Pap Géza erdélyi református püspök húsvéti pásztorlevele

Keresztyén Testvéreim!

Reményik Sándor az “Igaz beszéd hitem dolgában” című versében önmarcangoló önvizsgálata során felteszi magának a kérdést: “Hiszel-e a Feltámadásban”? Kiábrándult válasza ez: “Hagyjátok ezt a bús-édes mesét. Dante vándorolt három túlvilágban. Nekem az ösvény síromig elég”. Húsvét táján minden őszintén magába szálló ember szembetalálja magát a feltámadás kérdésével, amire a lélek csendjében válaszolni kell.

Persze, lehet a feltámadásról szóló bibliai híradást bús-édes mesének minősíteni, s arra a következtetésre jutni, hogy a földi élettel minden befejeződik: egy örömökkel és fájdalmakkal tarkított, keskeny életsáv adatott nekünk a bölcsőtől a koporsóig, elégedjünk meg ennyivel, hiszen a halállal mindennek vége.

Ezzel ellentétben Pál a megjelölt igében arról biztosít bennünket, hogy Isten ennél jóval többet készített el a számunkra. Élet és halál kérdésében nem szükségszerű csupán emberi képzelőerőnkre támaszkodva, a bennünk megfogalmazódó kételyekre hallgatni, hiszen Isten biztos tudással akar megajándékozni bennünket. Föllebbenti a fátylat, bepillantást engedve a rejtély mélyébe. Mit tudhatunk meg az Ő kijelentéséből?

1. Pál először földi, látható életünkről beszél, amely létformát sátorházban való lakozásnak nevezi. Azt a néhány évtizedet, amit Isten itt nekünk adott, sátorházban töltjük el. A sátor a Biblia jelképvilágában az ideiglenesség, az alapnélküliség és a romlandóság jelképe. Az Isten szavának engedelmeskedő Ábrahám, az ígéret földje felé vándorolva, idegen földön, “sátorokban lakott” (Zsid 11,9-10). A János evangéliuma pedig Jézusról állapítja meg, hogy itt sátorozott közöttünk (Jn 1,14). Földi létünk behatárolt, biztosan tudhatjuk, hogy a sátorház egyszer elbomlik, és költözni kell. A kérdés csak az, hogy hová?

2. Ezt követően Pál a láthatatlanok felé fordul, és a halál utáni életünkről beszél, amit mennyei házban való lakozásnak nevez. A folytatást Pál nem bizonygatja, a mennyei élet valóságát nem akarja senkire ráerőszakolni, egyszerű természetességgel beszél róla, mint ami bizonyosan van. Tudomásunkra hozza, hogy a halál után sem maradunk hajléktalanok, a két létforma között nincs megszakítás: amint a földi befejeződik, a mennyei azonnal elkezdődik. Van örök életünk, de nem azért, mert mi halhatatlan lélekkel rendelkezünk, hanem azért, mert Isten megajándékoz bennünket az Élettel. Nekünk nincs életünk önmagunkban, a halál után csak a Krisztussal való közösség által van életünk. Nem azért van, mert mi kiérdemeljük, hanem azért, mert Jézus Krisztus az Atya házában helyet készített a számunkra is (Jn 14,1).

Az ideiglenes, sátorozó léttel szemben ez a lakozás örökkévaló. Az emberi kéz által emelt házakkal összehasonlítva ez nem kézzel csinált; és nem földi, hanem mennyei. Ez a ház, ez az élet Istentől van: tőle kapják ajándékba mindazok, akik hisznek a feltámadott Krisztusban.
Tudjuk, hogy a bölcsőtől a koporsóig tartó földi életet Isten adta nekünk, de nekünk a sírig tartó keskeny út nem elég.

A halállal nem ér minden véget, Isten ennél többet készített a számunkra. Krisztus feltámadása a mi feltámadásunk biztos záloga. Ha a földi létünk befejeződik, ha a sátorházban eltöltött idő lejár, költözni fogunk, mert Isten az övéinek más létformát készített el. Jézus által helyet készített az atyai házban, ahol a halál után örökké élhetünk. Ez a feltámadás reménysége, a húsvét öröme!