Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között

•  Fotó: Brassó polgármesteri hivatala

Fotó: Brassó polgármesteri hivatala

Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.

Krónika

2024. május 08., 12:292024. május 08., 12:29

Az idén januárban, februárban és márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken bejelentkezett turisták 83,2 százaléka hazai, 16,8 százaléka külföldi volt.

A vendégéjszakák száma 2024 első negyedévében éves összevetésben 2,4 százalékkal 4,671 millióra nőtt.

Ezek 80,3 százalékát hazai turisták, 19,7 százalékát külföldiek töltötték el.

A statisztikák szerint az idei első három hónapban a romániai turisták 1,8, míg a külföldiek 2,2 éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. Ezek nettó kihasználtsági mutatója 23 százalékos volt a jelzett időszakban, 0,5 százalékponttal kisebb, mint tavaly ilyenkor.

A legnépszerűbb úti cél Bukarest volt, ahol 425 500 turistát jegyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken, Brassó megye 325 700, Prahova megye 141 600 vendéget fogadott.

A vendégéjszakák számának tekintetében szintén Bukarest (858 900), Brassó megye (618 300) és Prahova megye (283 500) állt az élen.

A legtöbb külföldi látogató Olaszországból (51 600 személy), Németországból (37 200) és az Egyesült Királyságból (26 700) érkezett Romániába 2024 első negyedévében.

A határátkelőknél 3,002 millió külföldi érkezését regisztrálták az idei első három hónapban, 6,5 százalékkal többet, mint 2023 azonos időszakában. Külföldre 4,478 millió romániai utazott, 10,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Idén márciusban a kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma 4,9 százalékkal 854.900-ra, míg a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal 1,601 millióra nőtt az előző év ugyanezen időszakához képest.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét

A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét
2025. augusztus 18., hétfő

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval

Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval
2025. augusztus 17., vasárnap

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra

A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Kövéredik a hitelesek törlesztőrészlete

Csúcson lesz ősszel a változó kamatlábak kiszámításához viszonyítási alapként használt index, a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC), így a változó kamatú bankkölcsönt törlesztő ügyfeleknek havirészlet-növekedésre kell számítaniuk októberben.

Kövéredik a hitelesek törlesztőrészlete
Kövéredik a hitelesek törlesztőrészlete
2025. augusztus 17., vasárnap

Kövéredik a hitelesek törlesztőrészlete

2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk

Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk
2025. augusztus 16., szombat

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia

Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia
2025. augusztus 16., szombat

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások

A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások
2025. augusztus 15., péntek

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett

Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon

Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon

2025. augusztus 14., csütörtök

Készpénz vagy kártya? – Kötelezővé tenné a kártyaelfogadást a kormány legújabb terve

Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Készpénz vagy kártya? – Kötelezővé tenné a kártyaelfogadást a kormány legújabb terve