-ről 65 évre csökkentik a bírák nyugdíjkorhatárát, és szolgálati idejük meghosszabbításáról kérésükre az államfő dönthet.

„A szembeszökő igazságtalanságok kiküszöbölését” szolgálja Duda szerint az, hogy a legfelsőbb bíróság az úgynevezett „rendkívüli panaszok" nyomán fellebbezési eljárásban felülvizsgálhatja az alacsonyabb szintű törvényszékek ítéleteit, akár 20 évre visszamenőleg is. Brüsszel szerdai ajánlásai viszont a rendkívüli panasz törlését is tartalmazzák.

A KRS-ről szól törvény kapcsán Duda, összevetve ezt több más ország gyakorlatával, elutasította, hogy a testület bírótagjainak megválasztási módja pártpolitikai érdeket szolgálna.

Rámutatott többek között arra, hogy a KRS összetételébe az összes parlamenti tömörülésnek lesz beleszólása. Brüsszel szerint viszont az új rendszer nem garantálja a bírószervezetek érdekeinek képviseletét a KRS bírótagjainak megválasztásában.

Az államfő szerint a bírósági reform során Lengyelországban „nagyon jó, az igazságügyi rendszert hatékonyabbá tevő" megoldásokat vezetnek be, amelyek révén „visszatér az embereknek az igazságba, a lengyel bíróságokba és igazságügybe vetett hite".

Az EB szerdán úgy döntött, hogy az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást indít el,

egyúttal három hónapot adva Varsónak a brüsszeli testület által megfogalmazott újabb ajánlások megvalósítására. A döntést több lengyel politikai vezető politikai indíttatásúnak minősítette.

Sajtótájékoztatóján Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke arról számolt be, hogy csaknem két év után szerdán megállapították: Lengyelországban egyértelműen fennáll a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata. Mint közölte, két éven belül tizenhárom olyan törvényt fogadtak el a lengyel hatóságok, amelyek veszélyeztetik a bíróságok függetlenségét és a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.

„Nagyon nehéz szívvel döntöttünk a hetes cikk szerinti eljárás megindításáról, azonban nem volt választási lehetőségünk, mivel a helyzet nem javult nyár óta, sőt tovább romlott” – fogalmazott. „Egyre mélyülnek az aggodalmaink, amelyekben számos európai és nemzetközi szervezet is osztozik” – tette hozzá. Jelezte, hogy amennyiben az Európai Bizottság az elkövetkező három hónapban javulást tapasztal a lengyel helyzetben, kész visszavonni a javaslatot.

Ez az első alkalom, hogy valamely tagállammal szemben aktiválják az „atomfegyverként” is emlegetett, eddig példa nélküli eljárást.

A szakembereket ugyanakkor nem lepte meg a bejelentés, bennfentes források ugyanis nemrég arról számoltak be, hogy Varsónak mindössze napjai vannak rá, hogy a kifogásolt intézkedések visszavonásával vagy módosításával elkerülje a szankciókkal is fenyegető eljárást.

Az eljárás szempontjából az EB javaslattevő szerepet tölt be, a tagállamok kormányait tömörítő tanács fog majd négyötödös többséggel dönteni arról, hogy fennáll-e a veszélye az uniós alapértékek csorbulásának Lengyelországban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását