Fotó: A kolozsvári reptér Facebook/oldala
Az első negyedévben 30 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz képest – derült ki a romániai repülőterek egyesületének kimutatásából.
2017. május 23., 15:302017. május 23., 15:30
A január–március közötti időszakban a romániai légikikötők több mint 4 millió utast fogadtak. A repülővel utazók csaknem kétharmada, 2,6 millió utas a bukaresti Otopeni Henri Coandă nemzetközi repülőteret vette igénybe, ami 21 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – írta a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap kedden.
A Romániában legforgalmasabbnak számító bukaresti repülőtérnek tavaly csaknem 11 millió utasa volt.
A legnagyobb bővülést a temesvárinál tapasztalták, ahol 70 százalékkal több, 355 ezer utast szállítottak az onnan induló és oda érkező járatok.
A második legtöbb utast kiszolgáló repülőteret, a kolozsvárit 517 ezren vették igénybe, ami 60 százalékos növekedést jelent a tavalyi első negyedévhez képest.
Romániában 17 repülőtér van, közülük 15 működik. Tavaly 16,4 millió utasuk volt a romániai repülőtereknek.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
szóljon hozzá!