A tavalyinál kisebb az érdeklődés az Első otthon program iránt

Szinte biztos, hogy az év végéig nem merül ki az Első otthon program hitelkerete, nyolc és fél hónap leforgása alatt ugyanis csak 455 millió euró értékben folyósítottak kedvezményes kamatú ingatlanhiteleket a bankok.

Pengő Zoltán

2010. november 26., 04:122010. november 26., 04:12

A kormány által 2010-re megszabott 700 millió eurós keretösszegnek mintegy 65 százalékát használták fel február 15. óta a bankok az Első otthon program keretében. Az év végéig még valamivel kevesebb mint 245 millió euró értékben igényelhetnek kedvezményes kamatú, az állam által garantált hitelt ingatlanvásárlásra vagy építésre azok, akik nem rendelkeznek saját lakással. A program felügyeletét ellátó és a hiteligényléseket elbíráló Garancia Alap a közelmúltban végezte el a programban részt vevő bankok tevékenységének az értékelését, melynek eredményeként pénzt irányított át a gyengébben teljesítő társaságoktól az aktívabbakhoz. A legnagyobb hitelkerettel idén a Román Kereskedelmi Bank (BCR) és a Román Fejlesztési Bank (BRD) gazdálkodhatott 215, illetve 150 millió euróval. Előbbinek az aktivitásával meg voltak elégedve a Garancia Alap munkatársai, ám a BRD-től 14 millió eurót átirányítottak jobban teljesítő hitelintézetekhez. A Piraeus Bank és az UniCredit Ţiriac Bank hitelkeretét szintén megnyirbálták, előbbitől 22,2 millió eurót, utóbbitól pedig 3,2 millió eurót vettek el. A legnagyobb hitelkeret-növelésre a Banca Româneascánál került sor, mely plusz 16 millió eurót kapott, mivel mostanáig a bank az eredeti 54 millió eurós keretből 45,6 millió eurót használt fel. „Számunkra nagyon sikeres az Első otthon program, nagyon előnyös ajánlatunk ugyanis ösztönzően hatott a potenciális ügyfelekre” – nyilatkozta Lakisz Kuninisz, a Banca Românească lakossági hitelekért felelős ügyvezető igazgatója. Keretnöveléssel jutalmazták a Bancpost és a Millennium Bank tevékenységét is, melyek 13, illetve 8 millió euró pluszpénzt kaptak.

Az Első otthon program keretében nemcsak lakásvásárlásra, hanem ingatlanépítésre is lehet hitelt igényelni. Ilyen célra azonban a programban részt vevő 21 bank közül csupán 15 folyósít kölcsönt, a Bancpost, a Volksbank, az OTP Bank, a RIB, a Credit Europe Bank és az Intesa Sanpaolo Bank nem. Még kevesebb választási lehetőségük van azoknak, akik lakásuk utólagos hőszigetelésére szeretnének hitelt kapni, ők ugyanis csak a CEC Bankhoz vagy a BCR-hez fordulhatnak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók