Fény az éjszakában

„A nép, mely sötétségben jár, nagy világosságot lát. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” Ézs 9,1.5-6

Az elmúlt időszakban az egész világot, de különösen a fejlett országokat egy mindent átfogó gazdasági válság rázta meg. Úton-útfélen, a médiában, még a csapból is ez a klisé folyik: a krízis, a globális válság. Szinte ennek bűvöletében élünk, erre hivatkozunk, ez határozza meg gondolatainkat és cselekvéseinket, ez határozza meg mindennapjaink kényszerpályáját.

Minden esetre ebben a „globális válság” lázban, ebben az egyre erősebben ható bábeli zavarodottságban újból nem marad hely Isten számára. Újból nincs helye a betlehemi jászolbölcsőnek, Mária engedelmességének, alázatának, a pásztorok és a mennyei seregek örömének – annak a kiáradó megmagyarázhatatlan békességnek, amit ma sehol sem találsz meg. Hogyan is juthat ma eszébe valakinek ebben a felpörgetett világban az a másfajta öröm, az a másfajta békesség, az a másfajta értelem, amikor krízis van.

Az emberiség nagy, örökös problémája, hogy mindig megpróbált Isten nélkül élni, „szabaddá, nagykorúvá” válni. A mai világ, a mai kor embere is úgy él, abban a tudatban – netán tragikus illuzióban –, hogy az emberi létnek nincs semmi transzcendenciája, nincsen egy ún. felülről jövő értelme, célja, rendeltetése, tartalma. Az ember önmagában, önmagáért létezik, egészen véletlenül, az idő és a tér, a lét és a nemlét korlátai között küszködve a végesség és értelemnélküliség paradoxonával. És nehezünkre esik kimondani: „Dicsőség a magasságban Istennek”, ahelyett sokkal könnyebb volt és könnyebb lesz kimondani: „Dicsőség a magasságban az embernek.” Ennek pedig jól ismerjük történelmi következményeit, amikor szertelen őrületében az ember felcserélte a teremtőt a teremtménnyel.

Legyen advent, karácsony, újév, a világ, az emberiség most valami egészen mással van elfoglalva. Most valami egészen másnak van aktualitása, más a divat, más a korszerű igény és más a nagy kérdés. Ilyenkor Istenről, adventről, karácsonyról bibliai értelemben szólni kissé illetlenség is, vagy egész egyszerűen értelmetlen. A mesterséges fényeken és csillogáson túl, aki ezeket az eseményeket figyelemmel követi, egy lényeges dolgot megállapíthat: az emberiség a sötétség mély völgyein halad keresztül. Olyan helyzettel szembesültünk és olyan problémák vetődnek fel nap mint nap, amelyekre egyszerűen nincs válasz.

A „mindentudók és szakértők” is kudarcot vallanak, amikor esetlen megoldásaikat kínálgatják. Ma még emberi perspektívából szemlélődve aligha látszik az alagút vége, nincs kiút a szellemi, lelki sötétségből. A nagy kérdés azonban marad: vajon a megoldatlan problémák, az elvarratlan sebek, az emberi lét abszurditása nem vezetnek-e pusztuláshoz?

Most újra karácsony van és halljuk Ézsaiás próféta szavát, aki nyolcszáz évvel Jézus Krisztus születése előtt mondta: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.”(Ézs 9,1) Ézsaiás Isten Fiának, a Messiásnak érkezését jósolta meg, egy egészen új korszaknak a nyitányát. Isten maga ígérte meg, hogy el fog jönni a Szabadító, a Messiás – úgy, miként a mindent átható fény, a világosság, amely megszünteti a sötétséget. Isten maga lép be a véges emberi történelembe. A végesség befogadja a végtelent. Ézsaiás szavai szerint az ég lejön a földre: „A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.” (Ézs 9,1)

Túrmezei Erzsébet  írja: „Emberré lettél, hogy emberré legyek” – ez történt az első karácsony éjjelén, ez a karácsony igazi jelentése. Bethlehemben Isten emberré lett. János apostol a következőket írja: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1, 14)

A karácsony nem pusztán egy dátum a naptárban, nem egy szabad nap a többi között, egy hangulatos, illatos, csillogó-villogó ünnep. Évről évre ezen a napon emlékezünk arra az eseményre, melyről az egész ég zengett, amely új ragyogást kölcsönzött a csillagoknak, amely új korszakot nyitott az emberiség történetében és új értelmet adott az ittlétnek. Egy bizonyos történelmi időpontban, egy adott helyén a világnak világra jött egy személy, Jézus Krisztus, Isten Fia, az Istentől való Isten, a Világosságból való Világosság. Ő maga mondta: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Luk 19,10) Ahogy a trombita tiszta, éles harsogása, úgy jelzik ezek a szavak is, hogy benne Isten jelent meg az emberiség történelmében. Az ég a föld megmentésére sietett. Milyen csodálatos reményt nyújt ma is ez a tudat. A karácsony azt jelenti, hogy eljött a Megváltó.

„A nép, mely sötétségben jár, nagy világosságot lát.” (Ézs 9,1) Istennek célja van ezzel a világgal, célja van az emberekkel. Isten végtelen, felfoghatatlan szeretetének célja van a mi emberi életünkkel, egyetlen emberi élet sem hiábavaló. Isten célja, hogy a Tőle elszakadt embert, a szeretet szavával visszatérítse magához, visszatérítse eredeti rendeltetéséhez, az élet, a lét alapjához, gyökeréhez, és hogy bevonja az örökkévalóság erőterébe. Isten szeretete azért lett emberré Jézus Krisztusban, hogy az ember újjá lehessen, hogy a világ megváltozzon.

A karácsony értelme nem más, minthogy Ő eljön gondjaink, szenvedéseink, bűneink szűnni nem akaró válságainak éjszakájába, és ezt mondja: Veled vagyok, oszd meg velem terheidet és én is megosztom veled mennyei világosságomat, hogy új életed legyen.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt!