Fűtőtestenként akár 200 lejbe is kerülhet munkadíjjal a mérőeszközök felszerelése
Fotó: Barabás Ákos
Egy évvel meghosszabbítják az egyéni költségmegosztók felszerelésének határidejét, és a rászorulókat anyagilag támogatják a hőfogyasztásmérők megvásárlásában – áll a szenátus által kedden elfogadott törvénytervezetben, amelyre a képviselőháznak is rá kell bólintania ahhoz, hogy Klaus Iohannis államfő kihirdethesse, majd megjelenjen a Hivatalos Közlönyben, és hatályba léphessen.
2023. december 13., 15:262023. december 13., 15:26
Minden esély megvan ugyanakkor a hosszabbításra, miután a vonatkozó jogszabályjavaslatot szociáldemokrata (PSD), illetve nemzeti liberális párti (PNL), valamint RMDSZ-es honatyák terjesztették be a parlament elé, miután idén december 31-án lejárna az újabb határidő arra, hogy valamennyi távhővel fűtő romániai lakást felszereljenek egyéni költségmegosztókkal. Miután sokakat anyagilag megterhelne a berendezések megvásárlása és beszereltetése,
A javaslat indoklásába foglaltak szerint a rászorulókat első körben az energiakártyák érvényességének 2024.. március 31-éig történő meghosszabbításával támogatnák. Egyúttal
Ha nem hosszabbítanának, a hatóságok 1000 lejes bírsággal sújthatnának le azokra a háztartásokra, amelyeket az év utolsó napjáig nem látnak el a szükséges eszközökkel.
Fotó: Barabás Ákos
„Mivel a mérési kötelezettség az Európai Unió energiahatékonysági célkitűzéseiből ered, a megfelelésre szánt támogatási intézkedések összhangban vannak a Modernizációs Alapnak az energiahatékonyság javításának és az energiarendszerek korszerűsítésének kulcsfontosságú eszközeként betöltött szerepével. Emellett a határidő meghosszabbítása elősegíti a zökkenőmentesebb átmenetet, és mind a szolgáltatók, mind a fogyasztók számára biztosítja az költségmegosztók telepítéséhez szükséges támogatást” – érvelnek a kezdeményezők a leginkább rászorulóknak nyújtott támogatás mellett.
A szobák számától függően több készülékre van szükség, fűtőtestenként egy-egyre, így a tulajdonos költsége 400–600 lejig is elmehet.
Sokan ugyanakkor nem csak a kiadások miatt ódzkodnak a mérőeszközöktől. Nagyváradon például az elmúlt években éppen fordított tendencia zajlott, és nagyon sok panelházban leszerelték/használaton kívül helyezték a költségmegosztókat, és sokak tapasztalat az, hogy azóta – mivel az emberek már nem spórolnak – melegebb van a lakásokban, a költségek viszont nem nőttek meg.
Szokás szerint kérdéses, hogy kivitelezhető-e a kormány újabb terve, amely szerint egyéni költségmegosztók felszerelésére köteleznék a távhőfelhasználókat. A bukaresti kabinet így kerülné el az energetikai téren beindítandó uniós kötelezettszegési eljárást.
A képviselőház kedden úgy döntött, hogy egy évvel, 2022. december 31-ig kitolja az egyéni fogyasztásmérők felszerelésének határidejét.
Szeptember elsején útjára indul az új gépkocsik vásárlását támogató állami roncsautóprogram – erősítette meg Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, aki azonban továbbra sem árulta el, konkrétan mennyi pénzzel finanszírozzák a járművásárlást.
Az első deficitcsökkentő csomagba foglalt intézkedésekkel jelentős lépést tett a kormány, de ezeket követnie kell egy második és egy harmadik csomagnak is – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a Román Nemzeti Bank kormányzója.
Románia 2013–2015-ben teljesítette az euró bevezetésének feltételeit, de lemondott a csatlakozási menetrendről, amikor már nem tartotta be a költségvetési célokat – ez pedig politikai döntés volt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu.
A kormány arra készül, hogy elhalassza a magánnyugdíjhoz való hozzáférést módosító törvénytervezetet – közölte az Economica.net gazdasági portál.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 4,6 százalékról 8,8 százalékra módosítja az inflációs előrejelzést 2025-re vonatkozóan – jelentette be Mugur Isărescu, a bukaresti központi pénzintézet igazgatója.
Miután az óriásira dagadt költségvetési hiány lefaragása érdekében a Bolojan-kormány kénytelen növelni az államkassza bevételeit, hatékonyabb fellépést ígérnek az adócsalók ellen.
Júliusban 7,84 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A kínai Sinohydro cég közel négy és fél éve küzd a Zilah melletti „minikerülőút” megépítésével, pedig az építkezésnek két évig kellett volna tartania – mutatott rá a Pro Infrastruktúra Egyesület vasárnap este.
Nincs probléma a magánnyugdíjak kifizetésével, a II. pillér alapjaival, amelyeknek „nagyon magas a likviditásuk” – jelentette ki Radu Crăciun, a Romániai Magánnyugdíjpénztárak Szövetségének elnöke hétfőn egy sajtótájékoztatón.
Ilie Bolojan kormányfő vasárnap este kifejtette, hogy a jelenleg közvita alatt álló magánnyugdíjtörvény tervezete nem kobozza el az állampolgárok által felhalmozott pénzösszegeket.
szóljon hozzá!