Kipipálva. Joáv Galant izraeli védelmi miniszter rögzíti, hogy Mohammed Deifet is sikerült kiiktatni
Fotó: X/Joáv Galant
Életét vesztette két és fél hete az izraeli hadsereg (IDF) rakétatámadásában az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai vezetője, Mohammed Deif – jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtökön.
2024. augusztus 01., 14:352024. augusztus 01., 14:35
Az IDF és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat közös akciójában
aki az azóta folytatott gázai háborúban az iszlamista fegyvereseket Jahíje Szinuárral, a Hamász gázai vezetőjével együtt irányította. A bejelentést azután tették, hogy az elmúlt hetekben egyre több bizonyítékot szereztek haláláról, és az elmúlt órákban hozzájutottak egy meg nem nevezett döntő bizonyítékhoz is arról, hogy az ellene végrehajtott merénylet Hán-Juniszban sikeres volt.
– írta Joáv Galant izraeli védelmi miniszter az X-en.
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője utasítást adott Iránnak, hogy „közvetlenül csapjon le Izraelre”, miután a Hamász politikai vezetőjét, Iszmail Haníjet Teheránban szerdára virradóra megölték – írja a New York Times.
Izrael először huszonkét évvel ezelőtt próbálta likvidálni Deifet, aki akkor súlyosan megsebesült, de túlélte az akciót. Később is többször megpróbálták megölni, összesen hét merényletet élt túl. Júliusban az izraeli vadászgépek fél napig köröztek a levegőben annál a pontnál, ahol hírszerzési információk alapján felbukkanását várták, és olyan erejű rakétákat vetettek be, melyek nem hagytak esélyt megmenekülésére.
Bár Izrael nem vállalta a felelősséget a Hamász palesztin terrorszervezet politikai vezetője, Iszmail Haníje teheráni meggyilkolásáért, a legfőbb iráni vezető Izrael elleni bosszúra készül.
A börtönben hozta létre az al-Kasszám brigádokat izraeli katonák foglyul ejtésére. Ő tervezte a Hamász alagútrendszerét izraeli területek felé, és a Gázával szomszédos izraeli települések elleni rakétatámadásokat.
2002-ben túlélt egy olyan merényletet, melyben elvesztette az egyik szemét, egyik lábát és karját. Izrael a 2014-es Erős szikla hadműveletben is megpróbálta likvidálni, akkor felesége és fia életét vesztette, de ő túlélte az ellene irányított rakétatámadást.
Teheránban megölték Iszmail Haníjét, a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet politikai vezetőjét – jelentette szerdán a Press TV iráni állami csatorna az Iszlám Forradalmi Gárdára (IRGC) hivatkozva.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!