Mégsem függeszti fel brassói járatait a Dan Air, de még legalább másfél évet várni kell a 24 órás nyitvatartásra

•  Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

„Mivel utasaink biztonsága a legfontosabb számunkra, vállaljuk a további veszteségeket és nehézségeket, és tájékoztatjuk önöket, hogy a brassói repülőtér által jelenleg kínált feltételekhez igazított menetrenddel továbbra is üzemeltetjük járatainkat” – közölték kedden a Dan Air légitársaság illetékesei.

Bálint Eszter

2023. június 28., 09:462023. június 28., 09:46

2023. június 28., 09:582023. június 28., 09:58

A bejelentésre – mint ismeretes – azt követően került sor, hogy a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren egyedüliként menetrendszerinti járatokat üzemeltető légitársaság képviselői hétfőn meglebegtették járataik felfüggesztését. Egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a légikikötő csak 7 és 19 óra között üzemelhet, illetve az infrastruktúrával és repülésbiztonsággal kapcsolatos gondokra is megoldást várnak, amelyekre a reptér június 15-ei nyitása óta számos alkalommal ráirányították a figyelmet.

A keddi bejelentés szerint tehát egyelőre továbbra is indulnak és érkeznek a Székelyföldet is kiszolgáló légikikötőbe a Dan Air azon járatai, amelyek beleférnek a nyitvatartási rendbe,

a többi esetében pedig buszokkal oldják meg az utasok szállítását Bukarestből, a plusz költségeket pedig a légitársaság magára vállalja.

korábban írtuk

Elszállt együttműködés: felfüggesztheti járatait a brassói reptéren a Dan Air
Elszállt együttműködés: felfüggesztheti járatait a brassói reptéren a Dan Air

Kevesebb mint két héttel a légikikötő felavatását követően felfüggesztheti járatait a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéren a létesítmény infrastrukturális adottságaival elégedetlen Dan Air légitársaság.

A légitársaság illetékesei közölték továbbá: a reptér vezetősége a keddi nap folyamán arról tájékoztatta őket, hogy a repülésbiztonságra kockázatot jelentő madarakkal kapcsolatos gondokat máris sikerült rendezni.

„A karbantartók hiánya kapcsán jelezzük, hogy még mindig várjuk a választ. Ami a menetrendet illeti, társaságunk két beadványt is beterjesztettünk mind a brassói repülőtérnek, mind a ROMATSA-nak, kérve a nyitvatartási rend meghosszabbítását, hogy az eredetileg minden érintett fél által leszögezetteket tiszteletben tartsák. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy még nem kaptunk választ.

Idézet
Ugyanakkor, még egy kedvezőtlen, de megalapozott válasz esetén is hajlandóságot mutatunk arra, hogy megoldásokat keressünk az utasok problémáinak megoldására”

– idézte a légitársaság képviselőit a Mytex.ro helyi portál.

korábban írtuk

Repülésbiztonsági vizsgálat a brassói reptéren, az igazgató lemondását követelik
Repülésbiztonsági vizsgálat a brassói reptéren, az igazgató lemondását követelik

A polgári repülésbiztonsági hatóság bejelentette, hogy vizsgálatot indított annak megállapítására, mi történt a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren június 24-én, amikor a Dan Air egyik repülőgépe késve szállt le,.

A Dan Air azzal zárta közleményét, hogy ezek az intézkedések ideiglenes jellegűek. „Bízunk abban, hogy az érintett intézmények támogatni fognak minket, hogy tevékenységünket az eredetileg elfogadott menetrend szerint végezhessük” – fogalmaztak.

A légikikötő és a Brassó Megyei Tanács illetékesei is megszólaltak a témában a keddi nap folyamán, jelezve, rajta vannak az ügyön, keresik a megoldásokat. Első körben – Alexandru Anghel reptérigazgató elmondása szerint – egy olyan megoldás körvonalazódik, hogy

tartva ugyan a 12 órás nyitvatartási rendet, ezt rugalmasan kezeljék, heti két napon 10 és 22 óra között tartsanak nyitva,

ami lehetővé tenné a járatok üzemeltetését, és nem is kellene új légiforgalmi irányítókat alkalmazni. A többi napokon pedig maradna a jelenlegi órarend.

•  Fotó: Kristó-Gothárd Hunor Galéria

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Todorică Șerban, a Brassó megyei közgyűlés ügyvivő elnöke eközben arról beszélt az újságíróknak: a piac fogja eldönteni, hogy a repülőtér mikor működhet napi 24 órában.

„Nem akartunk többletköltségeket vállalni úgy, hogy a kezdeti időszakban 19 óra után nem indítunk járatokat. Ennek a biznisznek fokozatosan és harmonikusan kell növekednie.

Idézet
A gazdaságosság az első, a keresletet és a kínálatot tartjuk szem előtt. Ellenkező esetben pénzt költenénk az alkalmazottakra, akik tétlenül ülnének.

Valójában egy olyan konfliktus közepébe kerültünk, ami nem a mi ügyünk. Gondoskodunk arról, hogy a repülőtér működőképes legyen, mi, a megyei tanács folyamatosan erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a repülőteret kezelő cég anyagi támogatást kapjon tőlünk, és hogy ami a földön történik és a közhasznú társaság hatáskörébe tartozik, az rendben legyen” – hangsúlyozta a megyei önkormányzat ügyvivő elnöke.

Informális találkozóra hívták ugyanakkor kedden az újságírókat a légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) képviselői is, akik újfent azt hangsúlyozták, hogy a brassói repteret kiszolgáló aradi irányítótoronyban

jelenleg csak öt olyan alkalmazott van, akit a feladat ellátására kiképeztek, ők pedig nem tudnak 12 óránál többet dolgozni.

Közölték továbbá: jelenleg újabb négy légiforgalmi irányító kiképzése zajlik, de még legalább három hónapnak el kell telnie, amíg ők is csatlakozhatnak.

„Azonban velük is csak rugalmasabb repülőtéri nyitvatartási rendet tudunk majd biztosítani, 24 órára történő kiterjesztést nem.

Idézet
Más szóval, a repülőtéren továbbra is 12 órás lesz a menetrend, de más időbeosztásban”

– idézte a ROMATSA képviselőit az Agerpres hírügynökség. Rámutattak, hogy a menetrend 24 órára való meghosszabbításához 12 forgalomirányítóra lenne szükség. A ROMATSA amúgy jelenleg 58 álláshelyre toboroz személyzetet, ebből ötöt a brassói repülőtérre osztanának be.

A hatóság tájékoztatása szerint ugyanakkor a légikikötő nyitvatartási idejének meghosszabbításához még meg kell tenni néhány jogi lépést is,

amelyek egyike az új repülőtéri tanúsítvány megszerzése, mindez legalább 3–4 hónapot vesz igénybe. Ha a személyzet képzése is hozzáadódik, akkor másfél–két évbe fog telni, mire beszélhetünk a nyitvatartási idő 24 órára történő meghosszabbításáról – közölték.

A ROMATSA képviselői ugyanakkor nem hagyták ki az alkalmat, hogy odaszúrjanak az őket folyamatosan bíráló Dan Airnek is, aláhúzva: a brassói repülőtér nyitvatartási rendje már tavaly óta ismert. Ezt nem cáfolják amúgy a légitársaság képviselői sem, ám korábban úgy nyilatkoztak, hogy a reptér képviselői egészen a nyitás napjáig azzal áltatták őket, hogy a járatok a hivatalos nyitvatartási időn kívül is le- meg felszállhatnak. Közölték: a repülési menetrendet a nyitás előtt eljuttatták a légikikötő és a közlekedésügyi minisztérium illetékeseihez is, ám senki nem szólt nekik, hogy 19 óra után „bezár az égbolt”.

korábban írtuk

Dagad a botrány a brassói reptéren: a Dan Air igazgatója azt állítja, átverték őket
Dagad a botrány a brassói reptéren: a Dan Air igazgatója azt állítja, átverték őket

Amennyire régóta várta a térség a brassói nemzetközi repülőteret, annyira nem alakulnak kedvezően a dolgok: a Dan Air a légiforgalom-irányító szolgálat után nekiment a légikikötő menedzsmentjének is, nem kevesebbet állítva, mint hogy átverték őket.

Mint ismeretes, a Dan Air az egyetlen légitársaság, amelynek járatai vannak a brassói reptéren. A Románia első zöldmezős beruházásaként létrehozott, a Székelyföldet is kiszolgáló Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren június 15-én indult el a légi közlekedés. Megvalósítására 18 éve vártak a térség lakói, az építkezést 2020-ban kezdték el. A beruházásra a tulajdonos Brassó megyei önkormányzat több mint 100 millió eurót költött, részben hitelből. A korábbi bejelentés szerint a kezdeti időszakban évi 300 ezer, néhány év múlva évi egymillió utasra számítanak.

korábban írtuk

Leszállt az első gép a brassói reptéren, indulnak a járatok, de nem felhőtlen az égbolt a légikikötő felett
Leszállt az első gép a brassói reptéren, indulnak a járatok, de nem felhőtlen az égbolt a légikikötő felett

És eljött az oly régóta várt nap: hivatalosan is beindul a légi közlekedés a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren. Csütörtökön reggel szállt le az első repülőgép a légikikötőben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Egyre kevesebbet ér a pénzünk: változatlanul Romániában a legmagasabb az infláció

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint júliusban az Európai Unióban 2,4 százalékra nőtt a júniusi 2,3 százalékról az éves infláció, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 6,6 százalék.

Egyre kevesebbet ér a pénzünk: változatlanul Romániában a legmagasabb az infláció
2025. augusztus 20., szerda

Románia energiabiztonságát félti a szakbizottság az MVM és az E.ON közötti üzletkötéstől

Hivatalossá vált, hogy a közvetlen külföldi befektetéseket vizsgáló bukaresti bizottság (CEISD) a magyar MVM Csoport és E.ON Energie Románia közötti tranzakció elutasítását javasolja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT).

Románia energiabiztonságát félti a szakbizottság az MVM és az E.ON közötti üzletkötéstől
2025. augusztus 20., szerda

Igényelhető a villanyszámlába „belepótoló” energiautalvány

Az állami támogatásra jogosult áramfogyasztók szerdától igényelhetik az elektronikus energiakártyát az EPIDS (epids.mmuncii.ro) online platformon. Az alkalmazást a Különleges Távközlési Szolgálat dolgozta ki.

Igényelhető a villanyszámlába „belepótoló” energiautalvány
2025. augusztus 20., szerda

Lendületben a román építőipar

A nyers adatok szerint júniusban 8,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Lendületben a román építőipar
Lendületben a román építőipar
2025. augusztus 20., szerda

Lendületben a román építőipar

2025. augusztus 19., kedd

Egyre nő a napenergia jelentősége a romániai áramtermelésben

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.

Egyre nő a napenergia jelentősége a romániai áramtermelésben
2025. augusztus 19., kedd

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
2025. augusztus 19., kedd

Ellenzi az E.On Románia MVM általi átvételét egy fontos állami hatóság

Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.

Ellenzi az E.On Románia MVM általi átvételét egy fontos állami hatóság
2025. augusztus 19., kedd

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését

A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését
2025. augusztus 19., kedd

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon
2025. augusztus 18., hétfő

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár

Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár