Fotó: Pixabay.com
Eléri a 14,4 milliárd lejt (nagyjából 3 milliárd euró) az a tartozás, amelyet a romániai kereskedelmi társaságok halmoztak fel ebben az évben az adóhatósággal szemben.
2020. október 01., 08:542020. október 01., 08:54
2020. október 01., 08:582020. október 01., 08:58
Ezúttal azonban nincs szó vétségről, hiszen – mint ismeretes – a bukaresti kormány azzal próbálta segíteni a koronavírus-világjárvány miatt bajba jutott vállalkozásokat, hogy lehetővé tette számukra, hogy egy későbbi időpontban kamat- és büntetésmentesen fizessék be ezeket az összegeket az államkasszába.
Az intézkedést márciusban vezette be kormány, majd június 25-én újfent meghosszabbította annak hatályát. Mivel a júniusi hosszabbítást viszonylag későn jelentette be a kormány, az az egyetlen hónap, amikor nem nőtt, hanem csökkent az „elmaradások” összege az előző hónaphoz viszonyítva. Egyes cégek ugyanis úgy döntöttek, nem várnak az utolsó pillanatig, és inkább befizetik a szükséges összegeket, így a májusi 11,7 milliárd lejről 1,5 milliárddal 10,2 milliárdra csökkent június végére ez az összeg. Azóta viszont újfent növekedésnek indult.
Az igazi támogatás a román állam részéről az üzleti szférának valójában az, hogy a kormány október 25-ig felfüggesztette a cégek adóbefizetési kötelezettségét – hívta fel a figyelmet a Krónikának nyilatkozó adószakértő.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!