Fotó: A szerző felvétele
2010. február 26., 10:442010. február 26., 10:44
Új technológiával hőszigetelik a Sepsiszentgyörgy központjában lévő tömbházakat. Az országban először a háromszéki városban és Brassóban próbálják ki a szellőző homlokzat elnevezésű hőszigetelő rendszert.
Antal Árpád polgármester elmondta, a sepsiszentgyörgyi Szépmezőre betelepülő Corus Building System, a világ egyik legnagyobb acéltermelője által előállított hőszigetelő rendszer rétegelt alumíniumlemezekből áll, a közöttük levő anyag a hőt és a hangot is kiválóan szigeteli, ugyanakkor lehetőséget teremt modern építészeti vonalak megvalósítására. Az épületek homlokzata sokkal esztétikusabb lesz, és jobban illeszkedik a történelmi városközpont jellegéhez, mint a hagyományos hőszigetelő rendszerek esetében.
Ez a módszer drágább, de hosszú távon kifizetődőbb, A kategóriás hőenergetikai biztonságot nyújt, és jobban néz ki. A tervek szerint a belvárosban levő tömbházakat három év leforgása alatt szigetelnék le ezzel a technológiával, idén a központi ingatlanok 20 százalékának a felújítására kerülhet sor. Az új módszert is a kormány hőszigetelési programjából kivitelezik, a lakosság 20 százalékos önrészét a klasszikus technológia ára szerint számolják ki, a drágább eljárás miatt adódó különbözetet az önkormányzat átvállalja. A város többi negyedében a klasszikus technológiával folytatják a hőszigetelést.
Az új hőszigetelési technológiát ajánló cég több mint száz munkahelyet teremt a sepsiszentgyörgyi beruházással. A brit Corus Building System a közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozó Szépmezőn indítja be az iparicsarnok-keretek, úgynevezett szendvicspaneleket előállító gyárát. A cég már folyamodott környezetvédelmi engedélyért, és a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól kérte a szépmezői terület városrendezési tervének jóváhagyását. A befektetés értéke egyelőre nem nyilvános, de azt már nyilvánosságra hozták, hogyha a gyár beindul, több mint száz új munkahely jön létre.
A Corus Building System a világ egyik legnagyobb acéltermelője, kiterjedt fejlesztési és kutatási létesítményekkel. Az indiai cég az elmúlt évben 20 millió tonna acélt állított elő, 12 milliárd fontsterling volt az éves fogyasztás. A Corus az indiai Tata Steel leányvállalata.
Sepsiszentgyörgyöt modellértékűnek tartják a hőszigetelés terén, s a városvezetés szeretné, ha ez továbbra is megmaradna – mondta Antal Árpád András. A sikertörténet úgy kezdődött, hogy Dulányi Enikő tulajdonositársulás-vezető irányításával az országban elsőként sikerült felújítani és leszigetelni egy teljes negyedet, vagyis 410 lakrészt.
Több sepsiszentgyörgyinek nem volt türelme kivárni, amíg sor kerül rá a programban, és saját költségére szigetelte a lakását. Az önkormányzat tavaly ezt határozatban tiltotta meg, arra hivatkozva, hogy ezek az elszigetelt felújítások rontják a városképet. Sepsiszentgyörgyön azért is népszerű a program, mivel ahol már elvégezték, 20 százalékkal csökkentek a költségek, és a több mint 30 éves házak teljesen megfiatalodtak. Tavaly a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a lakástulajdonosi-társulások 800 tömbházlakás hőszigetelésére nyertek el támogatást a Regionális Fejlesztési és Lakásügyi Minisztériumtól.
A munkát tavaly nyáron kellett volna elkezdeni, de a kivitelezésre pályázó egyik vesztes cég megfellebbezte a versenytárgyalás eredményét, így a felújítás késedelmet szenvedett, idén indul a munka. A nyolcszáz lakrész hőszigetelése 18,3 millió lejbe kerül, ennek a felét állja a szaktárca, 30 százalékát az önkormányzat és 20 százalékát a lakók. A város időközben újabb ötszáz lakrész hőszigetélésére nyújtott be pályázatot, mely beruházás összértéke 8,7 millió lej.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.