Fotó: Barabás Ákos
A Román Nemzeti Bank (BNR) csökkentette pénteken az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, így 2019-ben 3,8 százalékos, 2020-ban 3,1 százalékos fogyasztói árindexre számít.
2019. november 08., 14:242019. november 08., 14:24
A román jegybank korábban az idei évre 4,2 százalékos fogyasztói árnövekedést valószínűsített, 2020-ra pedig 3,4 százalékos inflációval számolt. Ez azt jelenti, hogy
Az Európai Bizottság is a csütörtökön közzétett őszi jelentésében megállapította, hogy Romániában az inflációs nyomás csökkent, hiszen a 2018-ban jegyzett 4,1 százalékos csúcsérték után szeptemberre 3,5 százalékra mérséklődött a fogyasztói árindex, amely az év végére ugyan 3,9 százalékra nő, de 2020-ban várhatóan visszatér a román központi bank által kijelölt célsávba.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) a tervezettnél 1,2 milliárd lejjel több adót gyűjtött be az idei első félévben – számolt be kedden a Facebook-oldalán Marcel Boloş pénzügyminiszter.
Elsőként a romániai piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan még a harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd határon átnyúló, úgynevezett cross border szolgáltatást.
Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.
Bár az úgynevezett luxusadóról szóló törvény már az év eleje óta hatályban van, az adóhatóság júliusban tette közzé a „luxuscikkek” bejelentésére és azok adóztatására kidolgozott 216-os nyomtatvány mintájára és tartalmára vonatkozó első utasításokat.
Egyik legnagyobb európai tesztlaboratóriumát nyitotta meg a Continental Temesváron – közölte a vállalat.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
Az egyik legnagyobb romániai autóipari cég, a Leoni 10 százalékkal csökkenti dolgozói számát a több mint 3600 személyt foglalkoztató besztercei gyárában – adta hírül a G4media.ro.
Továbbra is az energetikai cégek a legnyereségesebb állami vállalatok – derül ki a legfrissebb összesítésből.
2023-ban a romániai polgárok 33,6 milliárd dollárt (153 457 920 000 lejt) költöttek el az élelmiszerüzletekben, míg az online élelmiszer-kiskereskedőknél 319 millió dollárt hagytak ott.
Amióta a fapados légitársaságok térhódítása nyomán polgárok széles köre számára elérhetővé vált a repülés, az utazni vágyók akár hónapokig is lesik, hogyan tudják a legolcsóbban beszerezni a repülőjegyet az áhított célpont felé. Kisokos utazni vágyóknak.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)