Mintegy megcáfolva az elmúlt pár nap során szárnyra kapott sajtóinformációkat, Victor Ponta kormányfő vasárnap délután Facebook-idővonalán Törökországból jelentette be: nem fújnak visszavonulót az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentése terén, sőt a tervezett 20 százalék helyett 19 százalékra csökkentik január elsejétől a jelenlegi 24 százalékról.
2015. június 22., 17:222015. június 22., 17:22
Amint arról beszámoltunk, a bukaresti lapok már a múlt hét második fele óta arról cikkeznek, hogy az Európai Bizottságnak nem tetszik az áfacsökkentés, mivel a kormány nem jelölte meg, hogy miből pótolná az intézkedés nyomán kieső költségvetési bevételeket.
„Ma délután (vasárnap – szerk. megj.) meglátogattak kollégáim, Nicu Bănicioiu (egészségügyi miniszter) és Eugen Teodorovici (pénzügyi tárcavezető). Két fontos dologról tárgyaltunk, és ezekért küzdeni fogunk az elkövetkező napokban. Szerdán a PSD–UNPR–ALDE-koalíció képviselői a kormány által elfogadott formában támogatják az adótörvénykönyv elfogadását, egyetlen módosítás lesz: az áfa 19, és nem 20 százalékra csökkentése – így szimbolikusan lezárjuk a 2010-ben bekövetkezett katasztrófát” – fogalmazott bejegyzésében a miniszterelnök.
Hozzátette: tudomása szerint az ellenzéki liberálisok is megszavazzák az új adótörvénykönyvet, ha az áfa januártól 19 százalék lesz, és nem 20. „Megbeszéltük, és lehetséges, hogy az áfa még január elseje előtt csökkenjen” – szögezte ugyanakkor Ponta.
Kijelentését nagyvonalakban megerősítette hétfőn Gheorghe Ialomiţianu PNL-s képviselő is, mondván, az ellenzéki alakulat kész megszavazni a tervezett módosításokat, de csakis abban az esetben, ha a kormány bizonyítja azok fenntarthatóságát.
Ialomiţianu elmondása szerint az EB és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői azt kérték a pénzügyi és költségvetési bizottságtól májusi felülvizsgálati látogatásuk során, hogy ne szavazzák meg a kormány által bemutatott adótörvénykönyv-tervezetet, mivel a bevételekkel nem áll túl jól az ország, és a kormányfő állításai valótlanok.
A nemzetközi pénzintézetek képviselői arról tájékoztatták a képviselőket, hogy nem tarthatóak a Ponta-kormánnyal megállapított deficitcélok, a hiány elérheti a 3,5 százalékot, miközben 1,2 százalék áll a megállapodásban.
„A kormány mást mond. A kormány és a pénzügyminiszter felelősséggel tartozik. Olyan költségvetési számokat küldtek el hozzánk, amelyek szerint pénzügyi szempontból fenntartható az áfacsökkentés. A jelenlegi kormány felelőssége, hogy megmondja, valósak-e a számok, és amennyiben nem valósak, a kormányfő és a pénzügyminiszter büntetőjogi felelősséggel tartozik” – fejtette ki Ialomiţianu.
A honatya ugyanakkor arra is kitért, hogy az áfa 24 százalékról 20 százalékra történő csökkentése esetén a költségvetésre gyakorolt hatás 7,6 milliárd lej, ha pedig 19 százalékra csökkenne az adó szintje, akkor a hatás elérné a 9 milliárd lejt. Ehhez az összeghez adódna hozzá 2016-ra az a 4,5 milliárd lejes hatás, ami az élelmiszerek áfájának idén júniustól alkalmazott csökkentése eredményez.
A PNL két társelnöke, Vasile Blaga és Alina Gorghiu is megerősítette, hogy a PNL is megszavazza az adótörvény-tervezetet, ugyanis ők is 19 százalékos áfát javasoltak. Egyúttal azonban sajnálatukat fejezték ki, hogy Ponta úgy jelentette be ezt, hogy előtte nem szerezte meg a nemzetközi hitelezők támogatását.
Az adótörvénykönyvről a korábbi bejelentések értelmében szerdán szavaz a képviselőház plénuma – a döntés az alsóház kezében van, a szenátuson ugyanis már átmentek a jogszabálycsomag tervezett módosításai.
Mint ismeretes, jelenleg Romániában tartózkodik az Európai Bizottság szakértői küldöttsége, amely az IMF szervezésében kötött többoldalú, nemzetközi, elővigyázatossági típusú hitelszerződés keretében Bukarest által vállalt kötelezettségekről tárgyal. Ennek eredményétől függ, hogy július 15-én az IMF küldöttsége is ellátogat-e Bukarestbe a tárgyalások folytatása érdekében. Az IMF delegációjának két legutóbbi felülvizsgálati látogatása kudarccal végződött, miután a felek bizonyos feltételekben nem állapodtak meg.
Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.
Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am
Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.
Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.
Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.
A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.
Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.
szóljon hozzá!