„A szabadság szent dolog”

Kedves Oltártestvéreim!
Kedves Testvéreim az Úrban!

„A föld minden határa látta
Istenünk üdvösségét” (Zsolt 98, 3)
Megváltás és üdvösség  az emberek mindenkori vágya, ugyanakkor Isten ígérete is az emberiségnek. Az ószövetségben, amely nem tekinthető véglegesnek, hiszen maguk a próféták is egy újabbat kerestek, benne van az ígéret, miszerint a Messiás lesz az, aki Jákob házát újra felemeli. Isten választott népének bábeli fogsága, valamint a „szent maradék” (vö. Iz/Jer passim) visszatérése lesz a  a szimbóluma annak, hogy az Úr nem hagyta cserben a maga népét, és még egy esélyt adott neki. Isten az, aki új lehetőséget kínál az embernek, és nem fordítva. Isten Fia meghatározott időben lett emberré, „Augusztusz császár idején” (vö. Lk 2,1), de nem Rómában vagy bármelyik más nagyvárosban, hanem „Betlehemben, Dávid városában, mert így jövendölte a próféta” (vö. Mt 2,5). Ez ugyanakkor az „idők teljessége” (Gal 4,4), amit Isten nekünk adott.

Ezt „ígéretnek” és „beteljesülésnek” nevezzük, mivel „Isten hűséges, és nem tagadhatja meg önmagát” (vö. 2 Tim 2,13).  – Isten Fia emberré lett, és nem akárhol, hanem Isten választott népének körében „tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). Nem történhet meg az, aminek nem kell megtörténnie. „Vizsgáld át az Írást és meglátod, hogy Galileából nem támad próféta.” (Jn 7,52)
Isten Fia „soknak romlására és föltámadására Izraelben jel.” (Lk 2,34). Akkor is csakúgy, mint ma: megosztotta az emberiséget.

Egyesek számára például mindez túlságosan egyszerű és elfogadhatatlan: Isten ilyen konkrét lenne? Valóban ilyen egyszerűen megnyilvánul nekünk? Tud-e egyáltalán, akar-e egyáltalán megmutatkozni nekünk, embereknek? És miért éppen a názáreti Jézusban? A szegények között, egy istállóban? Mások számára egyáltalán nincs Isten, és hangos ellenkampányt rendeznek ezzel a jelszóval: Isten nem létezik! Néha az ő szavuk jobban kihallatszik, úgy, mint akkor, Pilátus előtt. Ez néha minket is elbizonytalanít és kérdéseket vet föl.

Zord és hideg idők járnak. Sokak „szeretete kihűlt” (vö. Mt 24,12), közömbösek, közönyösek Isten szolgálata iránt, belefásulnak a munkába és embertársaik szolgálatába. Húsz esztendővel ezelőtt a karácsony fordulópontot jelentett országunk, püspöki székvárosunk történelmében. Akkor bizonyosak voltunk abban, hogy létezik Isten, aki vezeti az emberiséget, történetét irányítja. Nyilvánvaló volt, hogy Isten a történelmünk istene. A szabadság szent dolog, égi ajándék, ugyanakkor felelősséget, lelkiismeretességet követel, amit Isten és az ő meghatározott rendjéhez való ragaszkodás nélkül nem lehet megélni. Szabadság Isten nélkül kegyetlenséget és káoszt jelent, ami pusztulásba torkollik.

A karácsony Isten megtestesülésének ünnepe: Isten Fia emberré lett a Szentlélek és a Szűzanya által. Ezt nehéz megérteni, még nehezebb megmagyarázni, és valószínűleg a legnehezebb elfogadni. De ugyanolyan nehéznek tűnik az ember közeledése, felemelkedése Istenhez. Ami ebben meggátol a büszkeség, a gőg, önmagunk túlbecsülése, a zsugoriság és végül a bűn minden formája, amivel mi, emberek Isten teremtményei, Isten ellen fordulunk, úgy viselkedünk, mintha tökéletesek lennénk és Isten nélkül tudnánk élni.

A Megváltó születése Betlehemben a történelem, az emberi lét fordulópontja volt és marad. Karácsony esély az embereknek a megtérésre és a Teremtőnkhöz való közeledésre.

Isten, aki érettünk emberré lett Jézus Krisztusban, támogasson minket abban, hogy sikerüljön Hozzá vissza- és hazatérnünk – családjainkban, egyházmegyénkben és az országban, ám mindenekelőtt szívünkben, mivel a megtérés, az öröm és az üdvösség innen ered.