Sokan panaszkodnak a késve fizető biztosítókra

Szándékosan húzza az időt a biztosítótársaságok egy része a kötelező gépjármű-biztosítások (RCA) után járó kártérítések kifizetésével – hívta fel a figyelmet a Pénzügyi Felügyelet (ASF) a Digi 24 hírtelevízió szerint. 

Kőrössy Andrea

2016. augusztus 31., 16:372016. augusztus 31., 16:37

A hatóság rámutatott: a kártérítések több mint felét késve fizetik ki, tapasztalataik szerint ráadásul számos biztosító mindent megtesz azért, hogy végül ne kelljen állnia a javítás teljes költségét. Călin Rangu, az ASF fogyasztóvédelmi igazgatóságának vezetője úgy nyilatkozott: a kifizetés törvényes határideje tíz nap, ezt azonban sokan túllépik, holott szerinte a türelmi idő bőven elegendő, egyszerűen nem indokolt a késve fizetés. „Ha azonban átlagot számolunk, kiderül, hogy a biztosítók egy része kétszeres idő alatt, 20 napon belül egyenlíti a számlát” – magyarázta Rangu.

A Pénzügyi Felügyelet adatai szerint a késlekedés leginkább a City Insurance-re, a Carpaticára és az Asiromra jellemző, ezek a biztosítók rendszerint 20–55 napon belül fizetik csak a ki kártérítést. Mindezt az ügyfelek sem tűrik tétlenül, a biztosítottak részéről az ASF-hez érkezett panaszok több mint 90 százaléka a kötelező autóbiztosításokra vonatkozik, 84 százalékuk pedig a kártérítés elmaradásáról vagy részleges kifizetésről számolnak be.

Az ASF egy új szabályzatot is kiadott, amely alapján a biztosítók ezentúl nem kötelezhetik arra ügyfeleiket, hogy egy adott szervizbe vigyék autóikat megjavíttatni, a műhelyt immár szabadon megválaszthatja a kliens. A társaság ugyanakkor arról sem dönthet, hogy a javítást használt, gyengébb minőségű alkatrészekkel végezzék. „Nagyon sokszor előfordul, hogy az ügyfél bemutat egy költségvetést, amit a választott szerviztől kapott, a biztosító viszont más ajánlattal jön. Ilyenkor kinek van igaza? A szabályzat szerint minden esetben a kliens akarata a döntő, amennyiben tisztességesen elkészített kimutatással rendelkezik a várható kiadásokról” – hangsúlyozta Călin Rangu. A biztosítótársaságok az év első felében összesen 140 ezer autóbiztosítási kártérítést fizettek ki, ezek bruttó értéke meghaladta az 1 milliárd lejt.

Nemrég egyébként a Dacia, a Renault és a Nissan márka hivatalos romániai autójavító műhelyeinek többségét tömörítő egyesület (ACODAREN) szerződést bontott az Asirom biztosítótársasággal, amely a szervizek szerint súlyos visszaéléseket követ el. A szervezet rámutatott: összesen 55 megállapodást bontottak fel a kötelező autóbiztosítási (RCA) szektorban immár piacvezető Asirommal. Marius Ghiban, az egyesület elnöke azzal indokolta a lépést: az Asirom nemcsak a csődbe ment Astra és a csődeljárás előtt álló Carpatica ügyfeleit, hanem a kétes módszereiket is átvette, azaz rendszeresen késlekedik a kártérítések kifizetésével, és a műhelyeket olcsó, gyenge minőségű alkatrészek felhasználására kötelezi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők

Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők
2025. június 17., kedd

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból

Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból
2025. június 16., hétfő

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok

Rekordméretű forgalmat könyvelhettek el 2024-ben a romániai élelmiszer‑kiskereskedelmi piacon tevékenykedő multinacionális üzletláncok. A néhány százalékos európai átlagot többszörösen meghaladó romániai növekedés éllovasa a piacvezető Lidl üzletlánc.

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok
2025. június 16., hétfő

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is

Miután a hónap végén több ársapka is hatályon kívül kerül, a július drágulásokat hozhat.

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is
2025. június 16., hétfő

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik

Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik
2025. június 16., hétfő

Rekordot döntött a napelemparkok termelése

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.

Rekordot döntött a napelemparkok termelése
2025. június 16., hétfő

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett

Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett
2025. június 16., hétfő

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be

Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be
2025. június 16., hétfő

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe
2025. június 16., hétfő

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus

Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus