Magyarországra másfél hónap, Romániába fél év alatt juthat be egy ázsiai vendégmunkás

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Öt-hat hónapot kell várnia egy fülöp-szigeteki vendégmunkásnak, hogy a román hatóságok engedélyt adjanak neki a beutazásra, miközben Magyarországon ez az időszak nem több 45 napnál – nyilatkozta az egyik legnagyobb munkaközvetítő képviselője, aki a bürokrácia leépítését sürgette.

Páva Adorján

2023. november 11., 10:522023. november 11., 10:52

Yosef Gavriel Peisakh, a Work from Asia nevű cég vezetője a Wall-street.ro portál szerint úgy fogalmazott, több tárgyalást is folytatott Manilában, az ázsiai ország fővárosában azzal a céllal, hogy valamilyen módon lerövidítsék a munkavállalási vízum kiadásának folyamatát. Hiszen az illetékes szerint

mindez a romániai munkaadók és a fülöp-szigeteki álláskeresők közös érdeke, ám amíg más, gyorsabban elérhető és jobban fizetett alternatívák is léteznek, a munkavállalók inkább utóbbiakat választják.

Az állásközvetítő menedzsere jelezte, hogy a több mint 110 millió lakossal rendelkező szigetállam a maga részéről mindent megtesz: külön hatóságot hozott létre a külföldi munkára jelentkező állampolgáraik támogatása érdekében. A modellértékűnek nevezett rendszer a célországban sem hagyja magukra a filippínókat: figyelemmel követik munkakörülményeiket, hogy nem sérülnek-e jogaik. Az állásközvetítő cégeket szigorú ellenőrzésnek vetik alá, pénzügyi garanciavállalást is megkövetelnek tőlük az esetleges visszaélések esetére.

Yosef Gavriel Peisakh szerint Romániában állandó az igény a fülöp-szigeteki vendégmunkásokra, az utóbbi időben a különböző házimunkák terén nőtt valamelyest a kereslet. Bár a román nagykövetség munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen a vízumkiadás, az igénylések nagy mennyisége meghaladja a külképviselet kapacitását, a folyamatot egyetlen konzulnak kell irányítania. A Work From Asia vezetője szerint az lenne a megoldás, ha a román külügyminisztérium külsősre bízná az iratcsomók feldolgozását, a konzul által vezetett munkacsoportnak pedig csak ellenőriznie-jóváhagynia kellene az igényléseket.

A bürokratikus akadályok legyőzése esetén minden bizonnyal megnőne a Romániában munkát vállaló filippínók száma, akiket főleg az idősgondozásban, gyermekfelügyeletben, ügyfélszolgálatokon, a vendéglátó- és építőiparban, a mezőgazdaságban alkalmaznak.

Mint ismeretes, a rengeteg papírmunka és várakozás nemcsak a Fülöp-szigetekről érkezők nagy baja, szinte valamennyi „felkapott” munkaerőadó ázsiai országban ugyanerre panaszkodnak, akárcsak az egyre nagyobb emberhiánnyal küzdő romániai vállalkozások. A bukaresti hatóságok idén is 100 ezer külföldi munkás fogadására adtak engedélyt, azonban a bürokrácia megnehezíti érkezésüket.

Másik nagy probléma, hogy a sikeresen alkalmazott ázsiaiak jelentős hányada rövid idő elteltével lelép, abban a reményben, hogy sikerül Nyugatra jutnia, ahol még több pénzt kereshet. A magyar–román határon havonta több száz illegális határátlépőt kapcsolnak le, és ki tudja, hánynak sikerül továbbállnia. A feltartóztatott törvénysértők számottevő része hivatalos formában tartózkodott Romániában.

korábban írtuk

Tömegesen távoznak Nyugat-Európába az ázsiai vendégmunkások Romániából
Tömegesen távoznak Nyugat-Európába az ázsiai vendégmunkások Romániából

A bukaresti kormány nem tudja, hogy az Európai Unión kívülről a munkaerőhiány miatt behozott külföldi vendégmunkások közül hány távozott akár legálisan, akár illegálisan Romániából – írta szerdán az Economedia.ro gazdasági portál.

korábban írtuk

Nem bánná az Arad megyei tanácselnök, ha a sok ázsiai vendégmunkás átrajzolná a térség etnikai térképét
Nem bánná az Arad megyei tanácselnök, ha a sok ázsiai vendégmunkás átrajzolná a térség etnikai térképét

Több ezer vendégmunkás dolgozik jelenleg Arad megyében, de a térségben így is nagy a munkaerőhiány, ezért a hatóságok az ázsiai munkaerő további, tömeges importálásával „fognák meg” az újabb befektetőket.

korábban írtuk

The Economist: Románia az elvándorlók országából a bevándorlók államává válik
The Economist: Románia az elvándorlók országából a bevándorlók államává válik

Románia gazdasága folyamatosan bővült az elmúlt évtizedben, és hamarosan oda jut, mint Olaszország a hetvenes években: az elvándorlók országából a bevándorlók országává válik – olvasható a The Economist című neves brit újság riportjában.

korábban írtuk

Bérösszevetés: egyre kifizetődőbb itthon is a kétkezi munka, mégis Ázsiából kell megváltást várni
Bérösszevetés: egyre kifizetődőbb itthon is a kétkezi munka, mégis Ázsiából kell megváltást várni

Meghaladta az ezer eurót tavaly az építőipari munkások nettó átlagfizetése Romániában, a vállalkozások mégis óriási munkaerőhiánnyal küzdenek, akárcsak a gazdaság más húzóágazatai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 26., szerda

A politikai instabilitás mélyítheti a deficitet a Fitch szerint

Az elhúzódó választási ciklus valószínűleg legalább 2025 második feléig késleltetni fogja a további költségvetési konszolidációs intézkedéseket, és további intézkedések nélkül a 2025-re a GDP 7,5 százalékára várt hiánycélt kockázatok terhelik.

A politikai instabilitás mélyítheti a deficitet a Fitch szerint
2025. március 26., szerda

Több milliárd lejjel tartozik néhány tucat nagy adófizető

A nagy adófizetők közül 44-nek volt adóhátraléka 2024 végén, összesen 3,23 milliárd lej értékben – közölte szerdán az Országos Adóhatóság (ANAF).

Több milliárd lejjel tartozik néhány tucat nagy adófizető
2025. március 26., szerda

Üdülési csekkek: várhatóan kártyára érkezik a megkurtított összeg

A közalkalmazottaknak várhatóan idén is kártyára utalják az üdülési támogatást – számolt be Adrian Voican, a Utazási Irodák Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke.

Üdülési csekkek: várhatóan kártyára érkezik a megkurtított összeg
2025. március 26., szerda

Kivonul Romániából a világ egyik vezető textilipari vállalata

Kivonul Romániából a Karl Mayer, a világ egyik vezető textilipari gépgyártója, emiatt az ország jelentős beruházástól esik el – írta az Economedia.ro a Máramaros megyei munkaerő-elhelyező ügynökség tájékoztatása alapján.

Kivonul Romániából a világ egyik vezető textilipari vállalata
2025. március 25., kedd

Több száz millió euróval támogatja az EB a romániai grafit-, magnézium- és rézkitermelést

Az Európai Bizottság 615 millió euróval fogja támogatni a romániai grafit-, magnézium- és rézkitermelést – jelentette be kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Több száz millió euróval támogatja az EB a romániai grafit-, magnézium- és rézkitermelést
2025. március 25., kedd

Nincs elég utas, felfüggeszti Nagyvárad–Milánó-járatát a HiSky

Májustól már nem lehet jegyet foglalni a Nagyvárad–Milánó (Bergamo) útvonalon a HiSky által működtetett repülőjáratokra – jelezték többen is az elmúlt időszakban.

Nincs elég utas, felfüggeszti Nagyvárad–Milánó-járatát a HiSky
2025. március 25., kedd

A légkondik pörgetik az áramfogyasztást, az extrém időjárás rekordnövekedést okozott az áramfogyasztásban

Világszerte és Romániában is jelentősen megugrott a villamosenergia-fogyasztás 2024-ben, amit főként a légkondicionálók használata okozott. Az extrém időjárás, a hőség és a hideg egyaránt hozzájárult a fogyasztás növekedéséhez.

A légkondik pörgetik az áramfogyasztást, az extrém időjárás rekordnövekedést okozott az áramfogyasztásban
2025. március 25., kedd

„Elkapnak mindenkit”: 15 millió euróra becsülik az adócsalás mértékét a fuvarmegosztó appoknál Tánczos szerint

Az Országos Adóhatóság (ANAF) 15 millió eurónyi adócsalást fedezett fel a fuvarmegosztó alkalmazásoknál – nyilatkozta Tánczos Barna pénzügyminiszter a Digi 24 hírtelevíziónak.

„Elkapnak mindenkit”: 15 millió euróra becsülik az adócsalás mértékét a fuvarmegosztó appoknál Tánczos szerint
2025. március 25., kedd

Történelmi pillanat: elkezdődtek a fúrások a Neptun Deepen

Elkezdődtek a fúrások Románia legnagyobb fekete-tengeri gázmezőjén, a Neptun Deepen – jelentette be Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója.

Történelmi pillanat: elkezdődtek a fúrások a Neptun Deepen
2025. március 25., kedd

„Megostromolták” a fiatalok a munkaerőpiacot, továbbra is az IT fizet a legjobban

A romániai munkaerőpiac 2025 első három hónapjában visszaesett a korábbi év azonos időszakához viszonyítva, a legaktívabb álláskeresők jelenleg a 25 és 34 év, illetve a 18 és 24 év közöttiek.

„Megostromolták” a fiatalok a munkaerőpiacot, továbbra is az IT fizet a legjobban