Kulcsrakész lakást akar a vásárlók többsége

Egyre kisebb az érdeklődés a még csak tervezési fázisban lévő ingatlanok iránt, növekedtek ezzel szemben a kulcsrakész lakások eladási mutatói – derül ki a Remax ingatlan-tanácsadó cég felméréséből. Bukarestben például a még el nem készült lakások értékesítésének aránya a tavalyi 90–95 százalékról 65–70 százalékra csökkent. Kolozsváron ugyanakkor már tavaly is csupán a vásárlók 60 százaléka fizetett olyan lakásért, amelybe csak évek múlva költözhet be, és a brassói 80 százalékos adat is elmarad a bukarestitől.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. szeptember 26., 00:002008. szeptember 26., 00:00

Az elemzők megjegyzik: az ilyen tranzakciók amúgy is elsősorban az ingatlanfejlesztő cégek számára kedvezőek, hiszen tulajdonképpen az előre befizetett összegekből finanszírozzák a lakásépítéseket.
2005 és 2007 között a lakóparkokban található lakások többségét még az első kapavágás megejtése előtt értékesítették, és az építkezéshez csak azt követően fogtak hozzá, hogy sikerült eladni a lakások többségét. Az ügyfeleket jórészt promóciós árakkal sikerült megfogni, amelyek azonban a lakás elkészültével akár 30 százalékkal is magasabbak lehettek az előzőleg megállapított összegnél. Manapság azonban már számos olyan lakóparkról tudunk, amelyben nem sikerült minden lakást eladni. A szakértők szerint mintegy 30 százalékkal kevesebb új lakás talált idén gazdára, mint tavaly. Szakértők úgy vélik, manapság már óvatosabbak a vásárlók, és szívesebben adják ki a pénzt olyasmire, aminek a minőségéről saját szemmel tudnak meggyőződni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók