Több szempontból is előnyös lenne az ablakcserére meglebegtetett roncsprogram a környezetvédelmi tárca vezetője szerint
Fotó: Veres Nándor
Miután a lakásokból elillanó meleg levegő 40 százaléka az ablakokon keresztül távozik, és nyáron is nagy szerepük van a beáramló hőmennyiség szabályozásában, az ablakcserére is roncsprogram kiírását helyezte kilátásba a környezetvédelmi minisztérium.
2025. február 27., 15:042025. február 27., 15:04
Ez azt jelentené, hogy az ablakok megfelelően szigetelő nyílászáróra történő cseréjére is lehetne állami támogatást igényelni a Környezetvédelmi Alaptól – ahogy új autókra, traktorokra vagy éppen háztartási gépekre is írtak már ki roncsprogramot.
A mezőgazdasági minisztérium május 31-ig elindítja a tavaly beharangozott roncstraktor programot. A falugazdász hálózat tájékoztatása szerint a roncstraktor program keretében pályázó gazdáknak maguknak kell feltölteniük az iratokat a rendszerbe.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter minap arról beszélt, hogy egy hasonló programnak többszörös haszna lenne, hiszen
(Utóbbi kijelentése arra utalhat, hogy a napokban felmerült, a napelemprogram keretében nyújtott támogatások nagy része Kínába vándorol, hiszen ott gyártják a legtöbb berendezést.)
Változások várhatók idén Románia egyik legnépszerűbb állami támogatási konstrukciójában, az új autók vásárlását ösztönző roncsprogramokban.
A környezetvédelmi tárca vezetője ugyanakkor nem árult el további részleteket az ablakok roncsprogramjáról, így nem tudni azt sem, hogy mikor jöhet, mint ahogy azt sem, hogy mekkora összeggel finanszírozná meg az állam az érdeklődőket, illetve hogy hány háztartás támogatására gondoltak.
A Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) 9,3 milliárd lejes költségvetést hagyott jóvá a kormány erre az évre, amelyből egy milliárd lejt a Plusz roncsautópogram finanszírozására fordít az intézmény – számolt be szerdán Mircea Fechet.
A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
Csúcson lesz ősszel a változó kamatlábak kiszámításához viszonyítási alapként használt index, a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC), így a változó kamatú bankkölcsönt törlesztő ügyfeleknek havirészlet-növekedésre kell számítaniuk októberben.
Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A külföldön egy évnél hosszabb ideig dolgozó román állampolgárok által hazautalt pénzösszegek 2025 második negyedévének végén 1,07 milliárd eurót tettek ki, ami növekedést jelent az előző időszakhoz képest.
szóljon hozzá!