Fotó: Thomas Campean
Új adót vetne ki a Grindeanu-kormány annak érdekében, hogy minél kevesebb környezetszennyező autó közlekedjen a romániai utakon – jelentette be Daniel Constantin környezetvédelmi miniszter. „Az állam más intézményeivel egyetemben egy korszerű rendszeren gondolkodunk, hogy ne a polgárra rójunk ki pluszadót, de biztosítsuk, hogy egyre kevesebb szennyező autó lesz útjainkon" – fejtette ki a tárcavezető.
2017. február 23., 18:002017. február 23., 18:00
2017. február 23., 20:522017. február 23., 20:52
Hozzátette: várhatóan már a jövő héten előrukkolnak az új, „európai\" tervekkel, amelyeket úgy dolgoztak ki, „hogy az emberek is elégedettek legyenek, és a környezetvédelmi célkitűzéseket is be lehessen tartani”. Nem ért különben senkit sem meglepetésként Daniel Constantin bejelentése, hiszen ő maga már januárban jelezte, hogy új konstrukción gondolkodnak, miután az úgynevezett Dragnea-törvény további 101 illeték mellett a környezetvédelmi bélyegilletéket is eltörölte. Amúgy is elkerülhetetlen volt a lépés, hiszen azt az európai bíróság elmeszelte, így mindenképp hatályon kívül kellett volna helyezni.
A friss statisztikák szerint az elmúlt két hétben behozott használt személygépkocsik 70 százaléka 10-17 éves volt. 2016-ban a Romániában beíratott autók átlagéletkora még 11 év volt, a díj eltörlése óta azonban ez 13 évre emelkedett. Ugyanakkor a romániai autógyártók képviselői az elmúlt időszakban arra panaszkodtak, hogy a regadó eltörlése nyomán 30 százalékkal visszaeshet az ország autógyártása, ami 15 ezer munkahely elvesztését eredményezné.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
szóljon hozzá!