2009. április 09., 15:062009. április 09., 15:06
A gyerekek közül mindannyian egyetértenek abban, hogy a locsolást semmi pénzért ki nem hagynák. A locsolóelegancia nagy vesztese a legfiatalabb generációnál a „rendruha”, vagyis az öltöny. Senki nem öltözik már a klasszikusnak számító ünneplőbe, és egyetlen fiúcska, Kristóf említi a székely ruhát. A kisfiúk többsége farmerbe, ingbe, kardigánba vagy dzsekibe bújik, persze nem hétköznapi darabokba…
Sokan még a sportcipő márkáját is megemlítik, és bár én azt hittem, már nem divat, bezselézik a hajukat. A rendesen felszerelkezett húsvéti locsolkodó kelléke a locsoló és egy zacskó vagy tarisznya, amibe a kisfiúk az adományokat gyűjtik. Ez utóbbi felejthető, mert az első szomszéd néni úgyis kisegíti a tanácstalan kisfiút, ha látja, nincs amibe eltennie az ajándéktojásokat.
A locsoló viszont elengedhetetlen – legtöbben anya illatszerét emlegetik, a „külföldi parfümöt”, amellyel „felfegyverkeznek”. Néhányan vizet öntenek az illatszeres üvegbe, amikor kifogy, a csapból újratöltik. Elismerik, hogy a legjobb móka a vízzel locsolkodás, de annak nem minden háznál örülnek.
Gergely azt meséli, ő délelőtt mindig elmegy nagymama falujába, ott szinte minden házba bekopognak locsolni, de csak néhány helyre viszik a vödröt. Legtöbbször úgyis elszaladnak a lányok, meséli nevetve. Mindenkinek vannak hasonló emlékei. Jónás azt mondja, sikerült megtréfálnia az unokatestvérét a háta mögé rejtett üres vödörrel, a kislány sikoltozva szaladt el, pedig üresen lendült a vödör.
A fiúk azt mondják, általában apával járnak locsolni, ritkábban a testvérrel vagy a barátokkal – szinte soha nem indulnak el egyedül. Magor kacagva emlékszik, hogy tavaly a lánytestvére kísérte el, mert kedve volt hozzá. Általában a szomszédokkal kezdik, majd a nagymamák, rokonok, ismerősök következnek.
A harmadikos fiúk azt mesélik, hogy kislányokhoz is elmennek locsolni, bár ez már nagyon kényes kérdés. Azt mondják, ritkán játszanak lányokkal, és inkább azokat locsolják meg szívesen, akik előtt biztosan tudják, hogy „nem sülnek fel”. Hunor azokhoz a lányokhoz megy, akikről tudja, hogy otthon vannak, és szívesen látják.
Arra a kérdésre, hogy ezt honnan tudja, titokzatosan feleli, hogy vannak forrásai, majd bevallja, hogy bizony az apukája tudja biztosan, melyik kislányt érdemes meglocsolni. Gergőnek eszébe jut, hogy valamelyik évben a barátjával hosszú percekig ácsorogtak egy ajtó előtt, amíg be mertek kopogni. Aztán nagyon jó volt, kaptunk süteményt és tojást, zárja le röviden a kaland végét. Bulcsúnak is van néha lámpaláza, de hamar feloldódik, és akkor már jól érzi magát.
A lányok egy kicsit házsártoskodnak, azt mondják, a fiúk elsősorban pénzt várnak a locsolásért. Erre a vádra a fiúkban ágaskodik az önérzet, tagadják, hogy a „piszkos anyagiak” érdekelnék őket. Piros tojást, süteményt, egy kis édességet szívesen elfogadnak. Na jó – ismerik be végül –, nem árt egy kis pénz sem, de a legfontosabb, hogy jókedvvel fogadják őket, ne húzzák az orrukat, ha megérkeznek.
Verset is mindannyian tanulnak. Gergő legkevesebb ötszakaszossal készül, minden évben könyvből választ egyet. Mondanak hagyományosat, újat, tréfásat a néniknek, komoly-szépet a kislányoknak, vagy éppen fordítva. Egyébként meg a harmadikos fiúk már tipikus férfiak – eszükbe nem jut, hogy az anya által feltálalt illatosan gőzölgő rakott krumpliban az általuk összegyűjtött hímes tojás kerülhet. „Legalább 150 tojást szoktam hazavinni, anya megeszi, vagy nem tudom, mit csinál vele” – tűnődik az egyik szöszke.
Gergely viszont azt meséli, hogy a legszebbeket elrejtette a szekrény aljába, néhány hét múlva édesanyja kétségbeesetten kereste, mi olyan büdös. Mindenkinek van egy-két húsvéti története, amikor a kistestvér gurigázott a piros tojásokkal, amikor a kertbe rejtett tojásokat kellett megkeresni, vagy amikor nem a kislány, hanem az édesanyja nyitott ajtót, meglepődtek és elszaladtak. S ha már így elbeszélgettünk, nekilátnak, hogy Kisgyörgy Dóra tanító néni irányításával elkészítsék a húsvéti köszöntőket.