Megállapodásban bízik Ciprasz – EP-vita a görög válságról

A görög válság azt bizonyítja, hogy Európa továbbra sem talált megoldást az öngerjesztő adósságválságra, ez nemcsak Görögország gondja, hanem olyan európai probléma, amely európai megoldást igényel – hangoztatta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szerda délelőtt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök.

Hírösszefoglaló

2015. július 08., 17:112015. július 08., 17:11

2015. július 08., 17:332015. július 08., 17:33

Az elmúlt öt és fél hónapért maradéktalanul vállalja a felelősséget, de a kialakult helyzetért az alapvető felelősség évekre nyúlik vissza. „Görögország Európa megszorítás-laboratóriuma lett, és a kísérlet kudarcot vallott” – jelentette ki Ciprasz, és hozzátette: sehol máshol nem volt akkora megszorítás, mint hazájában.

A görög kormányfő arra is kitért, hogy országa a tönk szélére jutott, amiben a korábbi kormányok felelősségét hangsúlyozta, akik klientúra rendszert alakítottak ki, kormányzásukat korrupció és a politikai valamint a gazdasági hatalom összefonódása kísérte. 

Ciprasz: kompromisszum kell

Alekszisz Ciprasz megjegyezte: bízik abban, hogy a következő néhány nap folyamán sikerül megállapodni az ország hitelezőivel. Ehhez szerinte életképes és őszinte kompromisszumra van szükség, a görög javaslat pedig olyan reformokat tartalmaz, amelyek átalakítják az országot, de amelyeket a korábbi görög kormányok és a hitelezők – szerinte szándékosan – kihagytak a korábbi megállapodásokból.

Kiemelte továbbá, hogy nem más országok adófizetőire akarja áthárítani a görög államadósság terhét. Tudatta azt is, hogy a vasárnapi népszavazás eredménye nem jelenti azt, hogy a görögök szakítani akarnának Európával, a hitelezők ajánlatának elutasítása azt jelenti, hogy sok görög szerint nincs más megoldás, „nem lehet tovább haladni ezen a semmibe vezető úton\".

Eltérő állásponton

Manfred Weber, a legnagyobb EP-frakcióval rendelkező Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője azzal vádolta Cipraszt, hogy továbbra sem állt elő megfelelő javaslatokkal, nem mondja el az embereknek az igazságot, és „elpusztítja az Európába vetett bizalmat\".

Gianni Pittella, a szociáldemokraták képviselőcsoportjának olasz vezetője arról beszélt, hogy az EU és az eurózóna elképzelhetetlen Görögország nélkül. „Sosem fogjuk elfogadni a grexitet. Soha!\" - szögezte le a szociáldemokrata frakcióvezető, Görörgországnak az euróövezetből történő esetleges távozására utalva. Azt kérte képviselőtársaitól, hogy emelkedjenek felül a pártpolitikán.

Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető azt mondta: dühös, mert az EU öt éve alvajáróként tántorog a grexit felé, most pedig immár nyitott szemekkel rohan feléje. Nigel Farage, az euroszkeptikus frakció vezetője arra az álláspontra helyezkedett, hogy Ciprasznak emelt fővel kellene kivezetnie országát az eurózónából. Szerinte „egy új berlini fal emelkedett fel Európában, amelyet úgy hívnak: euró”.

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, és az újonnan alakult Nemzetek és Szabadság Európája frakció társelnöke felszólalásában feltette a kérdést, hogy melyik nép tűrte volna el azt, amit a görögök eltűrtek öt éven át. „Az euró és a megszorítások sziámi ikrek. Az Ön népe csak akkor menekülhet meg a megszorítások elől, ha kilépnek az euróövezetből” – mondta Marine Le Pen Ciprasznak, és úgy vélte, ez megkönnyebbülést és a görög gazdasági növekedés beindulását hozná el.

Újabb hitelkérelem

Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) pénzügyi alap luxembourgi székhelyű irányító testülete szerdán megkapta az újabb görög hitelkérelmet. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az Európai Parlamentben délelőtt tartott beszédében közölte, hogy eljuttatták a hivatalos kérelmet az ESM-hez.

A mentőalap szóvivője később megerősítette, hogy megkapták, és az euróövezeti pénzügyminiszter-helyettesekből álló munkacsoport áttanulmányozza azt. Az eredeti tervekkel ellentétben a pénzügyminisztereket tömörítő Eurócsoport szerdán nem tart telekonferenciát, hanem valószínűleg szombatra összehívott ülésén nyilvánít majd véleményt.  

Uniós források és hírügynökségek egybehangzóan arról számoltak be, hogy az előző, június 30-án elküldött kérelemmel ellentétben a görög kormány immár nem két évre, hanem három évre szóló finanszírozási megállapodást javasolt az euróövezeti mentőalapnak, cserébe mélyreható reformokat hajtana végre. Az ígért reformok, köztük az adó- és a nyugdíjrendszer átalakítást illetően részleteket nem közölt athéni vezetés, de Alekszisz Ciprasz azt ígérte, hogy a napokban átadják a konkrét javaslatokat.  

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben
2025. június 15., vasárnap

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól
2025. június 13., péntek

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája

Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája
2025. június 13., péntek

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek

A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek
2025. június 13., péntek

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján

Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján
2025. június 13., péntek

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos

Áprilisban márciushoz képest 44 lejjel, azaz 0,8 százalékkal 5647 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos
2025. június 13., péntek

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság

Igen nehéz helyzetbe kerülhet a romániai juhágazat, ha az Európai Bizottság módosítja az élőállat-exportra vonatkozó szabályokat, amellyel gyakorlatilag lehetetlenné tennék a juhoknak a muszlim államokba történő tengeri szállítását.

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság
2025. június 12., csütörtök

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára

A romániai bankrendszer hat legnagyobb bankja – kivéve a CEC Bankot, amely csak éves és féléves alapon számol be pénzügyi eredményeiről – 2025 első negyedévében 3,1 milliárd lejes nettó nyereséget ért el.

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára
2025. június 12., csütörtök

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya

A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 14,7 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2024-ben; az európai uniós átlag 5,8 százalék volt – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya
2025. június 12., csütörtök

Ismét nőtt az infláció, látványosan megdrágultak a gyümölcsök és a vasúti közlekedés

Májusban az áprilisi 4,9 százalékról 5,45 százalékra nőtt az éves infláció Romániában, a legjelentősebb mértékű, 7,09 százalékos árnövekedést a szolgáltatási szektorban regisztrálták – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). 

Ismét nőtt az infláció, látványosan megdrágultak a gyümölcsök és a vasúti közlekedés