„Veszélyes” átlagbér-növekedés

A szakértők szerint a nagyobb fizetéseknek jelentős inflációgerjesztő hatásuk lehet Bár a térségben Romániában növekedik a legnagyobb ütemben az átlagbér, a szakemberek figyelmeztetnek: a növekvő fizetések az infláció növekedését is maguk után vonhatják. Románia az egyetlen ország a térségben, ahol az év első öt hónapjában két számjegyű bruttó átlagbérnövekedést jegyeztek a 2007-s esztendő ugyanazon időszakához képest.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. július 25., 00:002008. július 25., 00:00

 Ez azonban nem feltétlenül jó hír: elemzők szerint könnyen azzal a következménnyel járhat, hogy tovább nő az infláció. „Nem jósolható meg pontosan, milyen hatással van az átlagbér növekedése az inflációra, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a posztkommunista országok közül egyedül Romániában növekedtek 20 százalékkal az év első hónapjaiban. A közép-európai térségben – Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában – a bérnövekedés már mintegy nyolc éve csupán egy számjegyű, ami az infláció mértékében is tükröződik. Ebből a szempontból a balti államokhoz hasonlítunk, ahol az infláció emlékezetesen magasra nőtt, miután a gazdasági boom véget ért. Vagy itt van Ukrajna példája, ahol a tavalyi 40 százalékos átlagbér-növekedéshez 30 százalékos infláció társult. Nem azt mondom, hogy nálunk is ekkora lesz a pénzromlás mértéke, de nyilvánvaló, hogy 25 százalékos átlagbér-növekedés mellett nem számíthatunk arra, hogy az infláció 5 százalékon marad” – idézte a Bloombiz gazdasági hírportál Valentin Lazeát, a jegybank elemzőjét.

Közel 300 lejes átlagbérnövekedés
A pesszimista véleményt látszik alátámasztani, hogy 2008 első felében az infláció átlag 0,6 százalékos volt, ami kétszerese a 2007 ugyanazon időszakában mértnek, miközben a bérek szintje majdnem negyedével – 24,98 százalék – nőtt, ami a szakértők szerint hozzájárult az infláció növekedéséhez.
Az év első öt hónapjában a romániai munkavállalók átlag 1651,6 lejt kerestek, ez az előző évben 1321,6 lej volt. Az Európai Unió statisztikái szerint a romániaiak azon uniós polgárok közé tartoznak, akiknek idén eddig szinte minden hónapban növekedett a fizetésük. Az euróban számított bérek növekedése egyébként annak is betudható, hogy a román nemzeti fizetőeszköz az év elejéhez képest erősödött a közös európai valutával szemben, a januárban jegyzett 3,70 lejes eurónkénti árfolyamról 3,65-re.

Önmérsékletre intenek az elemzők
Daniel Daianu liberális európai parlamenti képviselő – aki „civilben” gazdasági szakember, a 90-es évek végén a pénzügyminiszteri tisztséget is betöltötte – ugyanakkor úgy véli: bár az inflációt a bérek növekedése is gerjesztette, az elsődleges ok a külső tényezőkben keresendő. „Két tényezőt kell figyelembe vennünk az infláció növekedése szempontjából: a bruttó átlagbér változásait és a külső tényezőket. A 2008-as magas infláció, még ha az év vége felé csökken is, véleményem szerint jórészt a külső behatásoknak tudható be. Kétségkívül bejátszottak a magas bérek is, de ezek hatása inkább a deficit növekedésében érhető tetten” – vélte a szakember.
Liviu Voinea, az Alkalmazott Gazdasági Csoport igazgatója ugyanakkor úgy véli, az infláció okai jórészt a főképp az importra támaszkodó román gazdaság jelenlegi szerkezetében keresendők. A szakember szerint a hazai társadalomnak a saját bőrén kell megtapasztalnia a magas infláció hátrányait, hogy rájöjjön: cselekedni kell a pénzromlás alacsonyan tartása érdekében. Ezért a szakszervezeteknek is mérsékelniük kell bérköveteléseiket, és a munkáltatóknak is önmérsékletet kell tanúsítaniuk, akárcsak a politikusoknak, akik – jórészt választási években – fedezet nélküli bér- és nyugdíjemelést ígérnek. „A szakszervezetek egész Európában nyomást gyakorolnak a kormányokra. Azokban az országokban, ahol hosszú távú kollektív megállapodásokat kötöttek, a nyomás mértéke kisebb, mivel sikerül kikerülniük az ár-bér spirálból. Nálunk, ahol a kollektív alkuk egy évre vagy még rövidebb időre szólnak, nem elegendő, hogy a szakszervezetek megértőek legyenek, de a cégeknek is önmérsékletet kell tanúsítaniuk, és nem kell állandóan emelniük az árakat és a tarifákat a profithajhászás érdekében” – mutatott rá Daniel Daianu.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Elemzők: a csőd szélére sodorhatja Romániát egy esetleges leminősítés

Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Elemzők: a csőd szélére sodorhatja Romániát egy esetleges leminősítés
2025. június 18., szerda

Mégsem rajtol el a héten a roncsautóprogram

A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.

Mégsem rajtol el a héten a roncsautóprogram
2025. június 18., szerda

USR: megállapodás van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról

A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.

USR: megállapodás van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról
2025. június 18., szerda

Egyre csak dagad Románia államadóssága

Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága – közölte szerdán a pénzügyminisztérium.

Egyre csak dagad Románia államadóssága
Egyre csak dagad Románia államadóssága
2025. június 18., szerda

Egyre csak dagad Románia államadóssága

2025. június 17., kedd

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők

Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők
2025. június 17., kedd

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból

Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból
2025. június 16., hétfő

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok

Rekordméretű forgalmat könyvelhettek el 2024-ben a romániai élelmiszer‑kiskereskedelmi piacon tevékenykedő multinacionális üzletláncok. A néhány százalékos európai átlagot többszörösen meghaladó romániai növekedés éllovasa a piacvezető Lidl üzletlánc.

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok
2025. június 16., hétfő

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is

Miután a hónap végén több ársapka is hatályon kívül kerül, a július drágulásokat hozhat.

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is
2025. június 16., hétfő

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik

Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik
2025. június 16., hétfő

Rekordot döntött a napelemparkok termelése

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.

Rekordot döntött a napelemparkok termelése