Ha drágább, akkor is inkább a hazai – Sokak szerint túl kevés a romániai termék az üzletláncok polcain  

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

A romániaiak közel háromnegyede inkább hazai termékeket vásárol, még akkor is, ha azok drágábbak, miközben 62,7 százalékuk úgy véli, hogy a romániai mezőgazdasági termékek ritkábbak a nagyobb kiskereskedelmi üzletláncoknál, mivel azok inkább a külföldről származó termékeket részesítik előnyben – mutat rá az INSCOP által a News.ro hírügynökség megbízásából készített közvélemény-kutatás. A felmérésből az is kiderül, hogy a romániaiak 76,9 százaléka úgy véli, hogy válsághelyzetben először saját magukon kell segíteniük, és csak azután kérhetnek állami támogatást.

Krónika

2024. március 19., 12:572024. március 19., 12:57

A közvélemény-kutatás eredményeit ismertető keddi írás szerint a megkérdezettek 72,2 százaléka mondta azt, hogy inkább romániai termékeket vásárol, még akkor is, ha azok drágábbak, míg 26,3 százalék inkább a legjobb árú termékeket preferálja, akár romániai, akár külföldi. 1,5 százalék nem tudja, vagy nem válaszolt erre a kérdésre.

A felmérés azt is vizsgálta, hogy pártpreferencia szerint hogyan oszlik meg a hazai terméket választók aránya. Kiderült: különösen a PSD–PNL és az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) szavazói, a 45 év felettiek, az inaktívak, a kékgallérosok, a vidéki lakosok és azok, akiknek nincs közösségi média fiókjuk azok, akik azt mondják, hogy szívesebben vásárolnak romániai termékeket, még akkor is, ha azok drágábbak.

Az AUR-szavazók, a 30 év alatti fiatalok, a potenciálisan aktív inaktívak nagyobb arányban nyilatkoznak úgy, mint a lakosság többi része, hogy inkább a legjobb árú termékeket vásárolják, akár román, akár külföldi termékeket.

korábban írtuk

Ciolacu: célunk, hogy minél több helyi terméket juttassunk el tisztességes áron az üzletekbe
Ciolacu: célunk, hogy minél több helyi terméket juttassunk el tisztességes áron az üzletekbe

A következő két hétben erőfeszítéseket tesz a kormány az energia, a gáz és az alapvető élelmiszerek árát kontrolláló mechanizmusok javítására – jelentette be a csütörtöki kormányülés kezdetén Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A románok 62,7 százaléka ugyanakkor úgy gondolja, hogy a romániai mezőgazdasági termékek kevésbé elérhetők a nagyobb kiskereskedelmi láncoknál, mivel azok a külföldi termékeket részesítik előnyben.

A megkérdezettek 33,4 százalék eközben úgy vélekedett, hogy a romániai mezőgazdasági termékek azért ritkábbak a nagyobb kiskereskedelmi láncoknál, mert a helyi termelés kicsi. A nem válaszolók aránya a teljes mintán belül 3,9 százalék.

Akik úgy gondolják, hogy a román mezőgazdasági termékek azért ritkábbak a nagy kereskedelmi hálózatokban, mert a külföldről származó termékeket részesítik előnyben, többnyire az ADU-szavazók, a 30–45 év közöttiek, az átlagos iskolai végzettségűek, a potenciálisan aktív inaktívak, a kék vagy szürke gallérosok és a vidéki lakosok.

A PSD–PNL-szavazók, a 45 év felettiek, a passzívan inaktívak és a közösségi média fiókkal nem rendelkezők a lakosság többi részéhez képest nagyobb mértékben gondolják úgy, hogy a romániai mezőgazdasági termékek azért hiányoznak a nagy kereskedelmi láncok polcairól, mert a helyi termelés kicsi.

korábban írtuk

Az agrárminiszter betiltaná az olcsó saját márkás termékeket, amelyek egyre népszerűbbek a vásárlók körében
Az agrárminiszter betiltaná az olcsó saját márkás termékeket, amelyek egyre népszerűbbek a vásárlók körében

A tisztességes kereskedelmi viszonyok megteremtése érdekében Florin Barbu mezőgazdasági miniszter végleg megszüntetné a nagy kiskereskedelmi üzletláncok saját márkás termékeit, amelyek – mint ismeretes – jelenleg a legolcsóbbak közé tartoznak.

A felmérés eredményeiből azt is megtudhatjuk, hogy a romániai lakosság 76,9 százaléka úgy véli, válsághelyzetben először saját magukon kell segíteniük, és csak utána kérhetnek állami támogatást.

21,5 százalékuk szerint válsághelyzetben először állami támogatást kell kérniük, és csak utána segítenek saját magukon. A nem válaszolók aránya a teljes mintán belül 1,6 százalék.

A felmérést a News.ro hírügynökség megbízásából az INSCOP Research végezte. Az adatfelvétel február 22. és 29. között történt CATI (telefonos interjúkészítés) kérdőíves módszerrel. Az egyszerű, rétegzett minta mérete 1100 fő, amely a 18 éves és idősebb romániai lakosságra reprezentatív. Az adatok maximálisan megengedhető hibája ± 2,95 százalék 95 százalékos megbízhatóság mellett.

korábban írtuk

Őstermelői vásárokkal segítenek a kistermelőkön, az élelmiszer-feldolgozás nehézségekbe ütközik
Őstermelői vásárokkal segítenek a kistermelőkön, az élelmiszer-feldolgozás nehézségekbe ütközik

A megnövekedett terhek egyre több gazdát, agrárvállalkozót hoznak nehéz helyzetbe. Bihar megyében is nagy az elégedetlenség. Laskovics István falugazdásszal, mezőgazdasági mérnökkel a gazdák talponmaradási esélyeit vettük számba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők

Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők
2025. augusztus 22., péntek

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált

A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált
2025. augusztus 22., péntek

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint
2025. augusztus 22., péntek

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető
2025. augusztus 22., péntek

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését

Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését
2025. augusztus 21., csütörtök

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?

Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?
2025. augusztus 21., csütörtök

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint

Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat

Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat
2025. augusztus 21., csütörtök

Több autót adtak el idén az első félévben, mint tavaly

Az idei év első hat hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal nőtt a gépjármű-kereskedelem forgalma 2024 első félévéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.

Több autót adtak el idén az első félévben, mint tavaly
2025. augusztus 21., csütörtök

Falfehér arccal vághatunk neki az albérletkeresésnek

Egyre inkább luxus albérletben lakni az erdélyi nagyvárosokban, főleg a sok ezer egyetemista családja számára, hiszen óriási megerőltetés úgy fizetni egy bérleményt, hogy közben a lakó nem vagy csak keveset keres. De nem könnyű a családosoknak sem.

Falfehér arccal vághatunk neki az albérletkeresésnek