Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők

állami vállalat

Képünk illusztráció

Fotó: Freepik

Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.

Krónika

2025. augusztus 22., 15:572025. augusztus 22., 15:57

A bejelentés előzménye, hogy Radu Miruță gazdasági miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján felhívást intézett a jogi, gazdasági, illetve menedzseri tapasztalattal rendelkező szakemberekhez, hogy jelentkezzenek az intézmény honlapján az állami tulajdonú vállalatok talpra állításában való részvételre.

Az azóta eltelt 24 óra alatt több mint 600-an válaszoltak a felhívásra, a jelentkezők többsége gazdasági-pénzügyi, könyvvizsgálói, illetve menedzseri tapasztalattal rendelkezik,

de mérnökök és a humán erőforrás terén vagy a banki szektorban jártas személyek is vannak köztük – számolt be közleményében a minisztérium.

korábban írtuk

Hét állami vállalat generálta a veszteségek 80 százalékát, ráadásul támogatásban is részesültek
Hét állami vállalat generálta a veszteségek 80 százalékát, ráadásul támogatásban is részesültek

Romániában 266 állami vállalat összesen 2,5 milliárd lejes veszteséget termel, és ebből 2 milliárd lejt hét olyan vállalat, amely eközben állami támogatásban is részesült – vont mérleget Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes.

A tájékoztatás szerint a jelentkezőknek meg kell adniuk a platformon a nevüket, az e-mail címüket és a telefonszámukat, illetve fel kell tölteniük az önéletrajzukat.

A minisztériumi illetékesek minden önéletrajzot megvizsgálnak, majd kiválasztják a legalkalmasabb jelölteket az adott vállalatoknál esedékes ideiglenes kinevezésekhez.

Az Agerpres által idézett közleményben azt is leszögezték, hogy hosszú távon törvénymódosításra van szükség az állami vállalatok vezetését illetően.

A szaktárca már kezdeményezte a világos és egyértelmű teljesítménymutatók bevezetését a megbízási szerződésekbe, a versenyszféra és az akadémiai szektor valós bevonását a szelekciós eljárásba, illetve az egymást követő mandátumok számának korlátozását – tették hozzá.

korábban írtuk

Létrejön az állami vállalatok reformjával foglalkozó munkacsoport
Létrejön az állami vállalatok reformjával foglalkozó munkacsoport

Csütörtöki ülésén a kormány elfogadta az állami vállalatok reformjával foglalkozó tárcaközi munkacsoport létrehozásáról szóló memorandumot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált

A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált
2025. augusztus 22., péntek

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint
2025. augusztus 22., péntek

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető
2025. augusztus 22., péntek

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését

Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését
2025. augusztus 21., csütörtök

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?

Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?
2025. augusztus 21., csütörtök

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint

Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat

Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat
2025. augusztus 21., csütörtök

Több autót adtak el idén az első félévben, mint tavaly

Az idei év első hat hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal nőtt a gépjármű-kereskedelem forgalma 2024 első félévéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.

Több autót adtak el idén az első félévben, mint tavaly
2025. augusztus 21., csütörtök

Falfehér arccal vághatunk neki az albérletkeresésnek

Egyre inkább luxus albérletben lakni az erdélyi nagyvárosokban, főleg a sok ezer egyetemista családja számára, hiszen óriási megerőltetés úgy fizetni egy bérleményt, hogy közben a lakó nem vagy csak keveset keres. De nem könnyű a családosoknak sem.

Falfehér arccal vághatunk neki az albérletkeresésnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból