Fotó: Haáz Vince
Több tízezer utast érintettek a Wizz Air idei nyári problémái, mintegy 20 százalékuk volt romániai – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a légitársaság vezérigazgatója. Váradi József elmondta, hogy a vállalatnak a nyári hónapokban összesen közel 100 millió euró kártérítést kellett kifizetnie a járattörlések miatt.
2023. október 03., 15:342023. október 03., 15:34
„Természetesen nem szándékunk a járatok törlése, de ha ezt mégis meg kell tennünk, akkor betartjuk az európai előírásokat, és kártalanítjuk az utasokat. Értékeljük és tiszteletben tartjuk a jogaikat” – mondta a Wizz Air vezetője.
Az Agerpres hírügynökség által idézett nyilatkozata szerint az utasok kártalanítása 70 százalékban „gombnyomásra”, automatikusan történik, és a vállalat arra törekszik, hogy ezt a folyamatot a lehető legjobban automatizálja. Vannak azonban olyan kártérítésigénylések is, amelyek feldolgozása több időt vesz igénybe – tette hozzá.
De a Wizz Air időközben be is fektetett a járattörlések elkerüléséért, 300 millió euróból a nyár eleji ötről nyolcra növelték a tartalék repülőik számát, illetve bővítették a szükség esetén bevethető utaskísérők és pilóták számát is, ami szintén anyagi erőfeszítésekkel járt – részletezte. Hozzátette, hogy
Emellett javították a járatok menetrendjét, és háromról ötre növelték a telefonos ügyfélszolgálatuk számát.
A problémák nem szűntek meg teljesen, de a vállalat már nem szembesül a júniusi és júliusi helyzettel – összegzett Váradi József.
A Wizz Air mindent megtesz a kiszámíthatatlan késések és járattörlések számának csökkentéséért – közölték kedden a légitársaság képviselői, hozzátéve, hogy a 2023 januárja és júliusa között Romániából induló járatok 99,12 százaléka sikeresen célt ért.
Panaszt tettek a román hatóságok a Wizz Air ellen az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnél (EASA) a légitársaság által foganatosított sorozatos járattörlések, valamint késések miatt. Románia régóta igyekszik felelősségre vonni a vállalatot.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.
szóljon hozzá!