2012. október 25., 08:362012. október 25., 08:36
„Arra kell számítanunk, hogy a rövid távú növekedés nem lesz túl erőteljes, míg középtávon fokozatosan indul be a feléledés, azonban fennáll egy inkább előnytelen perspektíva kockázata. Mivel erőteljes a kapcsolata a kereskedelmi és pénzügyi ágazattal, Románia nagyon kitett az euróövezetnek. A fiskális és külföldi tartalékok jó ütközőt jelentenek, míg a bankok továbbra is jól feltőkésítettek” – mutat rá a jelentés.
Az IMF szakemberei ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban a politikai színtéren bekövetkezett változások aggodalomra adnak okot, csak 2012-ben három kormánya volt már az országnak, igen nehezen tud megférni egymás mellett az államfő és kormánykoalíció, amely meg is próbálta előbbit eltávolítani tisztségéből, miközben nemsokára parlamenti választások lesznek. A szakemberek szerint pedig a politikai bizonytalanság vezetett a lej gyengüléséhez is.
Az országjelentés készítői szerint Románia jól halad az IMF-program célkitűzéseinek teljesítése terén, s a hatodik vizsgálatig betervezett kritériumok legnagyobb hányadát sikerült is teljesítenie. Egy fontos mutatón nem sikerült viszont javítani, éspedig nem sikerült csökkenteni a nagy állami vállalatok adósságállományát, illetve nemn sikerült megelőzni újabb adósságok felhalmozását. Felróják továbbá a valutaalap illetékesei azt is, hogy a strukturális menetrendben rögzítettek terén igen lassan történnek előrelépések – itt konkrétan az állami vállalatok privatizációjának a késlekedését említik meg.
Pedig – teszik hozzá – a készenléti megállapodásban vállalt fiskális és monetáris politika, illetve a strukturális reformtervek teljesítése elengedhetetlen a makrogazdasági stabilitás, valamint a növekedés felgyorsítása érdekében. Mint az IMF szakértői felhívják a figyelmet, most igen nagy fiskális fegyelemre lesz szükség, főként olyan körülmények között, hogy egyre közelegnek a parlamenti választások. A strukturális reformok terén szerintük főként az energetikai, illetve közlekedési ágazatra, illetve más állami vállalatokra kell összpontosítani. Akárcsak a korábbi országjelentésekben, a nemzetközi hitelezők képviselői most is prioritásként jelölik meg az európai uniós forráslehívás hatékonyságának a növelését.
Visszatérve az állami vállalatok reformjára, az országjelentés rámutat, hogy ezáltal hosszú távon biztosítani lehetne Románia növekedési kilátásait. Az IMF elemzői szerint ugyanis az ország hátrányos helyzetben van más országokkal szemben, mivel itt jellemzően állami kézben vannak az olyan kulcsfontosságú gazdasági ágazatok, mint az energetika, illetve a közlekedés. Ezek reformja, egy inkább korporativista kormányzás, illetve a magánszféra jobb együttműködése révén több beruházás valósulna meg ezekben a fontos ágazatokban – fogalmazták meg a szakemberek, akik szerint az állami vállalatok reformja egyben fiskális teret is biztosítana a szociális és infrastrukturális beruházásokra, ami által az ország valamennyi lakosa haszonélvezője lenne a reformoknak.
Alig jelent meg az országjelentés, az IMF Erik de Vrijer által vezetett küldöttsége november 6-án ismét Bukarestbe érkezik, ahol a bejelentések szerint november 14-éig vizsgálat alá vetik a kormány teljesítéseit.
Mint ismeretes, a jövő év tavaszán jár le az 5,4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági hitelszerződés, amelyet Románia az IMF szervezésében kötött meg. Ez a második szerződés volt Románia számára, miután 2009-ben 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodást kötött az IMF irányítása alatt. A bukaresti hatóságok azt követően döntöttek a hitelszerződés megkötése mellett, hogy a román gazdaságot súlyosan érintette a nemzetközi gazdasági-pénzügyi válság.
Idén júliusban 16 276 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 26 százalékkal többet, mint a tavalyi hetedik hónapban – közölte pénteken a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).
Lesz pénz a fizetésekre és a nyugdíjakra az év végéig – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A munkaerőpiac kihívásai Székelyföldön és tágabb értelemben Erdélyben is érezhetőek: a fiatalok gyakran kivándorolnak, a tapasztalt munkaerő pedig nem mindig találja a helyét a helyi gazdasági viszonyok között.
Már augusztus elsején mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha vásárlásra adjuk a fejünket.
Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási tervének (PNRR) felülvizsgálatáról – jelentette ki csütörtökön Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 júniusában a májusival egyenlő 5,8 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Royal FrieslandCampina N.V. eladja a Napolact márkát, illetve a kolozsvári és marosvásárhelyi gyárai a magyar Bonafarm Groupnak – értesült az Economica.net. A tranzakcióra azonban még a Versenytanácsnak is rá kell bólintania.
Romániában épít gyárat a német repüléstechnikai vállalat, a Diehl Aviation – adta hírül a Profit.ro gazdasági portál.
Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?