2007. november 07., 00:002007. november 07., 00:00
A banktól várható szigort félreérthetetlenül a költségvetési „elcsúszással” indokolta, de hozzátette, hogy a pénzügypolitika csak részleges és rövid távú ellenszert tud nyújtani. A romló kilátásra tekintettel a román jegybank hétfőn 5,7 százalékra emelte a decemberi tizenkét havi inflációra szóló előrejelzését az eddigi 3,9 százalékról, jövő év decemberére pedig 4,3 százalékra az eddig jelzett 3,7 százalékról. Az év végi célsávon egyelőre nem változtattak, az 3–5 százalékos, a jövő év végére 2,8–4,8 százalékos, vagyis a bank biztosra veszi a cél túllépését legalábbis az idén. A nemzeti bank legutóbb október végén emelte a kamatot: egyre nagyobb inflációs aggodalmai miatt meredeken, fél százalékponttal 7,50 százalékra emelte irányadó pénzügypolitikai rátáját. Idén ugyanakkor várhatóan több kamatemelés nem lesz, mert a bank csak januárban tartja a következő kamatértekezletét. A bank pénzügypolitikája eddig támogatta a gazdasági növekedést. Május végén, majd június végén negyed-negyed ponttal enyhítette alapkamatát, az akkor még alacsony inflációval és a viszonylag lassúbb gazdasági növekedéssel indokolva a lépéseit. A román kormány gazdasági előrejelző bizottsága (CNP) már szeptemberben 6,1 százalékra rontotta az idei GDP-növekedésre szóló előrejelzését 6,5 százalékról, habár a jövő évre szóló jóslatát 6,5 százalékra javította 6,3 százalékról. A bizottság a gazdasági növekedés idén várt lassulását a mezőgazdaságot sújtó, nyári szárazsággal indokolta. Románia hazai összterméke a második negyedévben – 86,75 milliárd lej – változatlan áron 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Hírösszefoglaló Az S&P negatívra rontotta a kilátást Az eddigi stabilról leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta Románia eddig is jórészt gyenge befektetői szuverén adóskockázati besorolásainak kilátását a Standard & Poor’s, arra hivatkozva, hogy a román kormány nem ad megfelelő gazdaságpolitikai választ a gyorsan növekvő külső egyensúlyhiányra, miközben egyre romlanak a globális hitelpiaci viszonyok. A kilátásrontás a világ legnagyobb hitelminősítőjének londoni közleménye szerint a „BBB mínusz/A-3” hosszú és rövid futamú szuverén devizaadósi besorolásra, a helyi valutában kiadott közadósság „BBB/A-3” osztályzataira, valamint devizaátutalási és konvertibilitási kockázatra megállapított „A mínusz” szintre vonatkozik.
Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.
Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci – adta hírül az Economica.net gazdasági portál a cég közleménye alapján.
A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, amelynek értelmében augusztus 1-jétől megszűnik az ülésjáradék a területi közrendi hatóság (ATOP) tagjai számára – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.
Jelentősen csökkent júniusban a román gazdasággal szembeni bizalom indexe, a mutató jelenlegi szintje a recesszió kockázatát jelzi – közölte csütörtökön a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.
Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő szerdán megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és a hozzá rendelt negatív kilátás is maradt.
Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.
Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.
Elkezdődhet az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának építése, miután a közúti beruházásokért felelős társaság szerdán kiadta az engedélyt a munkálatok elindítására.
Idén júniusban 4 693 581 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4132-vel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2766 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.
Az APIA igazolásokat állít ki az állattartó gazdálkodóknak, akik banki hiteleket szeretnének igénybe venni a folyó tevékenységeik finanszírozására.