Nem voltak kelendőek az államkötvények

A 100 ezerből 65 ezer államkötvényt vásároltak meg az állampolgárok a kormány által a Fidelis program keretében első ízben kimondottan a lakosságot megcélzó állampapír-kibocsátási akció keretében, ez 65 millió lejes tranzakciót jelent.

Krónika

2015. június 23., 19:312015. június 23., 19:31

Az Adevărul Financiar a pénzügyminisztérium adataira hivatkozva közölte, hogy az 1236 befektető többsége a Román Kereskedelmi Bankon (BCR), a BRD-n és a Raiffeisen Bankon keresztül szerzett állampírokat, és mindössze 313 kötvényt vásároltak befektetési csoportok által.

A szaktárca által hétfőn meghatározott végső kamat értéke 2,15 százalék volt. A potenciális beruházó egyébként maga választhatta meg a megadott – 1,75 és 2,15 százalék közötti – intervallumból azt a kamatszintet, amelyet a legvonzóbbnak talált, a befektetők pedig akkor kapják meg a papírokat, ha az általuk jelzett kamatszint kisebb vagy egyenlő volt a végső kamatnál.

A legtöbb, a kibocsátott állampapíroknak 46,13 százalékát Bukarestben vásárolták meg, ezt követi Szeben (3,37 százalék), Mehedinţi (2,97 százalék), Fehér (2,87 százalék), Dolj (2,80 százalék) és Olt megye (2,76 százalék). Az ajánlattevők többsége 50 kötvénynél többe kívánt befektetni, az így elkelt állampapírok száma 37 189, míg az 50-nél kevesebbet igénylők összesen 27 810 kötvénybe ruháztak be. Az állampapírok csütörtökön kerülnek a tulajdonosokhoz, pénteken pedig a bukaresti értéktőzsdén is elindítják a tranzakciókat.

A kétéves futamidejű kötvényeket egyenként ezer lejért lehetett megvásárolni június 19-éig, a hatóságok pedig korábban arra számítottak, hogy a program során mind a 100 ezer állampapír gazdára talál. A pénzügyminisztérium közleményben jelezte, hogy részletesen elemzik a próbajelleggel lebonyolított akciót, és újabb stratégiát dolgoznak ki a lakosságnak szánt kötvénykibocsátásra.

A szaktárca arra is kitért, hogy a Fidelis program elindításával egyrészt alternatív megtakarítási lehetőséget biztosítanak a polgároknak, ugyanakkor javítják a lakosság pénzügyi kultúráját, és az állampapír-befektető közösséget is bővítik.

A pénzpiaci szakemberek szerint azért éri meg a megtakarított pénzeket állampapírokba fektetni, mivel – bár a nyereség nem látványos – biztos, hogy az állam visszafizeti a ráfordítást. Nem mellékes tényező, hogy míg a bankban letétbe helyezett összegek kamata után jövedelemadót kell fizetni, az államkötvények hozama adómentes, és más költségek sincsenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Rekordot döntött a napelemparkok termelése

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.

Rekordot döntött a napelemparkok termelése
2025. június 16., hétfő

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett

Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett
2025. június 16., hétfő

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be

Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be
2025. június 16., hétfő

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe
2025. június 16., hétfő

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus

Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus
2025. június 16., hétfő

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint

Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint
2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben
2025. június 15., vasárnap

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól
2025. június 13., péntek

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája

Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája
2025. június 13., péntek

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek

A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek