„Minden húsvét napján határt kerülénk”

 A húsvét megünnepléséről már a 3. századból vannak adataink, azonban az ünnepet nem mindenütt tartották egy időben. Bár a niceai zsinat i. sz. 325-ben a többségben levő nyugati vélemény alapján elhatározta, hogy húsvét ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség után következő holdtölte utáni vasárnap tartassék – amely mindig a márc. 22-e és ápr. 25-e közötti időre esik –, ez az időpont húsvét megünneplésére csak a 8. század óta vált általánossá.

Ima a bő esztendőért

Húsvét ünnepének szertartásai közül már a középkorban kiemelkedett a föltámadás megjelenítése, amely az ünnep reggelén történt. A húsvéti szertartásokhoz tartozott az étel, a húsvéti bárány megszentelése. Emellett már a 10. században  említik a sonkaszentelést is. Szokásban volt még a kenyér-, a 12. század óta pedig a tojásszentelés.

Ezekkel a liturgikus cselekményekkel mutatnak összefüggést a naphoz fűződött hiedelmek, szokások is. Egy 1665. évi vallomás elmondja, hogy „...az is régi bévött törvényünk, hogy minden húsvét napján határt kerülénk, azaz processiót járánk”. A Székelyföldön a katolikus vidékeken még a századforduló táján is szokásban volt, hogy a legények és fiatal házasok a templom megkerülése után végigvonultak a falun énekelve, imádkozva, majd megkerülték a határt, miközben bő termő esztendőért, békéért imádkoztak.

A határkerülés után, amikor már hajnalodni kezdett, a legények színes szalaggal, cifra papírossal és hímes tojással díszített fenyőágakat tűztek kedveseik kapujára, ennek neve hajnalfa vagy májusfa volt. Csíkménaságon megszentelt pimpót ástak el, hogy a határt ne verje el a jég. Ünnepélyesen, a pap részvételével ment végbe a zalaegerszegi határkerülés, amelyet az 1850-es években még tartottak. Nyilván a húsvéti határjárásra vonatkozik az a határozat is, amelyet a római katolikus szokások tiltása céljából 1596-ban hoztak Veszverésen, hogy „húsvét ünnepén ne járjanak többé feszülettel a vetések körül”.

Vetések védelme a gonosz ellen

A szokás, amely más európai népek körében is ismert volt, a kereszténység előtti képzetek továbbhordozója: a körüljárt terület, a tavaszi vetések megvédése a gonosz, a fagy, a jégverés stb. ellen. Magyar nyelvterületen szokásban volt katolikus  vidékeken húsvétkor a hajnali keresztjárás vagy Jézus-keresés, amely után a patakra mentek mosakodni, hogy frissek, egészségesek legyenek.

Számtalan hiedelem fűződik húsvét vasárnapján szentelt ételekhez is, amelyeket Zalában a nagyszombati körmenetre is magukkal vittek. Mint sok szentelményt, ezek maradékait is mágikus tárgyként használták. A szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen. A Székelyföldön a húsvéti étel morzsáját megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellenkereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket, miközben ezt mondták: „távozzatok innen kártékony madarak!”.

Szentelt tojás, komatálküldés

Az Ipoly mentén egy-egy szentelt tojást – hasonlóan a karácsonyi almához – ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást. Köszöntőszokások is ismeretesek voltak húsvétkor. Húsvét második napja hétfő, a városokban és ma is szokásos húsvéti locsolás, másutt a húsvéti korbácsolás ideje. Húsvét hétfőjén és fehérvasárnap, húsvét vasárnapját követő vasárnap volt szokásban a komatálküldés. Az Ipoly mentén a leányok ilyenkor azoknak a legényeknek küldtek tojást, akik farsangkor táncba vitték őket. A gyermekek húsvéti megajándékozása (nyuszi által hozott édesség, tojás) újabb eredetű városi szokás.