Október 31-étől rendszeres járatot indít Szatmárnémetiből Londonba a Wizz Air – jelentette be hétfőn a légitársaság. Ez lesz egyébként az első nemzetközi járat a partiumi városból. Hetente kétszer, hétfőn és pénteken indulnak majd a repülők, a jegyek ára pedig a hivatalos tájékoztatás szerint 109 lejről indul.
2016. szeptember 05., 16:412016. szeptember 05., 16:41
A szatmári (képünkön) a tizedik romániai reptér, ahol megtelepszik a magyar érdekeltségű légitársaság. „Nagyon örvendünk annak, hogy a korszerűsítési munkálatok végeztével már sikerült is értékes tartalommal feltölteni ezt a beruházást. A Wizz Air londoni járata nyugati nyitást jelent Szatmár számára. Hatalmas potenciált jelent ez a régiónak kulturális, idegenforgalmi és gazdasági szempontból egyaránt” – jelentette ki Pataki Csaba, a Szatmár megyei közgyűlés elnöke.
Eközben a nagyváradi önkormányzat hétfőn közleményben tudatta, hogy a Blue Air 2017 áprilisától közvetlen repülőjárat indít Konstancára, hetente egyszer lehet majd eljutni a Körös-partról a tengerpartra. Mint ismeretes, a nemrég korszerűsített váradi reptérről jelenleg naponta járatok indulnak Bukarestbe, illetve a Blue Air heti egy alkalommal Tel Aviv–Nagyvárad charterjáratot üzemeltet.
Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.
Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.
Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.
Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.
Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.
Táncos Barna miniszterelnök-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány által javasolt deficitcsökkentő intézkedések nélkül fenntarthatatlanná vált volna a költségvetési hiány.
Ilie Bolojan kormányfő csütörtökön a szakszervezeti szövetségek képviselőivel egyeztetett a Victoria-palotában a deficitcsökkentő intézkedésekről.
A romániai lakosság háromnegyede úgy véli, hogy az elmúlt évben romlott az ország gazdasági helyzete, és csaknem fele szerint romlott az életszínvonaluk. Ezek az INSCOP legfrissebb közvélemény-kutatásának következtetései.
Alighogy Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán délután ismertette a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragására kidolgozott gazdasági megszorító intézkedéseket, azok máris bírálatok kereszttüzébe kerültek.
szóljon hozzá!