Románia főleg importálja a sertéshúst, drágultak a „disznóvágásos”, hagyományos termékek

drágulás

Az elmúlt időszakban a sertéspestis terjedése negatívan befolyásolta a romániai disznótartást

Fotó: Orbán Orsolya

Románia jelenleg a forgalomba kerülő sertéshús mintegy 80%-át importálja. A kiskereskedők országos szövetségének alelnöke azt mondja, ők ki vannak szolgáltatva az európai piac szereplőinek. Drágulást észlelnek a hagyományos hústermékek esetében ünnepek előtt – mondta az alelnök.

Krónika

2024. december 17., 18:092024. december 17., 18:09

Feliciu Paraschiv, a Romániai Kis- és Közepes Kereskedők Országos Szövetségének (ANCMMR) alelnöke egy szakrendezvényen a jelenlegi drágulásokról, valamint arról is beszélt, hogy

néhány évvel ezelőtt a Romániában elfogyasztott sertéshús 50 százalékát az országban állították elő, ez az arány jelenleg 20 százalékra csökkent.

„A sertéshús mintegy 80 százalékát importáljuk. Tehát valahogy ki vagyunk szolgáltatva az európai sertéshúspiac nagy szereplőinek, és csodálkozunk, hogy drágább lett a sertéshús” – mutatott rá az elnök. A hotnews.ro hírportál idézi a bukaresti közgazdasági egyetem (ASE) friss tanulmányát, amely szerint Romániában 2022-ben 3 millió sertést vágtak le, míg 2016-ban még közel 5 milliót – mindebben közrejátszott a sertéspestis terjedése is, ami negatívan befolyásolta a romániai disznótartást. Feliciu Paraschiv azzal vádolja az államot, hogy semmilyen módon nem támogatja a termelőket abban, hogy újra sertéstartásba kezdjenek.

„Megöltük a sertéspestisben szenvedő állatokat, és a szabályok szerint nem tudom, hány hónapig kell várni, míg a vírus elmúlik. A kiskereskedők pedig ilyen körülmények között tönkremennek” – mondta az alelnök.

Arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban, volt a juhokat érintő járvány, madárinfluenza is, amikor meg kellett tizedelni az állatokat. Rámutatott, az utóbbi napokban azt vette észre, hogy drágábbak lettek azok a sertéshúsból készülő hagyományos termékek, amiket a romániaiak az ünnepi időszakban fogyasztanak. „Az elmúlt napokban áremelkedést tapasztaltunk a karácsony közeledtáével népszerű hústermékek esetében: ilyen a májas, a disznófősajt is.

Tudom, hogy Románia nagy sertéshúsfogyasztó, és lehet, hogy karácsony előtt megemelik az árat a nagy termelők” – mondta az alelnök. Arról is beszélt, hogy ugyanez a helyzet a citrusfélék ára esetében is.

„Az elmúlt 10 évben megfigyeltük, hogy az év utolsó heteiben drágulnak a citrusfélék, a banán, az egzotikus importált gyümölcsök. És itt a »mohóság inflációjáról« van szó: az importőrök nagyon jól tudják, hogy a romániaiak az ünnepi szezon előtt általában nem spórolnak, hanem költekeznek” – tette hozzá az ANCMMR alelnöke.

korábban írtuk

Disznóvágások: tíz percig tart, de életmentő lehet a hús bevizsgáltatása
Disznóvágások: tíz percig tart, de életmentő lehet a hús bevizsgáltatása

Nagyjából 10 ezer sertést vágnak le a most kezdődő disznóvágási szezonban Hargita megyében. Noha bérvágásokat is vállalnak a megyében működő vágóközpontokon, vágóhidakon, a lakosság a disznóvágások jó részét háztáji körülmények között végzi el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 17., kedd

Késhetnek a januári nyugdíjak a Román Posta igazgatója szerint

Késve kaphatják meg a januári juttatásokat azok a nyugdíjasok, akiknek a postás szokta kikézbesíteni a pénzt – nyilatkozta Valentin Ștefan, a Román Posta vezérigazgatója. előfordulhat, hogy a szükséges pén

Késhetnek a januári nyugdíjak a Román Posta igazgatója szerint
2024. december 17., kedd

Továbbra is a készpénz a nyerő

A készpénzhasználat továbbra is alapvető fontosságú Romániában – mutat rá elemzésében a Román Nemzeti Bank (BNR).

Továbbra is a készpénz a nyerő
Továbbra is a készpénz a nyerő
2024. december 17., kedd

Továbbra is a készpénz a nyerő

2024. december 16., hétfő

Ukrán cég is építheti a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út egyik szakaszát

Román-ukrán konzorcium építheti a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út harmadik szakaszát – jelentették be hétfőn a közlekedési illetékesek.

Ukrán cég is építheti a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út egyik szakaszát
2024. december 16., hétfő

Hivatalos: magyar társaság vásárolja fel a legnagyobb román energiacéget

Az MVM Csoport többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában – közölte az MVM hétfőn az MTI-vel.

Hivatalos: magyar társaság vásárolja fel a legnagyobb román energiacéget
2024. december 16., hétfő

Már a jelzáloghitelek miatt is kötelezettségszegési eljárás zajlik Románia ellen

Az Európai Bizottság (EB) hétfőn úgy határozott, hogy felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít Románia ellen a jelzáloghitel-irányelv (2014/17/EU irányelv) helytelen átültetése miatt.

Már a jelzáloghitelek miatt is kötelezettségszegési eljárás zajlik Románia ellen
2024. december 16., hétfő

Cseh milliárdos tulajdonába kerülhet a brit királyi posta

Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.

Cseh milliárdos tulajdonába kerülhet a brit királyi posta
2024. december 16., hétfő

Több mint 40 százalékkal több tejet importált Románia, mint tavaly

Az idei év első 10 hónapjában 1,06 millió tonna tehéntejet gyűjtöttek be a feldolgozóüzemek Romániában, 3,7 százalékkal többet, mint 2023 azonos időszakában, a nyers tej importja pedig 44,5 százalékkal 129 258 tonnára emelkedett.

Több mint 40 százalékkal több tejet importált Románia, mint tavaly
2024. december 13., péntek

Több mint 50 százalékkal nőtt a fotovoltaikus erőművek termelése

Az idei év első tíz hónapjában 3,18 milliárd kilowattóra (kWh) villamos energiát termeltek a fotovoltaikus erőművek, ami 55,1 százalékkal több a tavalyi év ugyanezen időszakában jegyzettnél – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több mint 50 százalékkal nőtt a fotovoltaikus erőművek termelése
2024. december 13., péntek

Európai egekben a kolozsvári albérletárak, Váradon 50 ezer euróval olcsóbb egy garzon

Nemcsak itthon, hanem európai viszonylatban is döbbenetes magasságokban a kolozsvári albérletárak: a kincses város egy felmérés szerint uniós éllovas, ha az átlagfizetéshez viszonyítjuk egy belvárosi kis lakás bérleti díját.

Európai egekben a kolozsvári albérletárak, Váradon 50 ezer euróval olcsóbb egy garzon
2024. december 13., péntek

Dagad a folyó fizetési mérleg hiánya

Az idei első tíz hónapban 24,21 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ami növekedést jelent a 2023 azonos időszakában jegyzett 18,45 milliárd euróhoz képest – vont mérleget pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).

Dagad a folyó fizetési mérleg hiánya
Dagad a folyó fizetési mérleg hiánya
2024. december 13., péntek

Dagad a folyó fizetési mérleg hiánya