Fotó: Barabás Ákos
Romániában 2,95 millió személy, a társadalom 15,2 százaléka élt tavaly úgynevezett súlyos anyagi deprivációban, ami azt jelenti, hogy nélkülözniük kellett – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2021. november 29., 15:552021. november 29., 15:55
A szegénységnek ez a formája 52,6 százalékban nőket, 47,4 százalékban férfiakat érintett. A 2017-es évhez képest tavaly 4,5 százalékponttal csökkent ezeknek a személyeknek az aránya.
Ugyanakkor 2017-hez képest a súlyos anyagi deprivációban élők aránya jelentős mértékben csökkent az 50-64 évesek és a 65 év fölöttiek körében, ebben a két korcsoportban 6,8, illetve 6,4 százalékpontos mérséklődést jegyeztek fel.
A nélkülözés jellemzően azok körében volt magasabb, akik gyereket nevelnek, körükben 17,1 százalékos az előfordulási arány, míg a háztartásaikban gyereket nem nevelők körében ez az arány 12,9 százalék volt.
Ezeknek a családoknak a 43,9 százaléka él súlyos anyagi nélkülözésben. Az átlagnál magasabb a szegénység azon családok körében is, akik egyedül nevelnek gyereket, míg azoknak a családoknak, ahol két szülő nevel egy gyereket, a 7,7 százaléka nélkülözik.
Az európai egységes statisztika szerint a súlyos anyagi depriváció meghatározású nélkülözés azokra a személyekre vonatkozik, akikre az alábbi kilenc problémából legalább négy jellemző: hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralékuk van, a lakás megfelelő fűtésének hiánya, váratlan kiadások fedezetének hiánya, kétnaponta hús, hal, vagy azzal egyenértékű tápanyag fogyasztásának hiánya, évi egyhetes, nem otthon töltött üdülés hiánya, anyagi okból nem rendelkezik személygépkocsival, mosógéppel, színes televízióval vagy telefonnal.
A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.
Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.
Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Áprilisban márciushoz képest 44 lejjel, azaz 0,8 százalékkal 5647 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Igen nehéz helyzetbe kerülhet a romániai juhágazat, ha az Európai Bizottság módosítja az élőállat-exportra vonatkozó szabályokat, amellyel gyakorlatilag lehetetlenné tennék a juhoknak a muszlim államokba történő tengeri szállítását.
A romániai bankrendszer hat legnagyobb bankja – kivéve a CEC Bankot, amely csak éves és féléves alapon számol be pénzügyi eredményeiről – 2025 első negyedévében 3,1 milliárd lejes nettó nyereséget ért el.
A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 14,7 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2024-ben; az európai uniós átlag 5,8 százalék volt – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
Májusban az áprilisi 4,9 százalékról 5,45 százalékra nőtt az éves infláció Romániában, a legjelentősebb mértékű, 7,09 százalékos árnövekedést a szolgáltatási szektorban regisztrálták – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Cotroceni-palota előtt tüntetnek csütörtökön az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség tagjai, „méltányos adóreformot” követelve, amelyben „a terhek igazságosan oszlanak meg a tőke és a munka között”.
szóljon hozzá!